Közélet

Elhunyt Takács Tibor Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró

Elhunyt Takács Tibor Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró

2014. március 16., vasárnap
Elhunyt Takács Tibor Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró

Életének 86. évében szombaton éjjel elhunyt Takács Tibor Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró - közölte az MTI-vel vasárnap az író családja.

Takács Tibor

első művét, A mindenség balladái című verseskötet 1946-ban adták ki. Pályafutása során több mint hatvan könyve jelent meg, köztük verseskötetek, regények. Számos történelmi regényt írt, ezek közül a hatvanas években látott napvilágot A kaftános fejedelem, a Thököly ifjúsága és az Ezüstkard, 1972-ben a Klapka katonái, 2003-ban a Költő a vérpadon című műve. Utolsó könyvét, az Unokáimról írtam - Néha magamról is című naplót tavaly vehették kezükbe az olvasók. Takács Tibor 1927-ben született Szegeden, iskoláit is ott végezte, majd a Szegedi Hírlapnál lett újságíró. Később a Magyar Rádió szerkesztőjeként dolgozott, több hangjátékot írt. Munkásságát 1997-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2005-ben Táncsics Mihály-díjjal ismerték el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.