Sport

Labdarúgás: nyolcat gurított a bajnoki főpróbán a Szeged 2011

Labdarúgás: nyolcat gurított a bajnoki főpróbán a Szeged 2011

2014. február 22., szombat
Labdarúgás: nyolcat gurított a bajnoki főpróbán a Szeged 2011
szeged2011_esmtk07_gs

Utolsó mérkőzését játszotta szombat délelőtt a Szeged 2011-Grosics Akadémia csapata a felkészülési időszakban, amelyen Nyilas Elek tanítványai kiütéses sikert arattak a Szeghalmi FC ellen.

A Békés megyei élvonal 9. helyezettje már az első félidőben sem tudott érdemi ellenállást kifejteni, a szegediek egyre-másra vitték támadásaikat, és végül negyvenöt perc alatt öt góllal terhelték meg ellenfelük kapuját. A játék képe érdemben a második felvonásban sem változott, a hazaiak a lefújásig nyolc találatot értek el összesen, míg

Molnár F. Tamás

, majd a szünetben csereként beállt

Zeljko Belecan

hálója érintetlen maradt. A Szeged 2011-GA együttesében a télen Zalaegerszegről igazolt

Máté Péter

duplázni tudott, hasonlóan az ősz javarészét sérülés miatt kihagyni kényszerülő, ám tavasszal ismét bevethető

Farkas Márkhoz

.

Nyilas Elek

vezetőedző portálunk kérdéseire elmondta, bár terveik között szerepelt, hogy az átigazolási időszak pénteki zárásáig még egy támadót szerződtetnek, végül azonban nem tudtak egyetlen olyan játékossal sem megegyezni, aki megfelelt volna a szakmai vezetés által támasztott elvárásoknak. A tréner ugyanakkor úgy vélekedett, ez egy kiváló lehetőség a keretben lévő, eddig kevesebb lehetőséghez jutó csatároknak, hogy bizonyítsák, helyük van a csapatban. A szakember kitért rá, a

Zelenyánszki

,

Bartyik

, Máté trió, illetve a visszatérő Farkas minőségi erősítést jelent az együttesnek, velük, illetve a felkészülés során elvégzett munka révén jóval kiegyensúlyozottabb teljesítményre lehet képes a Szeged 2011-GA, mint ősszel. Germán Tamásék az NB III Közép csoport második helyéről várják a folytatást, hat pont hátránnyal az éllovas Soroksár SC mögött. Az első tavaszi fordulóban, március elsején a sereghajtó Komlói Bányász SK látogat Gyulára, a találkozó délután 14 óra 30-kor kezdődik.

Felkészülési mérkőzésen:

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Szeghalmi FC 8-0 (5-0)

Szeged:

Molnár – Kéri, Kapic B., Szabó, Farkas, Markovic, Zelenyánszki, Ács, Máté, Manga, Germán.

Csere:

Belecan, Kalapács, Pászka, Dombai, Bartyik, Gadó.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gólszerzők:

Farkas (2), Máté (2), Kapic B., Ács, Manga, Germán. Nyilas Elek:

„Tudatosan választottunk ellenfelet, hiszen nagy valószínűséggel a bajnoki rajton is hasonló taktikai felfogású csapat ellen fogunk játszani. Gyakorolhattuk a felállt védelem elleni játékot, amiben akadtak egészen jó momentumaink, és még ha nem is sikerült minden egyes akciók tökéletesre, alapvetően megfelelő tempót diktáltunk. Kísérleteztünk egy keveset a formációkkal is, kíváncsiak voltunk egyes játékosokra más posztokon, mint ahol általában szerepelnek. Összességében azt mondhatom, ha tudjuk hozni ezt a játékot és iramot a Komló ellen is, akkor valószínűleg három ponttal kezdhetjük a tavaszi idényt.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.