Sport

Kosárlabda: kiélezett csatában verte a Szedeák a Jászberényt + VIDEÓ, FOTÓK

Kosárlabda: kiélezett csatában verte a Szedeák a Jászberényt + VIDEÓ, FOTÓK

2014. február 22., szombat
Kosárlabda: kiélezett csatában verte a Szedeák a Jászberényt + VIDEÓ, FOTÓK
szedeak--_jaszbereny_mj 09

Végig fej-fej mellett haladt a Szedeák és a Jászberény, végül a hazaiak koncentráltsága vezetett eredményre a hajrában.

Remekül kezdett a Naturtex-SZTE-Szedeák a FORTRESS Jászberény elleni szombat esti szegedi derbin, Jonathan Levy és Csorvási Milán kosaraival 4-0-ra húztak el a hazaiak, majd a korábban Szegeden játszott Dukics Nebojsa révén a Jászberény is megszerezte első pontjait. Branko Jereminov két hármasára Dukics válaszolt, ezek voltak az elsők a találkozó összesen 20 hárompontosából. A házigazdák ugyan folyamatosan előnyben voltak, ám 4-6 pontnál jobban nem tudtak ellépni a szívós ellenféltől. A vendégek ugyanakkor képtelenek voltak egyenlíteni, vagy átvenni a vezetést, noha két egymás utáni technikait követően erre meg volt a lehetőségük, ám a négy büntetőből csak egyet értékesítettek, majd Horti Bálint révén a jó lepattanózás is csak némi felzárkózást ért a 8. percben. Bár az első negyed vége felé Jereminov büntetőivel és a Csorvási testvérek pontjaival nyolc ponttal meglépett a Szedeák, Horti azonban egymaga felzárkóztatta csapatát az első szünetre (28-24). Újfent a Csorvási testvérek pontjaival indult a folytatás, sőt, Kiss Zsolt hárompontosával az addigi legnagyobbra, 11 pontra hízott a különbség a 14. percben (37-26). Ám az ezt követő percekben váltani tudott a Jászberény, Dukics, Nick Raivio és Rastko Dramicanin pontjaival a negyed végére fel is zárkóztak, sőt, ki is egyenlítettek a 19. percben, a frissen igazolt bosnyák kosaras, Mirza Ahmetbasic ziccerével - Jereminov harmadik trojkája révén azonban a nagyszünetben három pontos hazai előnyt mutatott az újszegedi sportcsarnok eredményjelzője (44-41).

