Közélet

Nógrádi Zoltán: a kistérségi együttműködés a fejlődés kulcsa

Nógrádi Zoltán: a kistérségi együttműködés a fejlődés kulcsa

2014. január 21., kedd
Nógrádi Zoltán: a kistérségi együttműködés a fejlődés kulcsa
morahalam_zakanyszek_01_gs

Értéket képviselnek a kistérségi együttműködések, a települések közösen sokkal többre képesek – vallja Nógrádi Zoltán, aki Zákányszék első emberével közös projektjeikről tartott sajtótájékoztatót.

A Homokhátságon több mint két évtizedes múltra visszatekintő együttműködések példaértékűek, és minden együttműködő fél számára jelentős fejlesztéseket hozott.

Nógrádi Zoltán

polgármester még fejlesztési osztályvezetőként szorgalmazta a kistérség településeinek együttműködését, mely – igaz akkor még egyesületi formában – 1993-ban létre is jött. Nógrádi az Aranyszöm Rendezvényházban tartott sajtótájékoztatón elmondta, ismét felerősödtek azok a hangok, melyek azt próbálják preferálni, hogy a települések egymástól függetlenül, netán egymás rovására elszigetelten végezzenek fejlesztéseket. „Széthullónak látszik a korábbi, jó hagyományokkal rendelkező kistérségi együttműködések, mi azt szeretnénk bizonyítani, hogy mi akkor tudunk erősek lenni, ha a települések kitekintenek a határokon kívülre és megpróbálnak egymás fejével gondolkodni, illetve feltérképezik azt a lehetőségrendszert, amivel egymáson segíteni tudnak. Ha két település együtt gondolkodik, sokra vihetik” – közölte Nógrádi. Erre jó példák sorával büszkélkedhet Mórhalom és Zákányszék, több sikeres pályázatot hozott az együttműködés a homokhátsági településeknek.

Példák az együttműködésre: szennyvíz-, ivóvíz- és kerékpárút fejlesztés

morahalam_zakanyszek_02_gs

Több mint kétmilliárd forintból valósul meg Mórahalom és Zákányszék közös szennyvízprojektje. Ezzel kapcsolatban

Matuszka Antal

polgármester arról tájékoztatott, hogy önállóan is pályáztak 1993 óta több alkalommal is sikertelenül, csak a Mórahalom városával közös projektjük nyert forrásokat a beruházáshoz. Ennek keretében Mórahalmon új szennyvíztisztító telepet építettek, míg a szomszédos Zákányszéken a teljes szennyvízelvezető rendszer kiépült. „Az elmúlt hetekben született döntés arról, hogy megépülhet a kerékpárút Mórahalom és Zákányszék között, mely ránk nagyon terheket ró, hiszen hosszabb szakaszt kell megépítenünk. Azért jelentős ez a beruházás, mert Zákányszéket is bekapcsolja Mórahalom turisztikai fejlesztéseibe, illetve a városból is szívesen várunk településünkre vendégeket, nálunk is akad néznivaló” – fogalmazott a zákányszéki polgármester. Az építkezés májusban indulhat el, és a közel 317 milliós összköltségvetésű projekt jövő év májusára készül el a tervek szerint. A kerékpárút építésére a két településnek 10%-os önerőt, vagyis közel 32 millió forintot kell biztosítania. Nógrádi beszámolt arról is, hogy tavasszal kezdődik a Mórahalmot és Zákányszéket összekötő közút felújítása is, ami a gazdasági kapcsolatokra is pozitív hatást gyakorol. A térség ivóvízminőség-javítása érdekében tíz önkormányzat fogott össze, a kivitelezés idén tavasszal indulhat el. A 4,2 milliárd forintos nettó összköltségvetésű pályázatot az unió közel 3 milliárddal támogatja. A sajtótájékoztatón elhangzott, a tanyasi lakosság ellátására mintegy 70 kilométernyi vízvezeték épül ki, 18 kilométeren a meglévő vezetékeket cserélik, illetve újítják fel, 11 új kút is épül. Elhangzott, a megyei fejlesztési forrásokra is közösen fog pályázni a kistérség, mellyel kapcsolatban Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester elmondta, egyik kiemelt terület a tanyasi lakosság életkörülményeinek javítása, illetve a gyermekekre szeretnének koncentrálni a gazdaságfejlesztés mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.