Sport

Labdarúgás: belgrádi csapatot vert tönkre a Szeged 2011

Labdarúgás: belgrádi csapatot vert tönkre a Szeged 2011

2014. február 19., szerda
Labdarúgás: belgrádi csapatot vert tönkre a Szeged 2011
szegedd2011_gyula_30_gs

Igazi futballmatinét rendezett a Szeged 2011-Grosics Akadémia soros felkészülési mérkőzésén, szerdán. Nyilas Elek tanítványai 11-1-re ütötték ki az FK Radnicki Beograd együttesét.

A szerb élvonaltól a 2004-2005-ös szezon során búcsúzott, jelenleg negyedosztályú gárda nem tudott igazán komoly ellenállást kifejteni a szegediek ellen, akik már a félidőben 5-0-ra vezettek. Bár a vendégek a második felvonásban szépíteni tudtak, a mesternégyesig jutó

Germán Tamás

vezette kék-fekete támadógépezet meg sem állt tizenegy találatig, így összességében kiütéses sikert aratott a Szeged 2011-GA. A saját nevelésű, mindössze 19 éves

Manga Zsolt

duplázni tudott, ahogyan a télen igazolt

Zelenyánszki László

is.

Nyilas Elek

vezetőedző a SZEGEDma.hu kérdésére elmondta, az átigazolási időszak hátralévő részében még szeretnének egy támadót igazolni Germán tehermentesítésére, folynak is tárgyalások ez ügyben, konkrét neveket azonban nem árult el. Hozzátette, akkor sem esnek kétségbe, ha a jelenlegi kerettel vágnak majd neki a tavasznak, hiszen a tervek szerint több tehetséges akadémista kerül majd előtérbe a bajnokság második felében, akik képesek lehetnek pótolni a meglévő hiányosságokat. A szegedi együttes legközelebb, egyben a felkészülési időszakban utoljára szombaton lép pályára, az ellenfél a Békés megyei I. osztályban szereplő Szeghalmi FC lesz.

Felkészülési mérkőzésen:

Szeged 2011-Grosics Akadémia – FK Radnicki Beograd 11-1 (5-0)

Gyula, Grosics Akadémia.

Szeged:

Molnár – Kéri, Kapic B., Szabó, Farkas, Dombai, Máté, Ács, Bartyik, Zelenyánszki, Germán.

Csere:

Pászka, Kalapács, Markovic, Manga.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gólszerzők:

Germán (4), Zelenyánszki (2), Manga (2), Dombai, Máté, Kalapács. Nyilas Elek:

„Arra készültünk, hogy a múlt heti, kevésbé koncentrált teljesítményünket kijavítsuk. Nem elsősorban az eredményről van itt szó, hiszen győzelem és győzelem között óriási különbségek lehetnek. A mai találkozó tanúsága szerint a srácok megértették, hogy mi az elvárás feléjük ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Sikerült megfelelő mentalitásban pályára lépnünk, és a bajnokság során is ezt szeretnénk alapnak venni, és erre próbáljuk meg felépíteni az eredményességünket. Minőségi futballt csak úgy tudunk elérni, ha megfelelően koncentrálunk, és megfelelő alázattal dolgozunk a mérkőzéseken, mindegy, hogy az egy edzőmeccs éppen vagy egy BL-döntő.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.