Közélet

Gyurcsány: az Összefogás politikusaira rá lehet bízni az országot

Gyurcsány: az Összefogás politikusaira rá lehet bízni az országot

2014. február 21., péntek
Gyurcsány: az Összefogás politikusaira rá lehet bízni az országot

Az Összefogás keretében olyan felelős politikusi garnitúra épült fel, amelyre rá lehet bízni az ország dolgait - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken Berettyóújfaluban.

Gyurcsány Ferenc

az Összefogás választási fórumán - ahol közös jelöltjüket, Varju Lászlót ajánlotta a választók figyelmébe -, basáskodással vádolta a jelenlegi kormányt, amely "saját hatalma érdekében (...) hierarchiát teremt, elnyomja a gyengéket, és meg is alázza" őket. "Ahol ilyen galád, cudar az állam, a kormány, megfélemlíti a polgárait, megérett rá, hogy önök kellő szenvedéllyel, de hazafias meggyőződéssel elzavarják, ahova való: ellenzékbe" - mondta a DK elnöke a helyi művelődési központot megtöltő mintegy 300 fős hallgatóságának tetszésnyilvánítása mellett. Gyurcsány Ferenc szenvedélyes beszédében lopásnak nevezte azt, "ami ma földügyben történik". Kifejtette: mindent megtesznek azért, hogy azokat a földbérleti szerződéseket, amelyeket még nem írtak alá, ne is írhassák alá. "A kormánynak nem az a dolga, hogy földet adjon a haveroknak" - fűzte hozzá. A választásokkal összefüggésben a DK elnöke kijelentette: győzelmük esetén "április 7-től hirtelen nem lesz jobb az élet, de szabadabb lesz a levegő". A kormánynak az a dolga, hogy növelje az ország tekintélyét, hozzon befektetőket és barátokat az országnak. Ugyanakkor "a mindenkori miniszterelnök az utolsó, akit megkérdezünk, hogyan neveljük a gyerekeinket" - tette hozzá, és azt üzente Orbán Viktornak, "vigye a csudába a hit- és erkölcstantankönyveket". A Fidesz szlogenjét idézve kifejtette: Magyarország abban valóban jobban teljesít, hogy "többet lopnak az ország urai, mint korábban, s abban is, ki tudja jobban elhazudni az ország történelmét". De ha azt kérdezzük, nagyobbak-e az átlagos jövedelmek Magyarországon, mint 2010-ben voltak, akkor nem teljesít jobban - jegyezte meg a volt miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc azt kérte hallgatóságától: tanuljanak meg újra büszkének lenni, mert ők állnak a jó oldalon. A baloldaliak az elmúlt 200 év haladó gondolkodóinak, Széchenyinek, Batthyánynak, Jászinak, Bibónak, Márainak az örökösei, és tudják, hogy "Magyarországon a nyugati az uralkodó széljárás". "A magyar miniszterelnök ezt nem érti, ő a keleti szélre vár" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke Berettyóújfaluban is megismételte, hogy "Magyarország miniszterelnöke szélhámos", a rezsicsökkentésnek nevezett " rezsihazugság" pedig nem tartható. Gyurcsány Ferenc kérte hallgatóit, támogassák a választókerületben az Összefogás közös jelöltjét, a DK politikusát, Varju Lászlót. "Ha sokan elmennek szavazni, azt hiszem, nyerünk" - zárta nagy tapssal fogadott beszédét Gyurcsány Ferenc Berettyóújfaluban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.