Közélet

Gyurcsány: tisztázni kell a Simon-ügyet

Gyurcsány: tisztázni kell a Simon-ügyet

2014. február 19., szerda
Gyurcsány: tisztázni kell a Simon-ügyet

A DK elnöke szerint mindenki számára fontos lenne tudni a Simon Gábor volt szocialista politikus ausztriai számláján talált mintegy 240 millió forint eredetét. Gyurcsány Ferenc szerdán, az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: mivel Simon Gábor vezető politikus volt, nem ért egyet azzal, hogy a kérdés magánügy.

Gyurcsány Ferenc

hozzátette ugyanakkor: el sem tudja képzelni, mit tudna tenni a szocialista párt a kérdés tisztázása érdekében. Mivel nem kényszeríthetik

Simon Gábort

a részletek közlésére, szerinte semmi nem vethető a szocialisták szemére. Szólt arról is: Simon Gábor lett volna az egyik legutolsó, akiről azt feltételezi, hogy ilyen anyagi háttere van, a legkisebb gyanú sem vetődött rá. Politikusi fizetésből, a vagyonából, annak értékesítéséből vagy a vállalkozásából azonban ennyi pénz nem jön össze, ezért "csúnya történetről" van szó - mondta. Közölte: semmilyen nyom nem utal arra, hogy a mintegy 240 millió forintnyi összeg megszerzésében az MSZP-nek bármilyen szerepe lett volna. Az ügy miatt ugyanakkor egy pillanatra fellebbent a függöny, hogy vannak nem tiszta pénzek a politikában - fogalmazott. A pártelnök az Összefogás további szélesítésére, a Schmuck Andor vezette Magyarországi Szociáldemokrata Párt esetleges bevonását firtató kérdésre azt felelte: a konzultációkat nem ő, hanem Mesterházy Attila, az MSZP elnöke vezeti, és megállapodás még nincs. Szólt arról is: nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szociáldemokratáknak néhány körzetben kifejezetten jól működő szervezetei és jelöltjei vannak, és a végelszámolásnál egy százalék is igen sok lehet. Schmuck Andorék néhány, az időseknek kedvező követelése azonban a költségvetést is érintené, ezért azokkal óvatosan kell bánni - jelentette ki. Az Összefogás pártjainak az európai parlamenti önálló megméretés után, vagyis május 26-án ismét tárgyalóasztalhoz kell ülniük az őszi önkormányzati választásokat érintő átfogó megegyezés érdekében - mondta Gyurcsány Ferenc. Szerinte az egész országra kiterjedő megállapodást kellene kötni, amelynek része lenne a főpolgármester-jelölt vagy akár a budapesti kerületi polgármesterjelöltek személye is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.