Közélet

Összefogás: a parlament nem adhat kitöltetlen csekket a bővítésre

Összefogás: a parlament nem adhat kitöltetlen csekket a bővítésre

2014. február 1., szombat
Összefogás: a parlament nem adhat kitöltetlen csekket a bővítésre

A baloldali összefogás pártjai szerint a parlament nem hagyhatja jóvá a paksi atomerőmű bővítését, mivel az Országgyűlésnek beterjesztett javaslat biankó csekk, az Oroszországgal kötött megállapodás legfontosabb részletei nem derülnek ki belőle.

Jávor Benedek

, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke szombaton sajtótájékoztatón azt mondta: az embereknek az összefogás vasárnapi tüntetésén ki kell nyilvánítaniuk, hogy nem adtak felhatalmazást az "Orbán-Putyin-paktumra", és népszavazást akarnak a Magyarországot évtizedekre pénzügyi és energiafüggőségbe taszító egyezségről. A politikus hozzátette: újból beadta népszavazási kezdeményezését, amelyet

Pálffy Ilona

, a Nemzeti Választási Iroda elnöke csütörtökön formai okból elutasított. Szerinte ugyanakkor a társadalomnak is kifejezésre kell juttatnia a szombati demonstráción, hogy beleszólást kér a döntésbe. Hangsúlyozta: a parlamentnek benyújtott egyezmény szövegéből nem derül ki, mekkora eladósodást jelentene az erőmű bővítése, az államnak mekkora kamatot kellene fizetnie és milyen futamidővel. Szerinte az egyezmény kihirdetése biankó csekket adna az Orbán-kormánynak a további megállapodások megkötésére.

Molnár Csaba

, a Demokratikus Koalíció alelnöke azt mondta: az "Orbán-Putyin-paktum" közjogilag, energetikai szempontból, pénzügyileg és erkölcsileg is elfogadhatatlan, a legfontosabb részletei pedig titkosak. Hozzátette: a vita nem az atomenergia alkalmazásáról szól, hanem Magyarország kiszolgáltatottságáról, eladósításáról és a korrupcióról. Szavai szerint az államadósság a GDP 90 százaléka fölé emelkedne az orosz hitellel, az energia ára pedig jelentősen emelkedne a beruházás miatt már rövid távon is. "Nesze neked rezsicsökkentés, nesze neked államadósság-csökkentés" - fogalmazott. A DK alelnöke azt mondta: az április 6-ai parlamenti választásnak politikai értelemben olyan népszavazássá kell válnia, amely az "Orbán-Putyin-paktumról" szól. A politikus - aki energiaügyi miniszter volt 2009-ben, amikor a parlament az ő javaslatára felhatalmazást adott az erőműbővítés előkészítésére - kifejtette: tárgyaltak az oroszokkal, de semmilyen szerződést nem kötöttek. Az említett parlamenti határozat csak az előkészítésre, azaz például hatástanulmányok elkészítésére jogosította fel a kormányzatot. Se a miniszterelnököt, "se az intergalaktikus űrkirályt" nem hatalmazta fel viszont szerződés aláírására - fűzte hozzá. Azt is mondta: terveik szerint a bővítésre nemzetközi tendert írtak volna ki, de az Orbán-kormány nem végezte el az előkészítő munkát, így az sem tudható, szükség van-e új blokkokra.

Józsa István

szocialista frakcióvezető-helyettes kifejtette: valóban versenyelőny, hogy a jelenlegi blokkokat az oroszok építették, de ebből Magyarország csak akkor profitálhatott volna, ha lett volna verseny a bővítés kivitelezéséért. Az MSZP nem atom- vagy oroszellenes, elfogadhatatlannak és törvénytelennek tartja azonban azt, hogy a kormányfő egy személyben döntött a paksi atomerőmű bővítéséről - jelentette ki. Szavai szerint elképzelhető, hogy az oroszokra "25 évig kígyót-békát kiabáló"

Orbán Viktor

"hirtelen jött oroszbarátsága" mögött a "Közgép-birodalom" nyomása van. Józsa István egy kérdésre közölte: 2002-ig volt a műszaki igazgatója egy olyan cégnek, amely fejlesztési munkát végzett a paksi atomerőműben, és szerepe volt a korszerűsítésében. Hozzátette, jó véleménye van az atomerőmű jelenlegi blokkjainak működéséről, problémája a bővítéssel, elsősorban annak módjával van. Konkrét adókulcsokban még nem állapodtak meg az összefogás pártjai, annyi mondható, hogy az átlagkereset kétszerese felett vezetnék be a második személyijövedelemadó-kulcsot - tudatta egy másik kérdésre válaszolva. Ugyancsak kérdésre megerősítette, hogy álláspontjuk szerint a "kötelet!" bekiabálás felhangosításával a Hír Tv manipulálta a szocialista párt múlt szombati nagygyűlésén készült felvételt, ezért feljelentést tettek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.