Közélet

Az áldozat kapta el az ékszertolvaj betörőt Sándorfalván

Az áldozat kapta el az ékszertolvaj betörőt Sándorfalván

2014. február 16., vasárnap
Az áldozat kapta el az ékszertolvaj betörőt Sándorfalván
betoro_sandorfalva

Egy sándorfalvi nő jelentette be 2014. február 15-én 14 óra 10 perckor, hogy betörtek hozzájuk, a menekülő tettest pedig férje üldözi - tájékoztat a police.hu.

A betörő kerékpárral próbált egérutat nyerni, de a sértett megállította és visszatartotta a helyi körzeti megbízottak megérkezéséig. A gyanúsított menekülés közben a lopott értékek egy részét eldobta, a maradékot pedig megpróbálta elásni, amíg az egyenruhásokra vártak. A 39 éves

K. Krisztián Imre

mindent tagadott. Vallomása szerint Szegeden lakó édesanyjához tartott, amikor egy számára ismeretlen férfi átadta az arany és ezüst ékszereket. Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy miért menekült a sértett elől. A Szegedi Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a helybeli férfi ellen. Kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A szegedi nyomozók vizsgálják, hogy a férfinak van-e köze más sándorfalvi betörésekhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.