Sport

Vásárhelyen szakmázott az MLSZ - mi lesz veled, utánpótlás? + FOTÓK

Vásárhelyen szakmázott az MLSZ - mi lesz veled, utánpótlás? + FOTÓK

2014. február 17., hétfő
Vásárhelyen szakmázott az MLSZ - mi lesz veled, utánpótlás? + FOTÓK
mlsz_konferencia33_gs

Mit lehet tenni az amatőröknél, hogy csökkenjenek a sérülések, és merre haladjon tovább az utánpótlásképzés? - Hódmezővásárhelyen tartott regionális szakmai napot az MLSZ e kérdésköröket is végigjárva.

A délelőtt folyamán az MLSZ orvosi bizottsága mutatta be azt a FIFA által kidolgozott új, bemelegítési módszert, melyről már egy tudományos felmérés is bizonyítja, hogy az amatőrök között akár 30 százalékkal mérsékli az egy-egy csapatban előforduló sérüléseket.

15 gyakorlat, és 30 százalékkal kevesebb sérülés

A „FIFA 11 +” névre keresztelt programot 93 norvég amatőr csapatnál alkalmazták heti két alkalommal. A felmérés végén kimutatták a szakemberek, hogy azoknál a kontrollcsoportoknál, ahol nem ezt a módszert alkalmazták, 30 százalékkal gyakoribbak voltak a sportsérülések. A program célcsoportja a világ közel 300 millió, 14-65 év közötti amatőr labdarúgója. A 15 gyakorlatsorból álló bemelegítési technikát vidéken először Csongrád megyében mutatta be az MLSZ orvosbizottsága. Az elméleti ismertetőt

Pánics Gergely

sportorvos, a gyakorlatit

Duska Zsófia

gyógytornász tartotta. A bemelegítés első és harmadik része futógyakorlatokból áll, a második pedig erő-, plymoterikus és egyensúlygyakorlatokból. Az első részben hat gyakorlatot végeznek a labdarúgók, egyenes vonalú futást, térdemeléssel csípőforgatást, oldalsasszét, felugrásból ütközést, leérkezést térdhajlítással, futásból hátrafutást. A program második részében is hat gyakorlatot kell elvégezni, itt mindegyik feladaton belül három nehézségi fok van. Alkartámasz és oldaltámasz közben kell előbbinél lábat emelni, utóbbinál a csípőt és a lábat, majd térdelésből előre dőlést kell végezni. Ebben a szakaszban az utolsó három gyakorlat az egyensúlyozás egy lábon állással labdát dobva a társnak, lábujjhegyre állás, majd kitörés, végül az ugrások. A program végét három futógyakorlat zárja: 80 százalékos intenzitású futás, váltott lábú szökdelés, oldalirányba kitámasztás, irányváltás. A program betanítása 30-40 perc, alkalmazása pedig 20 perc. A gyakorlatokat a hódmezővásárhelyi stadion műfüves pályáján is bemutatták. A programról részletesen:

www.f-marc.com/11plus

Azok a csodás Csongrád megyei lányok

A szakmai nap második felében először

Nógrádi Tibor

, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója beszélt az eddig elért eredményekről, és említett olyan területeket is, ahol bizony még van tennivaló. A tömegesítés eredményei mellett elmondta, az egyik probléma az, hogy a megyei tehetségeket nem tudjuk itt tartani, ennek egyebek mellett az is az oka, hogy nincs meg Csongrád megyében a piramis csúcsa, a minőségi felnőttlabdarúgás. Jelenleg egy NB III-as jogú csapata van Szegednek, de az sem a városban játszik. „Akkor lennék boldog, ha lenne egy NB I-es, egy NB II-es és két NB III-as csapata a megyének” - szögezte le. A konkrét számokról megtudhattuk, hogy míg 2009/2010-es bajnokságban 48, addig idén már 78 felnőttcsapat játszott. Az összes csapatszám pedig 145-ről 348-ra nőtt. „Itt sajnos negatívumként meg kell említeni, hogy a 7-13 éves korosztályban lassú növekedést tudtunk produkálni. A pályaépítés tekintetében viszont Csongrád megye az élen van a megyék versenyében. Eddig 23 műfüves pályát építettünk fel. A nagypályák tekintetében Algyőn, Mórahalmon épült egy-egy, 2014-ben Szentesen és Kiskundorozsmán létesül még, és be van adva Szőregnek is egy pályázata, ezek mellé 3 élőfüves küzdőteret is sikerült átadnunk” - sorolta az igazgató, aki külön sikerként könyvelte el a női labdarúgást: már 20 női csapata van megyénknek, 2014 őszén beindul a nagypályás és az utánpótlás-bajnokság is a lányoknál. A következő feladat lesz a tömegsport fejlesztése, és beindítani a megyei kispályás bajnokságot.