szedeak-_jaszbereny_mj-02

Valóságos triplaeső zúdult a palánkokra a harmadik negyed elején! Jól ültek a külső dobások mindkét oldalon: az addig 0 pontos, 5 távoli kísérletét elrontó Horváth Ákos hatodjára már betalált, majd Ahmetbasic tempódobása után Jereminov immár negyedszer süllyesztette remek érzékkel eleresztett távoli dobását a berényi gyűrűbe - a sort Mladenovics Dejan és Soós Gábor zárta, majd pár rossz kísérlet mindkét fél részéről (52-49). A fantasztikusan szurkoló vendég drukkerek űzték-hajtották az övéiket megérezve, hogy fogható a meccs, s rövidesen Soós hárompontosa után a mérkőzésen először jászberényi vezetést regisztrálhattunk (53-54). Jereminov ötödik hárompontosa ismét a támadóidő végén eleresztve adta vissza a szegedi előnyt, ám Dramicanin trojkája ismét a remekül védekező vendégeket vitte közelebb a hőn áhított győzelemhez. A szegedi hibákat kihasználva a negyed végén hat ponttal meglépett a Berény: Dukics ziccerét követően Raivio két büntetőt rontott, de aztán hárompontossal javított (58-64). Az utolsó játékrész gólcsenddel indult, két és fél percig egymás hibáiból sem tudtak megélni a felek, majd Jereminov kettő plusz egye és Jono Levy triplája egalizálta az eredményt (64-64). A hárompontosok sora folytatódott, Soóséra Horváth Ákos kétszer felelt, s 72-71-nél végleg visszavette előnyét a hazai csapat. Példát véve a jászberényi drukkerekről a hazaiak is hatalmas szurkolással biztatták kedvenceiket, akik támadásban és védekezésben is remekül lepattanózva Horváth pontjaival el is húztak pár egységgel. Két perccel a vége előtt a gyenge napot kifogó Jerrell Williams első pontjaival ismét nyolcra nőtt a differencia, s ekkor már Srdjan Antic időkérése sem tudta felhozni a vendégeket, a "megtáltosodó" Williams pedig két büntetővel és egy hárompontossal, a hazai közönség álló vastapsa közepette alakította ki a 84-75-ös végeredményt. Ha a csapatstatisztikákat nézzük, azt tapasztaljuk, hogy mindkét csapat 50% alatti mezőnymutatóval bír, ezt a jászberényieknél főleg a 32 kísérletből csak 8 értékesített hárompontos rontja le - ugyanez a Szegednél valamivel jobb, 32-ből 12. Ezúttal viszont nem volt döntő a rengeteg eladott labda a hazaiaknál (14), amit remek lepattanózással (35/10, szemben a vendégek 25/8-ával) kompenzáltak. Az egyéni teljesítményeket vizslatva hazai részről Branko Jereminov teljesítménye (20/15 pont 75%-os mezőnymutatóval, 3 lepattanó, 4 kiharcolt fault, 4 assziszt - szemben vele 5 eladott labda) érdemel elsősorban kiemelést - a szerb irányító dobásai közül mindössze két hármast hibázott a találkozón. Meg kell azonban emlékezni a pontokat csak az első félidőben szerző Csorvási Milánról (15 pont 75%-os mezőnymutatóval, 8 lepattanó, 4 kiharcolt fault, 2 assziszt - szemben vele 4 eladott labda), a pontokat csak a második félidőben szerző Horváth Ákosról (18/12 pont, 5 lepattanó, 3 kiharcolt fault - szemben vele 3 eladott labda és 35%-os mezőnymutató, amit elsősorban a 11-ből 4 bedobott hárompontos ront le), Csorvási Leventéről (13 pont, 66%-os mezőnymutató, 7 lepattanó, 4 kiharcolt fault, 1 assziszt) és Jonathan Levyről (8 pont, 25%-os mezőnymutató, 6 lepattanó, 1 labdaszerzés, 3 kiharcolt fault, 6 assziszt, 2 blokk) - mindannyian fontos pillanatokban szereztek fontos pontokat, lepattanókat, a szegedi győzelem szempontjából. A vendégeknél Dukics Nebojsa a mezőny legjobbja (18/3, 57%-os mezőnymutató, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés, 4 kiharcolt fault, 3 assziszt - vele szemben a 7 kísérletből mindössze 1 értékesített tripla, ami mezőnymutatóját rontja nagyban), de Nick Raivio (11/3 pont, 40%-os mezőnymutató, 7 lepattanó, 2 labdaszerzés, 4 kiharcolt fault, 4 assziszt) és Rastko Dramicanin (13/3 pont, 30%-os mezőnymutató, 9 lepattanó, 2 labdaszerzés, 5 kiharcolt fault, 4 assziszt) is megérdemli a nagy betűt. http://www.youtube.com/watch?v=rxTsSjFa_Fw

Férfi kosárlabda NB I/A 21. forduló:

Naturtex-SZTE-Szedeák - FORTRESS Jászberény 84-75 (28-24, 16-17, 14-23, 26-11)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Pálla Z., Szabó G., Surányi G. (ellenőr: Szabadvári).

Szedeák:

JEREMINOV 20/15, LEVY 8/3, HORVÁTH Á. 18/12, Williams 7/3, CSORVÁSI M. 15.

Csere:

CSORVÁSI L. 13, Kiss Zs. 3/3, Vida.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Jászberény:

Ahmetbasic 6, RAIVIO 11/3, Soós 9/9, DUKICS 18/3, DRAMICANIN 13/3.

Csere:

Mladenovics 11/6, Horti 7, Lázár, Savic, Varga I.

Vezetőedző:

Srdjan Antic.

Kipontozódott:

Dramicanin (40'). Nikola Lazic:

"Három negyeden át jól játszottunk, de a harmadik játékrészben elvesztettük a ritmust, s könnyű pontokat engedtünk az ellenfélnek. De a csapatunk erejét mutatja, hogy felálltunk a padlóról, s a jó zónázásból jó támadásokat vezettünk és fontos pontokat szereztünk."

