Közélet

Rotarysok főztek a szegedi hajléktalanokra + FOTÓK

Rotarysok főztek a szegedi hajléktalanokra + FOTÓK

2014. január 10., péntek
Rotarysok főztek a szegedi hajléktalanokra + FOTÓK
rotary_club_ferencesek08_gs

Három napig a Szent-Györgyi Albert Rotary Club tagjai főztek a szegedi rászorulóknak, sőt a felszolgálást és a mosogatást is magukra vállalták. A klubtagok ezzel a karitatív gesztussal szerettek volna segítő kezet nyújtani a krízisidőszakban fokozott veszélynek kitett fedél nélküliek felé.

Illusztris vendégek fogadták január 7. és 9. között az alsóvárosi ferences kolostor szegénykonyhájára érkező rászorulókat. A Szent-Györgyi Albert Rotary Club tucatnyi tagja személyesen gondoskodott a nehéz sorsúak étkeztetéséről: olyannyira, hogy a három nap alatt saját maguk készítették el a vacsorát, amit felszolgáltak, majd el is mosogatták az edényeket. Az akcióval a krízisidőszakban fokozott veszélynek kitett fedél nélküliek számára szerették volna szebbé tenni az új esztendőt. "Karácsony ideje alatt 500 ezer forintot gyűjtött össze a Rotary Club, melyet az alsóvárosi ferenceseknek adományozott ételosztásra. Körülbelül 100-120 rászoruló látogatja rendszeresen a szegénykonyhát, őket az adományon felül is szerettük volna megvendégelni ezen a három napon" - nyilatkozta portálunknak

Farkas András

klubtag. Kedden székelykáposzta volt a menü, szerdán gulyáslevest ehettek csipetkével, csütörtökön pedig halászlé került az asztalra. "Szakácsaik" gondoskodtak róla, hogy a megszokottnál laktatóbb adagot ehessenek a rászorulók, ráadásul az éhesebbeknek repeta is jutott az ízletes vacsorából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.