Sport

Labdarúgás: belebukott a Mórahalom elleni vereségbe a HFC vezetőedzője

Labdarúgás: belebukott a Mórahalom elleni vereségbe a HFC vezetőedzője

2014. március 4., kedd
Labdarúgás: belebukott a Mórahalom elleni vereségbe a HFC vezetőedzője
dezsoferenc_fk-htc_mj-029

A klub által kiadott sajtóközlemény szerint közös megegyezéssel szerződést bontott a Hódmezővásárhelyi FC vezetősége és Dezső Ferenc a klub megyei I. osztályú csapatának vezetőedzője.

Az edző tehát nem "élte túl" azt, hogy az őszi zárófordulóban elszenvedett ásotthalmi vereséget követően a tavaszi nyitányon a mórahalmiak is legyőzték a bajnoki címre pályázó vásárhelyieket. A hétvégén a HFC - az őszi sok vihart kavart találkozó visszavágójaként - várhatóan igen felfokozott hangulatú találkozón lép pályára Csanádpalotán, amelyen már új vezetőedző ül majd a csapat kispadján. Az új szakvezetőt a klub vezetése szerdán délután mutatja be.

Horváth Zoltán elnök közleménye:

A Hódmezővásárhelyi Futball Club vezetősége ezúton tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottunk Dezső Ferenccel, a felnőtt csapatunk edzőjével. Egyesületünk hálás azért a munkáért és eredményekért, melyet közösen értünk el az irányításával. Természetesen a jövőben is számítunk szaktudására, hiszen a vásárhelyi labdarúgásnak nagy szüksége van rá. Egyesületünk a holnapi napon bemutatja a felnőtt csapat új szakvezetőjét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.