Közélet

Bohács is leadta az ajánlásokat – Botka elengedte a Mercedest

Bohács is leadta az ajánlásokat – Botka elengedte a Mercedest

2014. február 19., szerda
Bohács is leadta az ajánlásokat – Botka elengedte a Mercedest
bohacs_zsolt_ajanloszelveny01_gs

Közel 2500 ajánlást adott le a választási irodában Bohács Zsolt. A fideszes politikus hétfőn délután kezdhette el gyűjteni a lakosok támogató aláírását, elírták ugyanis a személyi számát.

„Hétfőn délutánra sikerült orvosolni az ajánlóíveimmel kapcsolatos adminisztratív problémákat, akkor tudtuk kezdeni az ajánlások gyűjtését. Ezt a munkát március közepéig folytatjuk, igyekszünk minél több támogatót magunk mellé állítani” – fogalmazott a Csongrád megye 1-es számú választókerületében induló politikus.

Bohács Zsolt

szerint az április 6-ai voksolás tétje az, hogy folytatódhat-e a kormány által megkezdett munkát vagy más irányt vesz az ország. Az új választási rendszert, illetve az ajánlóíveket a korábbi kopogtatócédulás megoldásnál sokkal jobbnak tartja Bohács. Elmondta, gyorsabban tudta összegyűjteni az ajánlásokat, mint négy évvel ezelőtt a cédulákat.

Szeged nem élt a lehetőségeivel

Ahogy

beszámoltunk róla

, a városfejlesztési koncepció ürügyén gyűjt személyes adatokat Szegeden Botka László MSZP-s polgármester, amiről a

Lánchíd Rádió

kérdezte Bohácsot, a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetőjét. A képviselő elmondta, közgyűlés már korábban döntött arról, hogy milyen fejlesztéseket kíván végrehajtani a 2014-2020 közötti európai uniós ciklusban, vagyis a városvezetés a választási kampány részeként kérdezi a lakosokat, s ez Bohács Zsolt szerint egyértelmű adatgyűjtés.

bohacs_zsolt_ajanloszelveny02_gs

„Az elmúlt időszakban sajnos nem valósultak meg munkahelyteremtő beruházások Szegeden, amiket szerettünk volna végrehajtani, azok elé a célok elé mindig gátat gördített a polgármesterünk. Nem igazán értettük ezt a hozzáállását, hiszen annak ellenére, hogy szocialista városvezetés van, a kormány nagyon sok pénzügyi forrást biztosított, az elmúlt időszakban több mint 100 milliárd forintot” – fogalmazott. A riporter kérdésére elmondta, bízik abban, hogy az ELI lézeres kutatóközpont megépítése olyan lehetőséget biztosít Szeged számára, hogy valóban a tudományos élet központjává válhat Európa-szerte, s emlékeztetett arra is, hogy számtalan lehetőségtől elesett a város. „A Mercedes megkereste Szeged városát és

Botka László

polgármestert, lehetőség lett volna arra, hogy itt épüljön meg a Mercedes-gyár. Nem is tárgyaltak velük, illetve olyan elutasító magatartást tanúsítottak, mivel a németek nem tudtak mit kezdeni. Továbbmentek, és Kecskeméten valósították meg” – jegyezte meg a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.