Srdjan Antic:

"Három negyeden át jól küzdöttünk, az utolsó tíz percben az ellenfél hárompontosai azonban megtörték lendületünket, s ebben az időszakban koncentrációban is felülmúlt minket a Szeged."

Online közvetítésünk:

VÉGE! 84-75 (28-24, 16-17, 14-23, 26-11)40' És Dramicanin faultolja, ez az 5. hibája, kipontozódik. Két büntető, Williams, benn mindkettő, bár a másodikat alulról kiütik, de megadják, 81-73! Raivio is büntetőzhet, 81-75. Vastaps közepette Levy kényelmesen pattogtat, Williams áll bele egy triplába, és bedobja! 84-75! Raivio ront egy külsőt. Állva tapsol a lelátó, zúg a Szép volt, fiúk! Horváth Ákos ront egy közelit, de nem számít, nyert a Szedeák! 39' Kimaradó távoli a Szegednél. 1:45 vissza. Dukics is ront egy külső dobást. Levy triplája is lejön. Ahmetbasicé is, Williams száll a lepattanóért. 38' Williams első pontjai, mikor, ha nem most! 79-71! Időt kér a Jászberény. Ahmetbasic megy be, ziccer, 79-73. Talpon a hazai drukkerek. Hiba elől, aztán időt kér Lazic mester is. Újabb lepattanót szed össze Kiss Zsolt. 37' Horváth szed le egy lepattanót, aztán faultolják már elől, két dobás jöhet. Benn is mindkettő, 74-71! Kiss Zsolt szerez lepattanót! Horváth pedig ismét betalál kintről! 77-71! Ahmetbasic remek mozdulattal tör be, de kihagyja a ziccert. 36' Horváth Ákos tör be, és egy rmeek tempódobással egyenlít ismét, 69-69! Időt kér a Berény. Williams lekésik Dukicsról, tripla a sarokból, de csak kettes, 69-71. Horváth Ákos viszont tényleg triplázik, 72-71! Külön hangpárbajt vív a két szurkolótábor is! 35' Kiss Zsolt ment meg egy lepattanót. Horváth-tripla! 67-69! Dramicanin labdája kiszédül, de beszedik a lecsorgót, aztán jól védekezik a Szedeák. 34' Soós dob nagy triplát! 64-67. Kiss Zsolt elhibázza a magáét. Ahmetbasic lepattanójánál Dramicanin ront ziccert, de fault, két dobás. 64-69, miután benn mindkettő. 33' Dramicanin a palánk élére teszi fel a közelit. Csorvási Milánt faultolják. Továbbra sincs pont. De most! Jereminov viszi be, beszédül a laszti, és fault is volt, Branko bedobja a plusz egyet is, 61-64! Kiss Zsolt szed le egy lepattanót. Levy hint egy triplát, újra egál, 64-64! 32' Ahmetbasic távolija rossz. Fault a túloldalon, de dobás helyett oldalról jöhet a Szeged. Fegyelmezett a Jászberény védekezése. Horváth triplája a sarokból, ez sem jó. 31' Jereminovot szerelik, Ahmetbasic megindul, de ziccerben Jono blokkolja! Horváth Ákos tempója rossz. III. negyed: 58-64 (28-24, 16-13, 14-23)30' ... de megszerzik a lepattanót és fault. Raivio dobhat kettőt és kihagyja mindkettőt. Ahmetbasic szerel le egy passzt. Csorvási Levente is ront a palánk alatt. Raivio triplája süllyed, 58-64. Mladenovics félpályán túlról... majdnem... 29' Labdaszerzés után nagyon rossz indítás a Szegednél, fordul a Berény, Dukics ziccerrel büntet, 58-61. Lazic időt kér. Branko emel egy triplát, most kimarad. Dukics triplája rövid... 28' Csorvási Levente a palánk alatt magányosan, 58-56. Dramicanin válaszol egy hármassal, 58-59. Kiélezett csata! 27' Levy estében fura mozdulattal teszi fel, de rossz. Jereminov ismét a támadóidő végén szór egy triplát! 56-54! Mladenovics ziccere, mint kés a vajban, 56-56. 26' Soós triplájával először vezet a Jászberény, 53-54. Horváth Ákos a sarokból ront hármast. Még rosszabb kísérlet a válasz, ez palánk mögé megy. Williams még adós mai első pontjaival, az is marad, támadóhibát vét, 4. faultja. 