Sport

Labdarúgás: Nyilas Elek szerint tovább erősödött a szegedi csapat

Labdarúgás: Nyilas Elek szerint tovább erősödött a szegedi csapat

2014. február 27., csütörtök
Labdarúgás: Nyilas Elek szerint tovább erősödött a szegedi csapat
nyilaselek_szeged2011_dunaharaszti57_gs

A decemberi előrehozott fordulót követően (Monor-Szeged 1-3) a kék-feketék ezüstérmes helyen teleltek az NB III Közép csoportjában, de köztudottan ez kevés az üdvösséghez. Bizony, mindenki előtt ismert: a Szeged 2011 kizárólag a Soroksár megelőzésével juthat csak vissza az NB II-be. Erről és sok egyéb érdekességről kérdezte Nyilas Elek vezetőedzőt a tavaszi idényt felvezető interjújában Vitos György.

- A januári felkészülés kezdeteiről, személyes tapasztalatairól kérdezném először a fiatalokkal, illetve a rutinosabb "spílerekkel" és az új igazolásokkal kapcsolatban. Hogyan ment a beilleszkedés?

- Elméletben már a tavalyi szezon végén kidolgoztuk kollégáimmal azt a nyolchetes felkészülési tervet, amelynek elvégzése esetén minden téren olyan szintet érhet el csapatunk, ami lehetőséget teremthet számunkra egy eredményes tavasz eléréséhez. Ma, mikor lassan mondhatjuk azt, hogy a végére értünk, kijelenthetjük, ha nem is sikerült minden a terv szerint, akkor is egy nagyon nehéz és fáradságos, fájdalommentesnek egyáltalán nem nevezhető időszakon vagyunk túl, ami ebben a periódusban természetesnek is mondható. Reményeink szerint sikerült a csapatot nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is megerősíteni. A három új és rutinosnak mondható játékosra nagy feladat vár, csakúgy, mint az ősszel végig sérüléssel bajlódó

Farkas Márkra

. Ezen játékosok pályán és pályán kívüli teljesítménye nagyban meghatározhatja eredményességünket. Az eredményes játékhoz természetesen az összeszokottság is nagyon fontos, amihez biztos kell még egy kis idő, de ebben az itt levő társak segítsége és az újonnan jött futballisták tapasztalata, meggyorsíthatja ezt a folyamatot.

- A felkészülési meccsek tapasztalatai alapján milyen céllal vághatnak neki az NB III tavaszi küzdelmeinek? Az eddigi 16 forduló után melyek most az alapvető elvárások?

- Mi azt az elvet valljuk, hogy ugyan a szerencsének, a sorsolásnak, néha a játékvezető tevékenységének is nagy szerepe lehet egy-egy mérkőzés végeredményének kialakulásában, de kizárólag csak magunkban és abban a munkában hiszünk és bízunk, amit elvégeztünk. Ennek alapján joggal várhatjuk el magunktól - és ennek elmaradása esetén kérhetjük számon - a jó teljesítményt. A felkészülési mérkőzések mint mindig, hasonló eredményeket mutattak. Voltak nagyszerű és természetesen kifelé kevésbé eredményes mérkőzéseink. Ezeknek a meccseknek az objektív értékeléséhez viszont tudni kell, amit csak mi tudunk, hogy éppen milyen periódusában vagyunk a felkészülésnek és ehhez viszonyítva értékeljük. Itt nagyon felkészültnek kell lenni, mert egy-egy eredmény túlzott lehet és félre is vezetheti az edzőt meg a játékosokat. Az alapvető elvárásaink nem változtak, hiszen a csapat erősödött. A lehető legtöbbet kihozni a bajnokságból és minden egyes mérkőzés után tiszta lelkiismerettel jönni le a pályáról. Ahogy ez egy profi sportolótól elvárható.

- Térjünk vissza a kezdetekhez! Hogyan látja az elmúlt két hónapot a nyári és kora őszi kezdetekhez viszonyítva?

- Nem mondok azzal új dolgot, hogy napról napra többek vagyunk és sokat fejlődtünk. Mondhatom azt, minden téren. Akár a szakmai, akár a mentális, akár a morális oldalát nézzük, és ez rendkívül örömteli. A nyári viszontagságos állapotok után a vezetőséggel együtt sikerült egy olyan közeget, közösséget kialakítani, amivel rövidebb időn belül elérhetjük azt az áhított célt, hogy a Szeged csapata visszakerüljön újra - ahogy ön fogalmaz - Magyarország futballtérképére. Ezért is mondom mindig azt, hogy véletlenek nincsenek. Tudatos koncepcióval, alázatos munkával, türelemmel és nem kapkodással ma ebben az országban nincs lehetetlen. Lehet alkotni, de ezt csak és kizárólag együtt, közös munkával érhető el.

- A csapat fejlődését tekintve mik voltak a legnagyobb pozitívumok, illetve a negatív jelenségek?

- A nyári történések után nagyon kevés idő maradt mindenre a csapattal kapcsolatban... Mindenben és minden ellenfelünkkel szemben késésben voltunk. Ennek ellenére igyekeztünk és mindent megtettünk annak érdekében, hogy egy egészséges közeget alakítsunk ki. Bizony, egy mentálisan teljességgel ép közeget, amiben olyan szellemiségű játékosok kapnak helyet, akik mind emberileg, mind erkölcsileg érdemesek arra, hogy egy olyan csapatban bizonyíthassák tudásukat, amelyiknek nagy céljai vannak és hatalmas hagyományai.

- Mi a véleménye arról, hogy a szegedi drukkerek a www.szeged2011.eu honlapon több mint 250-en szavaztak, s közülük a legtöbben a Szeged aranyérmét várják a bajnokság zárásakor?

- Örömteli számunkra, hogy egyre több szurkoló tisztel meg minket bizalmával, amit reményeink szerint az eddigi szereplésünkkel vívtunk ki, és reméljük, hogyha jobban megismerik csapatunkat, felismerik bennünk a szándékot, amivel mi is a szegedi futballért dolgozunk, akkor még többen csatlakoznak majd a már meglévőkhöz. Nagyon fontos dolog: mindketten egy célért dolgozunk, az pedig a szegedi futball jó szereplése, visszajutása a legjobbak közé. Egy jó csapat pedig elképzelhetetlen, egy még jobb szurkolótábor nélkül.

- Végezetül egy pikáns kérdés: a klub új stadionja feltehetően 2016 tájékán készül el Szegeden, de hol játszik addig az egycsoportos NB II-ben, ha a csapat már 2014 nyarán feljut a másodosztályba?!

- Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy lehetőség előtt áll a szegedi sport, azon belül a labdarúgás. Ma már egy ekkora város elképzelhetetlen egy ilyen komplexum nélkül. Ráadásul még segíti is az egészséges életmódra való nevelést. Egy ilyen stadionhoz pedig komoly, magasabb szinten játszó csapat illik, tehát egy ilyen létesítménynek csak pozitív vonzata van. Mi mindenképpen szeretnénk már az idén visszajutni a másodosztályba, a többi a klubvezetőség dolga.

Vitos György

Forrás: www.szeged2011.eu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.