Bulvár

Késsel vitte el a taxit

Késsel vitte el a taxit

2014. március 23., vasárnap
Késsel vitte el a taxit

15 percen belül elfogták a hódmezővásárhelyi rendőrök a férfit, aki késsel megfenyegette az őt szállító taxist, majd elhajtott járművével - írja a police.hu.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 22-én 17 óra 54 perckor egy férfi szállt be Szegeden a Mars téren egy taxiba. A fuvar először az algyői Tisza-hídig, majd Hódmezővásárhelyig szólt. Amikor megérkeztek a városba, az utas közölte, hogy mégis Mártélyig szeretne eljutni. A sofőr azt válaszolta, hogy nem vállalja a fuvart, ezért a férfi szálljon át egy helyi autóba. Az utas ekkor kabátjából egy kést vett elő, amivel fenyegetőzni kezdett. A taxis kiugrott a járműből, támadója pedig átült a kormány mögé és elhajtott. A bejelentést követő 15 percen belül a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság helyszínre irányított járőrei a régi Tisza töltésen feltartóztatták a menekülő

M. Lászlót

. A 40 éves férfi a taxiból kiszállva ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért a járőrök csak testi kényszer alkalmazásával tudták elfogni és előállítani a rendőrkapitányságra. A nyomozók felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Részletes beismerő vallomást tett, de tettére érdemi magyarázatot nem adott. M. Lászlót a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kihallgatását követően őrizetbe vette. A 40 éves férfi tett még egy kísérletet a szabadulásra. Miközben a rendőrök a mellékhelyiséghez kísérték, megpróbált elszaladni, de az egyenruhások elfogták. Így fogolyszökés bűntettének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárás indult ellene. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kezdeményezi az előzetes letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.