25' Levyvel szemben szabálytalanok, két dobás, egy benn, de megvan a lepattanó, amit elad a Szeged... Dramicanin beviszi a ziccert, 53-51. Horváth passza üresen leli Jereminovot, rövid a hármas, de Horváth összeszedi. Nincs szegedi kosár, van nagy berényi szurkolás. 24' Horváth Ákos a palánk alatt, 52-46! Williams viszi be a tömegbe, de nem tudja feltenni, majd faultol. Soós triplája, 52-49. 23' Mladenovics is hármassal, csak úgy potyognak a távolik! 50-46. Raivio, majd Horváth Ákos rontja el a távoliját. Dramicanin is ront. 22' Horváth Ákos első kosara, 5 rossz tripla után a 6. jó. Ahmetbasic kettessel válaszol. Jereminov! Újabb tripla! 50-43. 21' Ahmetbasic emel egy triplát, rossz. Csorvási Milán is ront közelről. Aztán védőlepattanót szed. II. negyed: 44-41 (28-24, 16-13)20' Jereminov a támadóidő végével szór egy csont nélküli triplát! 44-41! Jono remekül blokkol egy passzt. Időt kér Srdjan Antic. Dukics hármasa rossz, és berényi fault a lepattanóharcban. Horváth Ákos rossz dobása. 19' Nagyon élnek a vendég ultrák, pláne amikor Raivio kiegyenlít, 39-39. Szegedi időkérés. Csorvási Levi visz be egy kettest, 41-39. Dukics triplája rövid. Jono kihagyja a ziccert, Ahmetbasic nem, 41-41, fej-fej mellett! 18' Dudu távolija rossz. Levy beteszi a ziccert, beszédül, azután Dudu most válaszol, 39-37. Levy távolija rossz, Dramicanin megszerzi a lepattanót. 17' Dramicanin közelije, 37-33. Williams földharcban labdát veszít. Dukics két ember között álomszerűen forog be, 37-35. Elől ismét ront a Szeged. 16' Ahmetbasic eladja a labdát. A Szedeák meg elszórja. Dramicanin közelije rövid. Ahmetbasic a sarokból ront triplát. Jereminov feladott labdája túl magas. 15' Dukics faulttal együtt a palánk alatt, benn a plusz egy is, 37-29. Aztán labdaszerzés, lerohannak, Raivio beviszi, 37-31, időt kér Lazic. Jereminov erős passza után elveszíti a lasztit a Szedeák. 14' Williams benn, elveszíti a labdát. Ahmetbasic estében dob, rossz. Kiss Zsolt tiszta triplája! 37-26! 13' És megint Milán, 34-26! Soós ront a palánk alatt. 12' Mladenovics indítás után, 30-26. Csorvási Milán válaszol, 32-26. Aztán jó védekezés. 11' Horti tempója rövid. Horváth Ákos triplát ront, de a beküldött labda megvan, Csorvási Levi beteszi, 30-24! Aztán szegedi labdaszerzés. I. negyed: 28-2410' Horti ismét jól zavar, bár Csorvási Levente nem veszíti el a labdát, de visszajátszás, így a Berény jöhet. Rossz a távoli. Csorvási Milán harcol ki faultot beforogva. Egyet bedob, 28-22. Lázár mellé dob a gyűrűnek, de Horti beteszi, 28-24. 9' Mladenovics triplájánál ugrik talpra a berényi tábor, 22-19. Jereminov két dobása is benn, 24-19! A nagy Csori úr a palánk alatt hátul, az öccse elől, 26-19 és fault is. Vida Máté érkezik. Levente meg bedobja az extrát is, 27-19! Lépéshiba a vendégeknél, akik reklamálnak, de nem kapnak technikait. Ezért viszont a hazai drukerek reklamálnak. Horti szerez labdát, lerohan, bedobaj és felesleges személyi hiba is, ezt is bedobja, 27-22. 8' És a kis Csorvási ezt be is viszi! 