Közélet

Kövér László: ismét több mint 4 millióan dolgoznak Magyarországon

Kövér László: ismét több mint 4 millióan dolgoznak Magyarországon

2014. március 24., hétfő
Kövér László: ismét több mint 4 millióan dolgoznak Magyarországon

Hazánkban ismét több mint négy millió ember dolgozik, a rendszerváltás kezdete óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatás aránya - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Szolnokon, a város ipari parkjában működő Ecseri Kft.-nél tett üzemlátogatása után.

Hozzátette: jelenleg 280 ezerrel többen keresnek, mint a kormányváltás előtt 2010-ben, és e munkavállalók fele - minden ellentétes állítással szemben - a versenyszférában teremtett állásokban tudott elhelyezkedni. Tíz év óta végre emelkedett a foglalkoztatottsági mutató a fiatalok körében is - jegyezte meg a politikus. Az Országgyűlés elnöke az Ecseri Kft. fejlesztéséről úgy vélekedett, hogy az a benne szereplők "optimális kooperációjának példája". Adva van egy ambiciózus családi vállalkozás, egy, a vállalkozók letelepedését segítő önkormányzati vezetés, harmadiknak a cégnek 670 millió forintos támogatást nyújtó Európai Unió, és természetesen ott van magyar kormány, amely különböző gazdaságpolitikai döntésekkel próbálja meg elérni, hogy minél több munkahelyteremtő beruházás jöjjön létre - mondta

Kövér László

. A politikus jelezte: amennyiben azok a tervek, melyeket az Európai Unió asztalára leteszünk, valóra válnak, akkor a következő hét éves pénzügyi ciklusban az ide áramló mintegy tízezer milliárd forintból hatvan százaléka munkahelyteremtő beruházásokat fog szolgálni. A ceglédi központú családi vállalkozás, az Ecseri Kft., amely hazai és nemzetközi autóipari, gépipari-, és elektromos ipari nagyvállalatoknak gyárt alkatrészeket, mintegy 2 milliárd forintból hozta létre szolnoki üzemét. A fejlesztés során 5000 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építettek fel, majd rendeztek be piacvezető német és olasz gyártók gépeivel. A kapacitásbővítésre 360, a technológiai fejlesztésre további 310 millió forint uniós pályázati forrást nyertek. Az előzetes becslések alapján 7 év alatt megtérülő beruházást a növekvő megrendelői igények tették szükségessé. A cégvezetés a közelségen túl azért döntött Szolnok mellett, mert itt a tervezett létszámbővítést figyelembe véve is rendelkezésre áll a kellő létszámú szakképzett munkaerő. A szolnoki telephely 31 fős induló létszáma szándékaik szerint 2014 végéig 100-ra emelkedik. Az Ecseri Kft. teljes egészében magyar tulajdonú, mintegy 60 százalékban exportra, jellemzően német, francia, cseh és osztrák piacra termel, míg 40 százalékban hazai, részben a magyar kormánnyal stratégiai partneri együttműködést kötött világcégek beszállítója. Az Ecseri Kft. székhelyén és új telephelyén összesen mintegy 300 dolgozót foglalkoztat, nettó árbevétele 2012-ben 4,8 milliárd forint volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.