Nem lehet 1,5 milliárdért szórakozni a tehetségekkel

Kiss Baranyi Sándor

programvezető az MLSZ utánpótlás-koncepcióját ismertette prezentációjában. „AZ MLSZ 2010-ben egy 10 éves fejlesztési stratégiát alkotott. Ennek az első időszakát zártuk le. 1170 egyesület foglalkozik utánpótlás-neveléssel, nincs már benne potenciál. Most át kell vinni iskolai keretek közé is a labdarúgást valamilyen formában, a mindennapos testnevelés területére kell belépni. Eközben készül már az utánpótlás-nevelési és elitképzési hálózat szigorú minősítési rendszere, a Bozsik-program csúcsának, az akadémiáknak ennek kell majd megfelelnie. Közben az edzőképzési program is megújul” - így a programigazgató, majd részletesen bemutatta az OTP Bank Bozsik-programot, az U7-es korosztálytól haladva az U13-as korosztályig. Ez a program is piramisszerűen épül fel, legalul az 1172 sportszervezet van, ezek közül 214 körzetközpont, melyeknek a fő feladata a rendezvényszervezés, e fölött vannak a szakmai csomópontok, az úgynevezett alközpontotok, ezek olyan egyesületek, ahol kiemelt utánpótlásképzés folyik, itt dolgoznak Bozsik-edzők is, akiknek a 7 évesektől a 13 éves korosztályokig a Bozsik-edzésmódszert kell alkalmazni, felügyelni a csapatoknál. Megtudtuk: a cél pedig az lenne, hogy a 15 évesek legjobbjai bejussanak az elitlabdarúgást képviselő akadémiákba, azoktól várja el a szövetség, hogy a nemzetközi szintre hozzák fel a tehetségeket. „Az alközpontokra 1,5 milliárd forintot költött a szövetség, senki sem teheti meg, hogy szórakozzon a magyar tehetségekkel, akik ugyanúgy megszületnek, mint bárhol máshol a világon” - ütött meg kritikai hangot Kiss Baranyi Sándor. Szerinte ezen a szinten vannak problémák, gyakran írják felül edzők a Bozsik-rendszer szabályait, melynek szerinte minden eleme átgondolt, az adott gyerekkori adottságokra dolgozták ki. Az átalakuló edzőképzésre kitérve elmondta azt is, hogy egy edző-pedagógus karaktert, új szellemiségű gyermekedzőket szeretnének a 2010-ben meghatározott 10 éves ciklus végére kinevelni, akikben a gyerek ismerete, a szervezőkészség és a szakmai tudás együtt jelenik meg.

Szalai László,

az MLSZ Szakmai és Felnőttképzési Intézetének igazgatója beszélt a szakmai napon arról az új területről is, ahol a labdarúgásképzés megjelenhet, ez pedig az oktatási intézmények terepe. Új tanfolyami formát indít a szövetség, foglalkozásvezetőket képeznek majd, akik például a mindennapos testnevelés órák keretében vagy délutáni foglalkozásokon megszerettetik a gyerekekkel a sportágat. Ez szolgálja majd a megújuló edzőképzés mellett azt, hogy a minőségi utánpótlás-nevelés mellett azok is benne maradjanak a futballcsaládban, akik majd hobbiszinten fogják később művelni a játékot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.