19-13! Aztán a semmire fújnak a sporik, Jono reklamál, technikai, Lazic edző is reklamál, ez is az... Soós kihagyja az első kettőt, Mladenovics is az egyiket, így 19-14, és labda a Berénynél. Horti a palánk alatt, 19-16. Jereminov dobása lejönne, de Csorvási Milán visszateszi, faultolják közben, benn van, és jöhet a bónusz dobás is. De csak a jászberényi tájmaut után. Srdjan Antic és a szerb virtus - ezt a címet lehetne adni a hevesen kiabálva magyarázó szerb edző, és a jászberényi játékosok alkotta csendéletnek. A nagy Csorvási beszórja a büntit, 22-16! 7' Branko passzát Jono adja be a sűrűbe a kis Csorvásinak, aki be is vágja! 16-10! Dukics remekül tempózik ismét, 16-12. Dramicanin büntetőzhet ismét, egy benn, 16-13. Csorvási Milánt faultolják, hatalmasat esik a 208 centis center. egy dobás benn, a másodiknál megvan a lecsorgó! 6' Dramicanin büntetőzik ismét, 12-10. Csorvási Levente válaszol gyorsan, 14-10. 5' Raivio rosszul tesz fel egy kettest, majd Csorvási Levente hármasa marad ki, ahogyan egy vendég tripla is. Horváth Ákos triplája se jó, de a lecsorgó Csorvási Miláné, benn a közeli, 12-8! 4' Raivio jól áll bele a középtávoliba, 10-8. Soós dobása rossz. Csorvási Levente büntetőzik, kihagyja mindkettőt, Lehel kürtjei megzavarhatták... 3' Dukics is hármassal válaszol, 7-5. Williams jól blokkolja Dramicanint hármasnál, de faultot fújnak a sporik... Videóbírót reklamál egy drukker, ez Dramicanint meg is zavarja, egyet bedob, 7-6. Csorvási Levente jön. Jereminov újabb hármasa! 2' Williams estében dob, rossz. Dudut sikerül szerelni a palánk alatt. Horváth Ákos triplája rossz. Jereminové nem! 7-2! 1' Dukics csapja el a lasztit, de Horváth Ákos szedi össze. Jono beviszi a ziccert. Kimarad a berényi tempó. Csorvási Milán közelije nem, 4-0! Dukics tempója már jó, 4-2. 18.00: Abbamarad a bemelegítés, készülnek a kezdők, hamarosan kezd a meccs! 17.55: Kezdődnek a bemutatások, előbb a vendégek, aztán a hazaiak. Egyelőre 4-500 szurkoló a lelátón. 17.50: Lesz meccshangulat: a jászberényi drukkerek dudákkal felszerelkezve érkeztek, aminek a legnagyobb örömmel adnak hangot. Az biztos hogy az U23-as meccsen sok örömre nem volt okuk, mert a Szedeák 100-76-ra verte a Jászberényt. 17.45: A délszláv vonal egyébként igen hangsúlyos a jászoknál: a honosított Dukics és Savic mellett még egyelőre szerb színekben szerepel a névsorban Rastko Dramicanin, a jelenleg sérült Milos Markovic és a frissen szerződtetett bosnyák Mirza Ahmetbasic. 17.40: A jászberényieknél is edzőcsere történt idén, akárcsak a Szedeáknál: mindkét csapatot szerb mester irányítja már, a hazaiaknál Nikola Lazic a tréner, a vendégeknél a korábban a Szedeákot eddigi legjobb NB I/A csoportos szereplésére vezető Földi Sándort Srdjan Antic váltotta. 17.35: A vendégek névre szóló melegítő pólóban gyakorolnak - persze ez nem szükséges ahhoz, hogy például megismerjük a korábbi szegedi közönségkedvenc Nebojsa Dukicot, pontosabban már Dukics Nebojsát, aki a jászberényieknél nem szerb légiósként, hanem magyar játékosként szerepel, lévén megkapta a magyar állampolgárságot, akárcsak Mladenovics Dejan. De hasonlóképp magyarnak számít a vendégeknél a szlovén születésű Brane Savic is. S ha már kettős állampolgárokról beszélünk, emlékezzünk meg a magyar-román állampolgár Lázár Lászlóról is. 17.30: Köszöntjük Olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, ahol rövidesen kezdődik a Szedeák - Jászberény derbi! Már a pályán melegít, bőszen pattogtat mindkét csapat. Kezdés: 18 óra!Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.