Sport

Hátország: nem tétlenkedtek az elmúlt hetekben a Rendőr TE fiataljai + FOTÓK

Hátország: nem tétlenkedtek az elmúlt hetekben a Rendőr TE fiataljai + FOTÓK

2014. január 13., hétfő
Hátország: nem tétlenkedtek az elmúlt hetekben a Rendőr TE fiataljai + FOTÓK
rendorte_dafc_2004

Eseménydús időszakon van túl a Rendőr TE 2004/2005-ös korosztálya, a fiatalok a 2013-as év végén Kisteleken és Kecskeméten mérték össze erejüket a riválisokkal, az idei esztendő nyitásaként pedig a Déli Aprók FC-vel közösen rendezte meg a klub a III. Schlumberger Kupát.

A kisteleki tornán a Pusztamérges csapata ellen

Horváth Zalán

gólja csak a szépítéshez volt elegendő, az ellenfél megérdemelt győzelmet aratott. A következő csoportmeccsen jobban teljesített az együttes, de sajnos ez is kevés volt a Sándorfalva csapata ellen. A szegedi gyerekek a csoport harmadik helyén végeztek, így az ötödik helyért játszhattak A helyosztón végül

Dávid Attila

két góljával tudták két vállra fektetni a hazaiakat.

Horváth Zoltán edző tanítványai:

Nagy Bendegúz, Tápai Bálint, Dávid Attila, Tóth Márkó, Horváth Zalán, Pósa Ádám, Ilyés Áron, Borsi Botond, Varga Botond. Másnap Kecskemétre voltak hivatalosak a szegedi focisták, a sokadszorra megrendezésre került Bánhidi József emléktornára. A vendéglátó csapat szervezői erős és rangos viadalt szerveztek, amely során a kiírás értelmében a csoportgyőzelmek sem biztosították, hogy a következő mérkőzés sikertelensége esetén nem ér végett az adott csapat számára a torna. A szegedi srácok a Vác csapatával kezdtek a csoportban, ahol szoros mérkőzésen

Fenyvessy Bálint

és Horváth Zalán góljaival 2-1-re nyertek. A kecskeméti UFC csapata ellen 3-1 lett a mérkőzés végeredménye. Az együttes edzője elmondása szerint az idény talán legszebb játékával, illetve

Tóth Márkó

, Fenyvessy Bálint és

Földvári Ádám

góljaival tudták két vállra fektetni ellenfelüket. A Solt elleni utolsó csoportmeccsen már kevésbé mutatott domináns szerepet a gárda, de Horváth Zalán így is a szegediek javára dőlt el az összecsapás. A résztvevő 12 csapat csoportbeli helyezésétől függően keresztbejátszások következtek, ahol az egyébként kiváló erőkből álló, de csoportjában csak a 4. helyen végző Hírős-Ép csapatával játszottak a Rendőr TE fiataljai. A játék képe alapján már korábban eldőlhetett volna a mérkőzés, de a gyerekek megnehezítették egy kicsit a saját dolgukat, mert bár Fenyvessy Bálint góljával megszerezték a vezetést a kihagyott helyzetek azonban megbosszulták magukat és a kecskemétiek egyenlítettek. Végül 35 másodperccel a lefújás előtt Horváth Zalán csele és szép gólja kellett ahhoz, hogy a legjobb hat közé kerüljön a csapat. A hármas döntőbe kerüléshez a Szekszárd ellen kellett pályára lépni, ahol ismét Horváth Zalán gólja eredményezte a továbbjutást. A hármas döntőre már elfáradtak a szegedi srácok, így az egyébként kiváló erőkből álló és ezüstérmes Szilády RFC csapatától 2-0-ás, míg a torna egyik legszebb játékát bemutató és teljesen megérdemelt tornagyőzelmet arató Kecskeméti TE csapatától 3-0-ás vereséget szenvedtek. A torna legjobb kapusának a kisebb hibák ellenére óriási védéseket bemutató és lábbal is magabiztos

Nagy Bendegúzt

választotta a versenybizottság.

