Sport

Labdarúgás: tízig meg sem állt a Volán + FOTÓK

Labdarúgás: tízig meg sem állt a Volán + FOTÓK

2014. február 5., szerda
Labdarúgás: tízig meg sem állt a Volán + FOTÓK
tisza_volan_martely18_gs

Az osztálykülönbségnek megfelelően lehengerlő győzelmet aratva gyakorolta a támadásbefejezéseket Tóth Ákos alakulata szerda este a Mártély ellen.

A megyei bajnoki címet és NB III-as feljutást célul kitűző, a múlt héten

tovább erősödő

Tisza Volán SC Szeged a megyei II. osztály 5. helyén telelő mártélyi gárdát fogadta a szerda esti hidegben a Felső Tisza parti stadionban. A találkozón nem volt kérdéses az osztálykülönbség,

Tóth Ákos

alakulatának fölénye az első pillanattól kezdve érezhető volt. Beretka Péterék már a szünetig hatgólos előnyre tettek szert, majd a második játékrészben még néggyel fejelték meg - a Mórahalomról visszatérő

Szabó Dániel

mesterhármasig jutott,

Beretka

duplája, valamint

Buzási, Grünvald

, (a hazai)

Szabó Attila

mellett az új igazolás,

Ondrejó Tamás

is betalált, de az ellenfél részéről egy öngól is tarkította a találkozót. A 10-0-s szegedi győzelem nem túlzó, mindamellett elismerés illeti az ellenfelet, amely ilyen különbség mellett is végig lelkesen játszva szegődött edzőpartneréül a hazaiaknak. A Tisza Volán legközelebb szombaton a Békés megyei élvonal jelenlegi 2. helyezettje, a Kondoros ellen lép pályára az Etelka soron.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:

Tisza Volán SC Szeged - Mártély SK 10-0 (6-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion.

Tisza Volán:

Garamvölgyi - Buzási, Vida, Hacker, Szabó I. A. Dargó, Ondrejó, Puskás, Ngalle, Szalma, Szabó D.

II. félidő:

Szabó M. - Kormányos, Vida, Szabó A., Grünvald, Mucsi, Kulacsik, Szilágyi, Ondrejó, Beretka, Szűcs D.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Mártély:

Gadó - Szabó M., Papp D., Szabó II. A., Sági, Gáleg, Tódor, Kovács Á., Baranyi, Soós, Hegyi.

Cserék:

Rácz, Baraki, Papp V., Hanga, Barta, Ménesi, Sibán.

Edző:

Szűcs Róbert.

Gól:

Szabó D. 3, Beretka 2, Ondrejó, Buzási, Grünvald, Szabó A., Sági (öngól). Tóth Ákos:

"Az osztálykülönbség az elejétől látszott, de a mártélyiak ezt sportszerűen viselték és lelkesen játszottak, így hasznos volt ez a mérkőzés is, hiszen gyakorolhattuk a támadások befejezését."

Szűcs Róbert:

"Ez a hetünk a legkeményebb a terhelés szempontjából a felkészülésünk során, vasárnap három meccset vívtunk, kedden kemény futóedzést tartottunk. Fáradtan mozogtunk, a szegediek pedig két fokozattal gyorsabban és pontosan futballoztak."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.