Közélet

Szeged februárban végleg megszabadul 28 milliárdos adósságától

Szeged februárban végleg megszabadul 28 milliárdos adósságától

2014. január 16., csütörtök
Szeged februárban végleg megszabadul 28 milliárdos adósságától
sajttaj_fidesziroda03_gs

A város két ütemben lett tehermentes, de a jövőben fejlesztéseink 60 százalékát a helyi vállalkozásokra kell költenie, és a fejlesztési irányait is újra kell gondolnia. Szegeden járt a nemzeti fejlesztési miniszter.

Németh Lászlóné

nemzeti fejlesztési miniszter felvezetőjében kifejezte sajnálatát, hogy Szeged az egyetlen város, ahol az adósságátvállalásról tartott beszámolóján a polgármester nincs jelen.

Bohács Zsolt

(Fidesz) országgyűlési képviselő hozzátette, hogy közben az elmúlt 12 év alatt felgyülemlett adósság 50 százalékát már átvállalta a kormány, a fennmaradt részt pedig idén február végéig annullálja.

Szeged két ütemben szabadult meg az összes adósságától

„2010-ben a kormányváltást követően azt láttuk, hogy az önkormányzatoknak az adóssága 1200 milliárd forintot meghaladta, miközben 2002-ben szinte nulla volt. Ez éves szinten 150 milliárd forintos törlesztési kötelezettséget jelentett, ami egy olyan adósságspirált alakított ki, amit leginkább a működési költség visszaszorításával, új hitelek felvételével tudták kiváltani az érintett települések. Első lépésként az önkormányzatokat megszabadítottuk egy tehertől, átvállaltunk tőlük jelentős költségekkel járó közigazgatási feladatokat, majd négy lépcsőben csökkentettük tovább terheiket. Először a megyék 200 milliárdos hitelét vállaltuk át, majd az 5000 fő alatti településekét, közel 74 milliárdnyi adósságot, utána az 5000 fő feletti városok 610 milliárd forintnyi tartozásának a 40-70 százalékát. A megmaradt 420 milliárdos hitelállományt pedig február végéig vezetjük át a kormányzathoz” - mondta el tájékoztatóján Németh Lászlóné hozzátéve, hogy Szeged így a harmadik és a negyedik lépcsőben 14-14 milliárdnyi adósságtól szabadult meg. A miniszter kifejtette, hogy cserébe azt várják el az önkormányzatoktól, hogy mivel az EU-s költségvetési pénzek 60 százalékát fordítja az állam gazdaságélénkítésre, a magyar vállalkozások megsegítésére, ezt helyi szinten kövessék a települések, a legmegfelelőbb helyekre koncentrálják ezeket a forrásokat. A miniszter említést tett még az ELI-projektről is, melyhez kapcsolódóan a Szeged – Hódmezővásárhely közti tengely is számíthat a kormány kiemelt figyelmére, stratégiai övezetté válik majd a terület a fejlesztések vonatkozásában. Elhangzott: az ELI-n kívül a kormány az uniós forrásokból mintegy 16 milliárdnyi összeget biztosított más szegedi beruházásokhoz is.

Újra kell „varrni” Szeged fejlesztési stratégiáját?

B. Nagy László

kormánymegbízott arról beszélt, hogy a tavalyi adósságkonszolidáció eredményeként 40 milliárd forintnyi hitelt vállalt át a kormány a megyében, ebből 14 Szegedé, a többin más települések osztoztak. De épp azért, hogy ne sújtsuk a jól gazdálkodó önkormányzatokat képeztünk egy 10 milliárdos alapot, melyre ezek a települések pályázhatnak majd fejlesztéseikhez. „Ez az adósságállomány nem termelődhet újra, ezért változott meg az önkormányzati törvény is, hogy kiszűrhessük a felelőtlenül gazdálkodó, hitelt, hitelre halmozó önkormányzatokat. Az önkormányzatok csak olyan fejlesztésekbe foghatnak bele a jövőben, aminek lesz megtérülése, és minden hitelfelvételt a kincstárral egyeztetni kell. Szegednek is el kell gondolkodnia azon, hogy olyan gazdasági projektekbe fogjon bele, amelyek bevételt hoznak a városnak, lesz utána adó, gazdasági megtérülés. Szemléletváltás kell országosan és Szegeden is a jövő gazdálkodását illetően. A város 2014-2020 közti fejlesztési stratégiai tervében is még az látszik, hogy nem fókuszál eléggé a vállalkozásokra, miközben, ahogy a miniszter asszony elmondta már: 60 százalékát az EU-s forrásoknak kis és középvállalkozások támogatására kell költeni” - emelte ki B. Nagy hozzátéve, hogy a belügyminisztérium átvilágítja a közeljövőben a közlekedési társaságok működését is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.