Közélet

Ismét lehet pályázni munkahelyteremtésre

Ismét lehet pályázni munkahelyteremtésre

2014. január 16., csütörtök
Ismét lehet pályázni munkahelyteremtésre

A Nemzetgazdasági Minisztérium január 9-én ismét meghirdette a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázatát A 13 milliárd forintos beruházás-segítő alapból tavaly 84 megyei pályázó 747 millió forintot nyert el és ebből 376 új munkahelyet teremtett – ezzel Csongrád a negyedik legeredményesebben pályázó megye az országban. A létszámfelvétel 78%-ban álláskeresők köréből történt.

Ez a fajta beruházás jellegű munkahelyteremtő támogatás ebben a pályázati konstrukcióban 2003 óta igényelhető - bár a forrás az utóbbi három esztendőben lényegesen nagyobb lett. A 2011-es 5 milliárdos keret előbb 10, majd tavaly 13 milliárdra bővült. Idén is erre lehet pályázni, a várakozások szerint országosan mintegy 6500 új munkahely létrejöttét segíti elő ezzel a tárca. A tavalyi nyertes megyei pályázók között számos, a korábbi évben, években is részesült munkahelyteremtő támogatásban: pénteken reggel 9-kor is egy olyan vállalkozásnál tesz sajtónyilvános látogatást

B. Nagy László

kormánymegbízott, amely az előző években is élt a pályázat kínálta lehetőséggel. Az exportra termelő, szaniter termékeket gyártó szegedi Sanex Pro Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a tavalyi évben egy 35 milliós öntőgépet vásárolt az előző évben elnyert 22,8 milliós támogatásból és 17 új munkahelyet teremtett ez által. Tavaly ismét pályáztak, és a mostani forrásból tovább fejlesztették az eszközparkot - ezáltal természetesen a munkavállalók száma ismét emelkedett. Arról, hogy ezek a fejlesztések hogyan befolyásolták a cég kapacitását és termelékenységét,

Szecskó Gábor

ügyvezető igazgató tájékoztatja a sajtóesemény résztvevőit.

Bakos László,

a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ általános igazgatóhelyettese pedig a pályázati menetrendet, és a hozzá kapcsolódó vállalkozói fórumok helyszíneit és időpontjait ismerteti majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.