Bulvár

Orbán: megerősítettük a rendőrséget

Orbán: megerősítettük a rendőrséget

2014. február 22., szombat
Orbán: megerősítettük a rendőrséget

A kormány az elmúlt négy évben megerősítette a rendőrséget, így ma már az ország minden településén van állandó rendőri jelenlét, emellett kemény, de igazságos, a tisztességes embereket védő törvényi környezetet teremtett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton csaknem 1400 rendőr és tűzoltó tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén Budapesten, a Syma-csarnokban.

A kormányfő beszédében azt is hangsúlyozta, hogy megtisztították a rendőrséget azoktól, akik a bűn oldalára álltak, és "a jövőben is így fogunk tenni", emellett korszerűbbé tették a rendvédelmi munka feltételeit. Hozzátette továbbá, hogy mára 3500-zal több rendőr teljesít szolgálatot az utcákon. A törvények és a korszerű eszközök azonban önmagukban nem hoztak volna megfelelő javulást, kellett hozzá egy jól képzett, hatékonyan működő rendvédelmi szervezet - emelte ki. "Ma már nemcsak a gazdaság, hanem a rend és a közbiztonság dolgában is jobban állunk", mint 2010-ben, amikor a rend és a közbiztonság, hasonlóan a gazdasághoz, romokban hevert - állapította meg

Orbán Viktor

. Megjegyezte, a rendvédelmi szervezet teljesítőképességét, hatékonyságát az mutatta meg igazán, amikor a polgárokkal együtt megmentették az országot a tavalyi dunai, az évszázad legnagyobb árvizétől. Szavai szerint az egyenruha erőt és tartást ad, az egyenruhás szolgálat mindig kiemelkedő felelősséggel jár, "a mundér kötelez", ezért akárki nem viselhet egyenruhát. A miniszterelnök azt is mondta, hogy békés körülmények között az emberek hajlamosak azt gondolni, a rend olyan, mint a levegő, "miközben éljük az életünket, eszünkbe sem jut, nem is gondolunk rá, hogy valójában élni sem tudnánk nélküle". A rendet "akkor kezdjük el igazán becsülni, ha veszélybe kerül. (...) Akkor rendért és védelemért kiáltunk, és azt várjuk el, hogy azok, akiknek ez a munkájuk, védjék meg javainkat, őrizzék meg a mi életünket", és hárítsák el a veszélyeket. "Ilyenkor értjük meg igazán, milyen fontos és értékes az a munka, amit a rend és a biztonság hivatásos védelmezői a mindennapokban, gyakran szinte észrevétlenül, értünk és a rendezett magyar életért végeznek" - fejtette ki. Orbán Viktor beszéde végén elengedhetetlennek nevezte a rendőri hivatás megbecsülését, hogy az ezt a pályát választók biztos jövőt láthassanak maguk előtt, amiért ugyanakkor Magyarországnak még sokat kell tennie. Végül azt kérte az összegyűltektől, legyenek példamutatóak, feddhetetlenek és hűek az esküjükhöz, mert nagy mértékben múlik rajtuk, hogy milyen lesz az ország. "Önökön is múlik, hogy olyan országban éljünk, ahol minden becsületes ember biztonságban érezheti magát. (...) A hazájuk számít önökre" - zárta szavait a kormányfő. A szombaton esküt tett tiszthelyettesek közül 1098-an a rendőrség, 121-en a készenléti rendőrség, 176-an pedig a katasztrófavédelem állományába kerülnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.