A bronzérmet szerző gyermekek névsora:

Sajti Krisztina, Nagy Bendegúz, Horváth Zalán, Kovács Péter, Ilyés Áron, Tóth Márkó, Fenyvessy Bálint, Földvári Ádám. Már 2014-ben, január 11-én és 12-én rendezte meg közösen a Rendőr TE és a Déli Aprók FC III. Schlumberger Kupát. Az első napon a 2004-ben született gyermekek versenyeztek a trófeáért, ahol a Horváth Zoltán edzette Rendőr TE és DAFC csapata is érintett volt. Az A csoport küzdelmeiben a Szilády RFC együttese kiváló játékot mutatva, magabiztosan nyerte meg csoportját, megelőzve a Tisza Volán II. gárdáját. A tavalyi bajnok KÉSZ Akadémia a csoport 3. helyét szerezte meg, őket követte a DAFC és a Mindszent.

A csoport:

DAFC - KÉSZ Akadémia 0-6 Gól: Gera Norbert (3), Fődi Zsolt, Oroján Zsombor, Savanya Csilla. Tisza Volán II. - Mindszent 3-0 Gól: Mészáros Máté, Szirák Szabolcs, Süli Bence. Szilády RFC - DAFC 2-0 Gól: Berta Donát (2). KÉSZ - Tisza Volán II. 1-3 Gól: Savanya Csilla ill. Szivák Szabolcs (2), Imre Balázs. Mindszent - Szilády RFC 0-3 Gól: Angyal Kende, Körösi Dániel, Lengyel Szabolcs. DAFC - Tisza Volán II. 0-2 Gól: Mészáros Máté, Szűcs Tibor. KÉSZ - Mindszent 2-1 Gól: Savanya Csilla (2) ill. Csatlós Gábor. Szilády RFC - Tisza Volán II. 2-0 Gól: Lengyel Szabolcs, Fenyvessi Bálint. DAFC - Mindszent 1-0 Gól: Varga Botond. KÉSZ - Szilády RFC 0-1 Gól: Berta Donát. A B csoport küzdelmei valódi izgalmakat hoztak, miután a csoport végeredménye csak az utolsó két mérkőzésen alakult ki, az zárókör előtt négy csapatnak is megvolt az esélye, hogy elérje az első helyen végezzen. Közülük végül a Hírős-ép került ki győztesen, megelőzve a Rendőr TE, az Orosháza és a Tisza Volán I. csapatát is. Az 5. helyet a küzdőszellemből jelesre vizsgázó, de a korosztálynál fiatalabb játékosokat felvonultató Szentesi Farkasok végeztek.

B csoport:

Rendőr TE - Tisza Volán I. 1-2 Gól: Horváth Zalán ill. Rádai Bálint, Molnár Ádin. Szentesi Farkasok - Hírős-Ép 0-4 Gól: Rádóczi Dániel, Hideg István, Túri Szabolcs, Medvecki Jenő. Orosháza - Rendőr TE 0-2 Gól: Fenyvessy Bálint, Tóth Márkó. Tisza Volán I.-Szentesi Farkasok 13-0 Gól: Molnár Ádin (6), Rádai Bálint (4), Bogdán Bence (2), Heidrich Bence. Hírős-Ép - Orosháza 0-0 Rendőr TE - Szentesi Farkasok 7-0 Gól: Fenyvessy Bálint (3), Horváth Zalán (2), Ilyés Áron, Földvári Ádám . Tisza Volán I. -Hírős-Ép 0-3 Gól: Rádóczi Dániel, Horváth Ákos, Túri Szabolcs. Orosháza - Szentesi Farkasok 5-0 Gól: Dénes Adrián, Buzai Bence (2), Mágocsi Bence, Fekete Márk. Rendőr TE - Hírős-Ép 2-2 Gól: Horváth Zalán (2) ill. Rádóczi Dániel (2). Tisza Volán I. - Orosháza 1-2 Gól: Babos Levente ill. Dénes Adrián (2). A 9. helyért vívott mérkőzésen az erősebb csapat nyert. A 7. helyért játszott meccsen a Tisza Volán II. szintén egyértelmű győzelmet aratott a DAFC ellen. Az 5. helyért lejátszott találkozón a KÉSZ Akadémia nagy küzdelemben és

Savanya Csilla

góljainak köszönhetően múlta felül az Orosháza csapatát. A bronzmérkőzésen Horváth Zalán két góljával nyertek a házigazdák. A döntő tipikus egygólos mérkőzés volt, melyet

Berta Donát

góljával a kiskunhalasi Szilády RFC nyert meg Bács-Kiskun megye másik csapata, a kecskeméti Hírős-Ép ellen.

