Szórakozás

Keddi programajánló: A város alatt, KÖ7 és Woyzeck

Keddi programajánló: A város alatt, KÖ7 és Woyzeck

2014. március 31., hétfő
Keddi programajánló: A város alatt, KÖ7 és Woyzeck
a_varos_alatt

A képző- és iparművészet napjára invitálják a KÖ7-re az érdeklődőket, a Belvárosi moziban folytatódik a Lengyel Filmestek, míg a Pinceszínházban Woyzeck-Trans – utaztató színház várja a nagyérdeműt.

Az

IH Rendezvényközpont

egy teljes héten át a középiskolások bázisává válik. A régi hagyományokat újjáélesztő rendezvénysorozat célja, hogy megszólítsa és aktivizálja a szegedi fiatalokat, főként a középiskolás korosztályt, és közös alkotásra, szabadidő kulturált eltöltésére kínáljon teret és lehetőséget a számukra. A KÖ7-en a fiatalok elkészítenek egy installációt is Szeged városáról. Minden nap más és más művészeti ágak kerülnek fókuszpontba. Kedden 15 órától a képző- és iparművészet napján kiállítás nyílik középiskolás alkotók munkáiból. A délután során iparművészek szakmai bemutatót, műhelyfoglalkozásokat, előadásokat tartanak. Az Építmény művészi elemeinek kialakítója a Dekor csapat. A Szegedhez köthető rajzokat, festményeket, tárgyakat, fényképeket az Építmény kiállítófelületein helyezik el. https://www.youtube.com/watch?v=fUNqG2tGshA 16.30-kor a Lengyel Filmestek keretében a II. János Pál – A fehér ruhás vándor című színes, feliratos, lengyel dokumentumfilmet láthatják az érdeklődők a

Belvárosi moziban

. A produkció a lengyel dokumentumfilm-gyártás legjelentősebb alkotása, mely a huszadik század egyik legfontosabb személyiségének életútját mutatja be. A 2005 tavaszán elhunyt, majd hat évvel később boldoggá avatott II. János Pál azon köztiszteletnek örvendő történelmi személyiségek sorába tartozott, akik egész életüket mások megsegítésének szentelték. Az alkotók a teljességre törekedve járták végig a legfontosabb állomásokat: kezdve a korai lengyel évektől, amikor Karol Wojtyla bíborosként egyre szélesebb körben vált ismertté, egészen halála percéig. A Michal Lorenc lenyűgöző zenéjével aláfestett képsorok jóvoltából számos helyszínt bejárva ismerhetjük meg a pápai látogatások mindmáig tartó hatását, de szemtanúi lehetünk az ellene elkövetett merényletkísérletnek is. Fontos egyházi és közéleti személyiségek, filmesek, újságírók és sokan mások nyilatkoznak II. János Pálról, köztük a Dalai Láma, Tibet lelki vezetője, Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság volt elnöke és Plácido Domingo énekes. Segítségükkel közel kerülhetünk egy olyan nagyszerű egyéniséghez, aki üzenetével milliók életét változtatta meg, szavaival reményt adva még a legelkeseredettebbeknek is. https://www.youtube.com/watch?v=d6WcYNFspTk A város alatt című filmet vetítik 18.15-től a

Belvárosi moziban

a Lengyel Filmestek keretében. Leopold Socha a második világháborúban szennyvízmunkásként dolgozik Lvovban, így tökéletesen ismeri a város alatt meghúzódó csatornahálózatot. A német megszállás alatt álló Lengyelországban a föld alatt rejtegeti a biztos halál elől az embereket, fiatalokat, időseket, gyerekeket egyaránt. Socha-t kezdetben csak a haszonszerzés érdekli, a háborús borzalmakat látva később viszont már csak az emberi életek megmentése motiválja. A földalatti csatornarendszer nyomorúságos körülményeit mind nehezebben viselik a rettegő emberek, ugyanakkor tudják, hogy a felszínen a biztos halál vár rájuk. Az éhezés és félelem miatt egyre jobban fokozódik a feszültség a kiszolgáltatott közösségben.

woyzeck

Woyzeck-Trans – utaztató színház 19 órától a

Pinceszínházban

. „Az őszi Woyzeck-Trans után tömegesével kiontott léleknedvből kiindulva újra elindítjuk szolgáltatásunkat; a halálmegvetés bátortalansága, az apró örömök elfojtása és a zsigerig hatoló marcangolás ismét kezdetét veszi. Az AF Travel vezetősége még mindig őszintén híve alapelveinek, célunk töretlenül vendégeink nyugtalanítása, kizökkentése és felzaklatása. Így, ha frusztráló környezetben kíván szembesülni félelmeivel, aggályaival, esetleg szorongásaival, akkor a Woyzeck-Trans a legmegfelelőbb az Ön számára” – írják. Az utazás speciális jellege miatt a részvételi szám korlátozott, ez okból kérnénk, utazási szándékát a titkarsag.pincesz@invitel.hu címen jelezze! Az e-mailben jelentkező utasaink előnyt élveznek a helyszíni regisztráció során! Utaztatók: Bánföldi Szilárd, Botka Dóra, Kállai Ákos, Veress Kitti, míg a navigátor Szilágyi Szabolcs lesz. Felemás zokni – bolondok napja – 1perc=1sör – bestof 90's – mindez 21 órától a

Rongy Kocsmában

. Szívatós ügyességi játékok sörért, mindenki felemás zokniban és sulidiszkó Bobannal.

