Közélet

Kerékpárosokat ellenőriztek a Belvárosi hídnál

Kerékpárosokat ellenőriztek a Belvárosi hídnál

2014. március 27., csütörtök
Kerékpárosokat ellenőriztek a Belvárosi hídnál
kerekparos_ellenorzes01_ia

Tavaly két halálos és közel száz súlyos közlekedési baleset érintette a kerékpárosokat Szegeden. A balesetek számának csökkentéséért csütörtök reggel közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a rendőrök a Belvárosi híd szegedi hídfőjénél.

A kellemes tavaszi időben mind többen ülnek kerékpárra, ezzel sajnos egyenes arányban nő az őket ért balesetek száma is. Ütközéskor fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen az autósokkal eltérően őket semmilyen karosszéria nem védi. Ennek szellemében preventív közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a rendőrök csütörtök reggel a Belvárosi híd szegedi hídfőjénél, ahol ebben az időszakban több száz biciklis igyekszik a munkahelyére. "Tavaly két halálos és 80-90 súlyos közlekedési baleset érintette a kerékpárosokat a Szegedi Rendőrkapitányság igazgatási területén. Ebből adódóan a város területén egész évben olyan közlekedésbiztonsági akciókat szervezünk, mellyel tájékoztatjuk a lakosságot és megelőzhetjük ezeket a szerencsétlenségeket" - nyilatkozta a SZEGEDma.hu kérdésére

Virágné Nagy Angelika

százados, a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. Az akciókat azon közlekedési gócpontokhoz szervezi a rendőrség, ahol nagy számú kerékpáros fordul meg naponta - ilyen az Anna-kút, az Oskola utca vagy a Híd utca környéke.

kerekparos_ellenorzes02_ia

Felhívják a figyelmet továbbá a KöHÉM rendelet változására is, amely a kétkerekűvel közlekedőket is érinti. Az új rendelkezés szerint a kerékpárt elölről kadmiumsárga vagy fehér, hátulról pedig piros világítással kell ellátni, melyeket 150 méteren belül észlelni lehet. Borostyánsárga prizmákat az első és a hátsó kerékre is tenni kell, a fékberendezésnek pedig a hátsó és az első kereket is lassítania kell száraz és nedves időben egyaránt. Fontos, hogy a kormányberendezésre semmi olyan eszközt nem tehetünk, amely a jármű irányíthatóságát befolyásolja - hangsúlyozta a százados.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.