Közélet

Hoffmann Rózsa: népszerű a délutáni foglalkozás az iskolákban

Hoffmann Rózsa: népszerű a délutáni foglalkozás az iskolákban

2014. március 3., hétfő
Hoffmann Rózsa: népszerű a délutáni foglalkozás az iskolákban

A tapasztalatok szerint az országban növekszik azon gyerekek száma, akik igénybe veszik az általános iskolákban a tavaly szeptemberben bevezetett délutáni nyitva tartást – közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

Hoffmann Rózsa

a térségi iskolaigazgatókkal és tankerületi igazgatókkal tartott szakmai beszélgetés után elmondta: a környékbeli iskolák vezetői arról számoltak be, hogy a nagyobb létszámban, délutáni foglalkozáson részt vevő gyerekek körében ebben az évben feleannyi volt a félévi bukás, mint tavaly. A rendszeres foglalkoztatásuk, vagyis az, hogy tanulhatnak és játszhatnak délutánonként, törődnek velük a pedagógusok, nagyon jól hat a szellemi fejlődésükre – közölte az államtitkár, hozzátéve, az intézkedés bevezetésekor ez is fontos célja volt a szaktárcának. A 2011-es köznevelési törvény alapján 2013 szeptemberétől az általános iskolákban délután négy óráig, igény esetén öt óráig foglalkozásokat kell kínálni a gyerekeknek; a foglalkozásokon nem kötelező a részvétel. Hoffmann Rózsa szintén eredménynek nevezte, hogy a tapasztalatok szerint nagyon népszerűek az országnak ebben a felében a hit- és erkölcstan órák. Vannak iskolák, ahol minden gyerek ezt választotta – folytatta -, ráadásul emellett még a fakultatív hittanoktatást igénylők száma is növekedett. "Ez jó, hiszen Magyarország erkölcsi felemelkedése olyan vágya, kívánsága volt a magyar társadalomnak, amelyről a 2010-es országgyűlési választások egyértelműen meggyőztek bennünket" – fogalmazott Hoffmann Rózsa. Az államtitkár közlése szerint szintén kedvező, hogy az egyházak egyre nagyobb szerepet vállalnak az oktatásból és nevelésből, mivel a keresztény egyházak tanításában a legfontosabb parancs a szeretet. A szeretet a pedagógiának is a legfontosabb parancsa, ezért ez a kettő összetartozik, ettől csak jó eredményeket várhatunk – tette hozzá Hoffmann Rózsa. Tájékoztatása szerint a szakmai beszélgetésen az iskola- és taneszköz-fejlesztésekről is érkeztek hozzá kérdések, így szavai szerint kellő impulzust és megrendelést kapott a szaktárca és a kormány arra nézve, hogyan folytatódjon a következő években az oktatás irányítása. Nagy dolgok történtek és történnek az országban a köznevelés területén, amit 2011 óta már nem közoktatásnak hívnak, kifejezve azt az érték- és szemléletbeli változást, amely elindult és érzékelhetően jelen van ebben a térségben – jelentette ki az államtitkár. Hoffmann Rózsa a sajtótájékoztatót követően Simon Miklós (Fidesz) térségi országgyűlési képviselő és Kovács Sándor, a megyei önkormányzat fideszes alelnöke társaságában szakmai fórumon vett részt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.