Gazdaság

Indulnak a rezsifórumok

Indulnak a rezsifórumok

2014. január 15., szerda
Indulnak a rezsifórumok

Arra biztatunk mindenkit, hogy jöjjenek el a rezsifórumokra, és legyenek tagjai annak a Magyar Csapatnak, amely kész megvédeni a rezsicsökkentést – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt

emlékeztetett,

Orbán Viktor

január első napjaiban levélben kereste meg azokat a polgárokat, akik korábban aláírásukkal támogatták a rezsicsökkentést, és egy újabb találkozóra, a Magyar Csapat megalakítására hívta meg őket. A levélben a Fidesz elnöke hangsúlyozta, az eddigi – 20 százalékos – rezsicsökkentés közös siker, melyet meg kell védeni, mivel több ellenzéki párt politikusa is megfogalmazta azt, hogy eltörölnék a rezsicsökkentést – tette hozzá a fideszes képviselő. A mai napon elindulnak a rezsifórumok, melyek február 15-ig tartanak. Az első helyszín Putnok. Országszerte 119 helyen lesz fórum, melyeken a Fidesz vezető politikusai és a kormánytagok is részt vesznek – közölte Nyitrai Zsolt. A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta azt is, hogy a megadott telefonszámon eddig több mint 17 ezer önkéntes jelentkezett. A politikus arra számít, hogy a jelentkezők száma az elkövetkező napokban megugrik, és rövidesen meghaladja a százezres számot is. A Magyar Csapatba a rezsifórumok helyszínein, illetve telefonon lehet jelentkezni. A jelentkezők irodai ügyelettel, személyes megkeresésekkel, plakátozással, szórólapozással és telefonos munkákkal, ügyelettel segíthetik a rezsicsökkentés megvédését. Nyitrai Zsolt aláhúzta, szükség is van ezekre a fórumokra, hiszen tegnap összeállt újra a rezsicsökkentés-ellenes Gyurcsány-koalíció, melynek egyértelmű célja, hogy megszüntesse a rezsicsökkentést. Kimondhatjuk: a következő választás tétje az, hogy folytatódik-e a rezsicsökkentés, vagy sem – szögezte le. Nyitrai Zsolt arra is kitért, hogy a Fidesz a rezsicsökkentés megvédése mellett annak folytatásán is gondolkodik, és tesz is érte. A Fidesz és a KDNP január 24-én tartja közös frakcióülését, melynek fő témája a harmadik rezsicsökkentés lesz. Forrás: Fidesz.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.