Sport

Hátország: gyakorlatilag országos középdöntős az UTC U19

Hátország: gyakorlatilag országos középdöntős az UTC U19

2014. február 21., péntek
Hátország: gyakorlatilag országos középdöntős az UTC U19
futsal_szeged_veszprem_21_il

Csonka lett a deszki forduló, de az UTC Futsal Team U19-es korosztályos gárdája ebből is pozitívan jött ki.

A cikk megjelenését a GS-VILL 94 Kft. támogatta.

A Dürgő-ifjak hazai környezetben, Deszken léptek pályára az U19-es futsalbajnokság regionális csoportjának a 10., utolsó fordulóból előre hozott találkozóján vasárnap. A forduló csonka lett, ugyan is a Rubeola U18 nem érkezett meg a helyszínre, ebből fakadóan a megjelent három együttes összesen három találkozót játszott. Teimel Márkék először a Bódi Attila vezette hódmezővásárhelyiekkel vívtak nagy csatát: a szomszédvár csapata kétszeri egyenlítést követően a szünetben 3-2-re vezetett, majd a második félidő elején már 4-2-re ment. Ám hiába volt jóval hosszabb a kispad a vendégeknél, a rutinos UTC-sek a félidő derekától a végéig nagyot hajráztak, s 6-4-re megfordították a meccset. A vásárhelyiek aztán a pécsiekkel is nagy csatát vívtak, végül 4-3-ra győztek. A játéknap zárásaként következett az UTC - PVSK összecsapás, amelyen a baranyaiak szereztek korai vezetést ám a négy gólig jutó

Popovics Marcell

vezérletével már a szünetre bőven fordított az UTC, majd a második játékrészt is pécsi góllal indítva kiütéses győzelmet aratott 10-2 arányban - a csapat hat mezőnyjátékosából mindenki betalált a mérkőzésen. Az UTC U19 erejét és gólerősségét jelzi, hogy a csoport góllövőlistáján az első nyolc helyen jelenleg hat újszegedi található: Teimel Márk 30 góllal vezeti a lajstromot, a felnőttek között is jeleskedő Szentes-Bíró Tamás 19-cel a 3., Fodor Bálint Dániel és Deák Donát Ferenc 16-16 találattal holtversenyben a 4., Csamangó Tibor 15-tel a 7., míg Popovics Marcell 14-gyel a 8. helyre jött fel. Mint

Dürgő Pétertől

, az UTC U19 edzőjétől megtudtuk, a Rubeola U18 előzetesen nem jelezte távolmaradását, így a játékvezető elmaradt három mérkőzésüket az előírásoknak megfelelően a szükséges várakozási időt követően lefújta, s a jegyzőkönyvben feltüntette, hogy az ellenfél nem jelent meg. Korábbi hasonló esetek nyomán vélhetően a csömöriek távolmaradása miatt a résztvevő három alakulat 3-0-s gólkülönbséggel kapja meg az elmaradt mérkőzések 3 pontját. Az UTC U19 jelenleg 20 meccset lejátszva 52 ponttal vezeti a Déli csoportot, míg a Rubeolának 34 van. Ha az újszegediekéhez hozzáadunk még 3 pontot a feltételezhető Fegyelmi Bizottsági döntés miatt, úgy 55 pontjuk lesz, s biztosan nyerik a regionális selejtezőt, hiszen a hétvégi 8., pécsi fordulóban a - ahol Szentes-Bíró Tamásék szabadnaposak -, illetve a március 2-i, csömöri utolsó körben a Rubeola nem tud annyi pontot gyűjteni, hogy akárcsak elméleti esélye legyen a csoportelsőségre - ennek ráadásul az is feltétele, hogy a Kertész utcaiak az utolsó fordulóban ne szerezzenek pontot. Az országos középdöntőbe egyébként az öt regionális csoport - északi, keleti, déli, közép, nyugati - győztesei, és a három legjobb 2. jut tovább. E nyolc alakulatot a földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül két négyes csoportba sorolják, amelyeknek győztesei küzdenek meg az országos bajnoki címért, a másodikok pedig a bronzéremért. Ennek fényében az újszegediek középdöntős szereplése már csaknem biztosra vehető.

Az UTC U19 kerete:

Nagy Gergő, Pölös Tamás (kapus), Csamangó Tibor, Fodor Bálint Dániel, Nagy Teofil, Popovics Marcell, Szentes-Bíró Tamás, Teimel Márk.

Edző:

Dürgő Péter.

Fiú futsal U19 Déli csoport 10. (előrehozott) forduló (Deszk):

UTC Futsal Team - Sport Infó (Hódmezővásárhely) 6-4 (2-3)

. Szegedi gól: Teimel 2, Csamangó 2, Fodor, Popovics.

Rubeola U18 - UTC Futsal Team

- a csömöriek nem jelentek meg

UTC Futsal Team - Pécsi Vasutas SK 10-2 (5-1)

. Szegedi gól: Popovics 4, Teimel 2, Szentes-Bíró, Deák, Nagy T., Csamangó.

További eredmények:

Pécsi Vasutas SK - Rubeola U18

- a csömöriek nem jelentek meg

Pécsi Vasutas SK – Sport Infó (Hódmezővásárhely) 3-4 Sport Infó (Hódmezővásárhely) – Rubeola U18

- a csömöriek nem jelentek meg

Szabadnapos: Pioneers Viharsarki FC

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.