Sport

Röplabda: oda a veretlenség, de továbbra is élen az SZTE EHÖK SE

Röplabda: oda a veretlenség, de továbbra is élen az SZTE EHÖK SE

2014. január 30., csütörtök
Röplabda: oda a veretlenség, de továbbra is élen az SZTE EHÖK SE
szteehokse_ffiroplabda_08

Az NB II-es férfi röplabda-bajnokság 3., zalaegerszegi tornáján kettőt nyert, egyet veszített az SZTE EHÖK SE csapata, amely még mindig a tabella élén áll.

Sokat kivett a reggel hat órai indulás és a hétórás utazás a szegedi egyetemisták csapatából a hétvégi, zalaegerszegi torna első napján. Szombaton elsőként a Görter Kecskeméti RC ellen állt ki az együttes, ekkor még érezhető volt az út fáradalma a fiúkon, akik aztán hamar lendületbe jöttek, s végig magabiztosan vezetve nyerték meg az első mérkőzést 3-0-ra. Délután a házigazdák ellen ismét kissé fáradtan kezdett az EHÖK SE, így az első szettet szoros küzdelemben elvesztették, a második szettől azonban kevesebbet hibáztak és a játékuk is feljavult. Innentől kezdve nagy kedvvel és kreatívan játszottak a fiúk, s végül nagy küzdelemben megnyerték a mérkőzést 3-1-re. A második meccsnapon 9 órakor kezdett a szegedi egység a Somogyjádi RSZSE ellen. A korai kezdés az első szettben a somogyjádi csapaton látszott meg jobban, és ezáltal sikerült megnyerniük a Tisza-partiaknak az első játszmát. A második játékrésztől azonban kicsit szétesett a játékuk, a Somogy megyeiek ugyanakkor magukra találtak. A szegediek a végig szoros meccsen nem tudtak kellően felpörögni, a somogyjádiak pedig remekül használták ki a pontatlanságokat - végül az SZTE EHÖK SE 3-1-es vereséget szenvedett. A csapat ugyan elveszítette eddigi veretlenségét a szezonban, ám az eredmények szerencsés alakulása miatt továbbra is vezeti a másodosztályú tabellát. "Az első, Kecskemét elleni meccs sima volt, találkoztunk már velük, tudtuk, hogy mire számíthatunk. A második meccsen a hazaiak ellen fegyelmezettebbek voltunk, egy nagyon jó meccsen, nagyon jól játszottunk, majdnem tökéletesen. A srácok betartották az utasításokat és lelkesen játszottunk. A harmadik, Somogyjád elleni meccsen előjöttek a hibák, senkinek nem jött össze semmi. Ezt a mérkőzést el kell felejteni. Az ellenfél jobban, rutinosabban, 'tavaszabban' játszott. Összességében, mivel a zalaegerszegiek legyőzték a Somogyjádot 3-0-ra, úgymond, még így is mi jöttünk ki legjobban a tornából" - értékelte a tornán való szereplést

Strezeneczki Gyula

edző.

Férfi röplabda NB II 3. forduló:

SZTE EHÖK SE – Görter Kecskeméti Rc 3-0 SZTE EHÖK SE – ZTE 3-1 SZTE EHÖK SE – Somogyjádi RSZSE 1-3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.