Közélet

Családi nap Tápén palacsintával, zenével és játékokkal + FOTÓK

Családi nap Tápén palacsintával, zenével és játékokkal + FOTÓK

2014. március 30., vasárnap
Családi nap Tápén palacsintával, zenével és játékokkal + FOTÓK
bohacscsaladinap_mj72

Kézműves foglalkozás és ugrálóvár is várta a Tápén rendezett családi napra a környékbelieket, akiknek a művelődési ház igazgatója lufifigurákat is hajtogatott, igyekezve minden kérést teljesíteni.

Négyszázötven palacsintával és négyszáz lángossal készültek a tápéi családi napra – tudtuk meg

Popovits Richárdtól

, a Pick Étterem és Söröző vezetőjétől. A szombat délutáni rendezvényen eleinte a palacsintának volt nagyobb sikere,

Tanács Fanni

és

Papp Vivien Dorina

szerint a lekváros volt a legízletesebb, míg

Török Sándorné

a friss, helyben sütött lángost dicsérte. Fanni és Vivien kiskoruk óta barátnők, s elmondták, minden tápéi rendezvényre közösen mennek. A Heller Ödön Művelődési Ház igazgatója,

Neparáczki Ferenctől

egy-egy lufikardot is készített kérésre a lányoknak, akik nagyon jól érezték magukat a családi napon. „A kard mellett tigrist, virágot, maradat és például motort is rendeltek a tápéiak” – sorolta a művelődési ház igazgatója, milyen kérésekkel fordultak hozzá a résztvevők. A rendezvényen népi iparművészek közreműködésével például csuhéból szalmából lehetett dísztárgyakat készíteni, míg

Kendrella Ágnesék

csapata jóvoltából szebbnél-szebb, csillámló arcfestések készültek. A családi napon a bátrabbak tehetségüket is megcsillogtathatták, a hétesztendős Kálmán Gábor egy dallal, míg a kilencéves László Virág egy versel készült. A produkciókért természetesen jutalom is járt,

Bohács Zsolttól

, a Csongrád megyei 1-es választókerület Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselőjelöltjétől egy-egy vattacukrot kaptak a gyerekek.

Ahogy a szerdai tápéi lakossági fórumon, a családi napon is többen a tápéi komppal kapcsolatban tettek fel kérdéseket Bohács Zsoltnak. „A kompot üzemeltető Jaksa Sándor anyagi problémái miatt nem tudta a szolgáltatást folytatni. Nem kapta meg az önkormányzattól sem az igényelt anyagi forrásokat, pedig a Fidesz-KDNP frakció mind a 14 tagja támogatta az előterjesztést, de 15 igen szavazatra lett volna szükség. A vállalkozónak több mint négymillió forint tartozása van, csak akkor tudja újraindítani a kompot, ha ezt az összeget megkapja” – ismertette a problémát a politikus. Bohács Zsolt elmondta, a lakossági fórumon is egyértelműen kiderült, hogy a komp a legmegfelelőbb az érintetteknek, hiszen mezőgazdasági gépekkel, kerékpárral nem lehet felhajtani az autópályára. Hozzátette, baj esetén a tűzoltó és a mentő is komppal tud eljutni átjutni a túlpartra, vagyis életeket is menthet a tápéi komp. „Felvettem a kapcsolatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, s amennyiben országgyűlési képviselőként tovább tudom folytatni a munkámat, a lehető legrövidebb időn belül próbáljuk orvosolni a problémát” – közölte. Bonyolítja a helyzetet azonban, hogy a városnak nincsenek eszközei, és a szaktárca csak az üzemeltetést támogatja pályázati úton keresztül, ezért sem egyszerű állami forrásokat szerezni erre a célra. Bohács hozzátette, önkormányzati képviselőként a szegedi közgyűlésben is próbálnak forrásokat keresni, illetve átcsoportosítani, hogy minél hamarabb újraindulhasson a kompközlekedés Tápén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.