Folyamatos kiállítások, programok:

mese-itt-mese-ott

Mese itt, mese ott címmel észt-magyar meseillusztrációs kiállítás nyílt a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Magyarországi Észt Intézet, a Tallinni Magyar Intézet, a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat és az Észt Gyermekirodalmi Központ együttműködésében megvalósuló projekt másfél éve kezdődött: 9 magyar és 9 észt szerző felkérést kapott, hogy írjanak szabadon választott témájú, 6-10 éves gyerekeknek szóló mesét. Az így született történetek útra keltek, egyik országból a másikba vándoroltak és ott illusztrátorokra találtak. A kiállításon részt vevő művészek a számukra legkedvesebb, leginkább ihletadó írást választották ki: a magyar illusztrátorok az észt mesék szereplőit, az észtek a magyar mesealakokat keltették életre fantáziájuk segítségével; akadtak olyanok is, akik nem érték be egyetlen mesével. Mennyire ismerjük mi, észtek és magyarok, egymás gyermek- és ifjúsági irodalmát illetve a meséket, történeteket formákba és színekbe öltöztető művészeket? Joggal nevezhetjük hiánypótlónak a mindkét résztvevő felet gazdagító kiállítás, hiszen ilyen nagy számban még soha nem mutatkoztak be magyar és észt illusztrátorok egymás országában. A tárlat április végéig látogatható. Szeged ikonikus gőzöse, a legendás Szőke Tisza haldoklásáról és pusztulásáról nyílt fotókiállítás a

Fekete ház

Lépcsőgalériáján. A Lajos Sándor Fotóklub hat alkotójának fotóin keresztül ismerhetik meg a látogatók a Szőke Tisza életének utolsó időszakát, az egykori legendás gőzös végső pusztulását. A felvételek között találunk a hetvenes években készült fotót, amikor a hajó még a Belvárosi hídnál állt, és olyan képeket is, melyek az utolsó pillanatokat örökítették meg. A Szőke Tiszát 1917-ben építették: az eredetileg IV. Károly névre elkeresztelt hajó a Magyarországon készült oldalkerekes személyszállító hajók legnagyobbika volt, többszöri átnevezés után kapta meg a Szőke Tisza nevet 1978-ban. Ekkor már állóhajóként üzemelt egészen 2000-ig, amikor egyre rohamosabban romló állapota miatt a tápéi öbölbe vontatták. A gőzöst tavaly bontották el végleg. A „Nagyvíz” napjai – fotón, rajzokon, versben a

Somogyi-könyvtárban

. A Szegedet 1879. március 12-én romba döntő nagy árvíz 135. évfordulója alkalmából rendezett kamara kiállításon látható egykorú fényképeket, rajzokat, tudósításokat Jókai Mór írásaiból vett idézetek, költemények kötik össze. A katasztrófa másnapján a Hon című lap reggeli kiadásának vezércikkében Jókai így ír a katasztrófáról: „S most zúdul a védtelenül hagyott városra a Tisza; nem a Tisza, hanem egy tenger…” Majd azonnali segítségre buzdít, hogy legalább az emberéleteket menteni lehessen: „Segítsünk, siessünk menteni: adjuk a kezére a mentő eszközöket annak, a ki legközelebb éri a vész szinhelyét! Kössünk legalább erre a rövid időre egymás között békét, (adja isten, hogy rövid legyen) s tegyük a jót a jótett ösztönéből.” A tárlat április 9-ig látogatható.

morakiallitas20_gs

Kirakózhatunk, megtanulhatjuk a Zengő ABC-t és papírország mesefája is játékokat rejt. Mindez a

Móra-múzeum

emeletén várja a családokat, ahol Panka és a Vadember kalauzol végig bennünket Móra Ferenc különleges mesebirodalmán. A 135 esztendeje született és 80 éve elhunyt legendás író, Móra Ferenc gondolatait, történeteit megidézve igazi mesebirodalomba csöppenhetünk a kultúrpalota emeletén, ahol van betűleves és a betűfelhő is meglepetéseket tartogat. Panka, Móra Ferenc lánya, és a Vadember, vagyis imádott unokája bukkan fel újra és újra, kalauzolva végig a látogatót a három nagyobb részre tagolódó tárlaton. A kiállítás nem a hagyományos, vitrinben vagy épp a falon megjelenítő formában, hanem újszerűen, interaktív módon, többféle korosztály igényeit kiszolgálva mutatja be Móra Ferenc meséit, verseit és életbölcsességeit, így az egész család számára különleges birodalom tárul fel a múzeumban. Tizennégy hónapot töltött el Afganisztánban Paluch Tibor, a Móra Ferenc Múzeum régésze, hogy egy több ezer éves város feltárásában segédkezzen. Kint készült fotóival az ott folyó munkálatok mellett egy emberi arcát is szerette volna megmutatni ennek a forrongó országnak, amit a

Móra-múzeumban

tekinthetnek meg az érdeklődők. Egy nemzetközi expedíció tagjaként látogatott el Paluch Tibor Afganisztánba, hogy a Mes Aynak nevű település szomszédságában lévő város romjainak feltárásában vegyen részt. A város időszámításunk előtti második századtól létezett körülbelül hétszáz esztendeig, épületei, vízvezetékei, szobrai azonban máig fennmaradtak. A kínai állam megvásárolta a területet abból a célból, hogy rézbányát nyisson rajta, régészeti szemszögből nézve azonban valódi aranybányát jelent a hely, ahol szinte napi szinten bukkannak több ezer éves buddhista tárgyak. A munkálatok így megfeszített tempóban folytak, melynek mozzanatait, illetve a helyszínét is megörökítette fényképezőgépével Paluch Tibor. Fotóin keresztül egy új oldalát is megmutatja az a vidék, melyek a média híradásaiból csak mint háborús zónát ismerhettünk meg.

kiallitas_morra_muzeum12_gs

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.