Közélet

Párgyakorlattal és filmvetítéssel ünnepli Szeged a Házasság Hetét

Párgyakorlattal és filmvetítéssel ünnepli Szeged a Házasság Hetét

2014. január 29., szerda
Párgyakorlattal és filmvetítéssel ünnepli Szeged a Házasság Hetét
hazassag_hete38_gs

Szeged hatodik alkalommal csatlakozik a Házasság Hete országos rendezvénysorozathoz, hogy tanúságot tegyen a két ember között szövetség fontosságáról. Február 9-16 között filmvetítéssel, élő könyvtárral és előadásokkal várnak minden érdeklődőt.

Az életre szóló igen kimondása magában hordozza azt, hogy vannak dolgok, amikre nemet mondunk. Ugyanakkor ez az IGEN annak a boldogságnak a forrása lehet, amit mindannyian keresünk. Aki emellett tud dönteni, az egyszerre nyer szerelmet, barátot, társat. Idén Szeged 6. alkalommal csatlakozik a Házasság Hete országos és nemzetközi programsorozathoz, hogy tanúságot tegyen a házasság értékei mellett. A február 9-16 között meghirdetett rendezvénysorozat előadásokkal, filmvetítésekkel és színes programokkal várja az érdeklődőket. Dal Marionnak című filmjével ünnepli a házasságot a Belvárosi Mozi, amely a szeretet, elidegenedés és a kapcsolatok témáját dolgozza fel. A Házasság Világnapjának alkalmából február 9-én a dómban mutat be szentmisét

Mészáros József Domonkos

, domonkos rendi szerzetes, majd az egybegyűlteket egy pohár forró italra is megvendégelik. Hétfő délután a Karolina gimnáziumban nyílik képzőművészeti tárlat a házasság és a család értékeiről, kedden pedig Bibliotéka Egyesület könyvtára színházi előadásra invitálja az érdeklődőket. Ezzel egy időben a Millenniumi Kávéház Klubtermében

Szászi Balázs

és

Szásziné Fehérváry Anikó

családterapeuta párgyakorlatot tart majd. Szerdán a TIK-ben élő könyvtárat hirdettek, Szex és kultúra címmel pedig az SZTE Szabadegyetem tart előadássorozatot. Csütörtökön a gyermek nélküli házaspárokat invitálja fórumbeszélgetésre az Ifjúsági Ház Szeged-termébe, pénteken pedig a gyermekvállalás "gazdasági" megközelítése kerül terítékre a Katolikus Házban. A Honvéd téri református templomban egy ökumenikus istentisztelettel ér véget a rendezvénysorozat vasárnap délelőtt tíz órától. A részletes programokért tekintse meg

a rendezvény plakátját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.