Sport

Kézilabda: esélye sem volt a pontszerzésre a KSZSE-nek Örkényben

Kézilabda: esélye sem volt a pontszerzésre a KSZSE-nek Örkényben

2014. február 25., kedd
Kézilabda: esélye sem volt a pontszerzésre a KSZSE-nek Örkényben
orkenykszse01

Kezdettől fogva fölényben játszott az Inárcs-Örkény KC, így esélye sem volt fordítani a KSZSE csapatának.

Nagy lendülettel kezdte mindkét csapat a mérkőzést, ám a hazaiak e mellé eredményesen is játszottak, a 11. percben már 6-0 volt javukra, s igazából ezzel el is döntötték a találkozót. A vendégek nagyon megérezték balkezes szélsőjük,

Szombati Andrea

hiányát, aki betegség miatt nem tarthatott a csapattal. Lassan talált magára a KSZSE, ez arra volt elég, hogy ötgólos távolságban maradt a házigazdáktól, ám a félidő végére egy 3-0-ás szériával már nyolc gól volt a hátránya (16-8). A szünet után védekezést váltott a szegedi csapat, pályára lépett új játékosuk,

Szénási Szilvia

is. Ádáz csatában többször is vissza tudott jönni négy gólra

Buchholcz Huba Dóra

együttese, de innét nem tudott közelebb lépni. A végére a kedvüket vesztő vendégek ellen az őszi ezüstérmes növelte a különbséget, s a KSZSE összességében egy szokatlanul nagy iramú, színvonalas mérkőzésen szenvedett túlzónak mondható, 28-20-as vereséget a csoport egyik élcsapatától.

Női kézilabda NB IB Keleti csoport 16. forduló:

Inárcs-Örkény KC – Kézilabda Szeged SE-Algyő 28-20 (16-8)

Örkény, 60 néző. Vezette: Driszku Klaudia, Ónodi Erika.

KSZSE:

ALMÁSI – Lőrincz, Sebők 2, Homoki 4, Forgó 6, Sebestyén 1, Draxler O. 6/4.

Csere:

Varga (kapus), Faragó 1, Martus, LENGYEL, Kis, Draxler D., Balogh, Szénási.

Edző:

Buchholcz-Huba Dóra.

Kiállítások:

2 perc, ill. 4 perc.

Hétméteresek:

2/1, ill. 5/4. Buchholcz Huba Dóra:

"Megilletődve kezdtünk, majd voltak jó periódusok, melyre lehet építeni."

Junior győzelem Örkényen

Inárcs-Örkény KC - Kézilabda Szeged SE-Algyő 23-29 (9-16)

Örkény, 40 néző

KSZSE :

VARGA - Balogh 3, FARAGÓ 6, SEBŐK 6/1, Sebestény 3, Martus 3, Kiss 3/2.

Csere:

Máté-Tóth (kapus), Benák, Kertész 2, Kis P. 1, Lengyel 1, Borbás 1/1.

Edző:

Vojkovics Gyula

Hétméteres:

2/2, ill. 7/4.

Kiállítás:

4 perc, ill. 14 perc. Vojkovics Gyula:

"Jó játékkal az első perctől biztos volt a siker. Örülök, hogy mindenkit pályára tudtam küldeni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.