Helyosztók:

9. helyért:

Mindszent - Szentesi Farkasok 3-1

7. helyért:

DAFC - Tisza Volán I. 0-4 Gól: Rádai Bálint (2), Molnár Ádin, Babós Levente.

5. helyért:

KÉSZ Akadémia - Orosháza 3-2 Gól: Savanya Csilla (2), Gera Norbert ill. Takács Roland, Dénes Adrián .

3. helyért:

Rendőr TE - Tisza Volán II. 2-0 Gól: Horváth Zalán (2).

Döntő:

Szilády RFC - Hírős-Ép 1-0 Gól: Berta Donát.

A torna legjobb játékosa:

Berta Donát (Szilády RFC)

Legjobb kapus:

Gajdos Máté (Hírős-Ép)

Gólkirály:

Molnár Ádin (Tisza Volán I.)

Csapatok legjobbjai:

Csatlós Gábor (Mindszent), Garai Máté (Szentesi Farkasok), Babos Levente (Tisza Volán I.), Szűcs Tibor (Tisza Volán II.) Horváth Zalán (Rendőr TE), Nagy Bendegúz (DAFC), Fenyvessi Bálint (Szilády RFC), Rádóczi Dániel (Hírős-Ép), Kérdő Erik (Orosházi MTK), Savanya Csilla (KÉSZ Akadémia)

A szervezők különdíjasai:

Kovács Péter (DAFC) és Földvári Ádám (Rendőr TE)

Horváth Zoltán edző szombati napon szereplő tanítványai:

Nagy Bendegúz, Sajti Krisztina, Horváth Zalán, Ilyés Áron, Szakál Ákos, Kovács Péter, Varga Botond, Borsi Botond, Halász Henrik, Fenyvessy Bálint, Tóth Márkó, Pósa Ádám, Földvári Ádám. A vasárnapi rendezvényen a 2005-ben született gyermekek léptek pályára, a hazaiak közül a

Simon Róbert

és Horváth Zoltán edző által irányított Rendőr TE és DAFC csapata képviseltette magát. Az A csoportban az első három helyért a Hírős-Ép, KÉSZ Akadémia, Sándorfalva trió folytatott nagy küzdelmet, amelyből a tavalyi bajnok KÉSZ Akadémia került ki győztesen, megelőzve a Sándorfalva és a Hírős-Ép csapatát. A DAFC és a Szentesi Juniorok ugyanannyi pontot és gólt szereztek, így köztük büntetőkkel dőlt el a csoport negyedik helyének sorsa. Végül a szegedi csapat bizonyult szerencsésebbnek és pontosabbnak.

A csoport:

DAFC - KÉSZ Akadémia 0-1 Gól: Karácsonyi Dániel. Sándorfalva - Szentes Junior 3-0 Gól: Savanya Ferenc (2), Bácsi Dávid. Hírős-Ép - DAFC 3-1 Gól: Palatinus Zalán (2), Rimóczi Norbert ill. Szabó Benjámin KÉSZ - Sándorfalva 3-1 Gól: Karácsonyi Dániel (2), Olasz-Bánszky Viktor ill. Molnár Benedek. Szentes Junior - Hírős-Ép 1-2 Gól: Papp Martin ill. Palatinus Zalán, Danyi Zénó. DAFC - Sándorfalva 0-2 Gól: Bácsi Dávid, Molnár Benedek. KÉSZ - Szentes Junior 1-0 Gól: Vízhúzó Zílió. Hírős-Ép - Sándorfalva 0-1 Gól: Savanya Ferenc. DAFC - Szentes Junior 0-0 KÉSZ - Hírős-Ép 1-1 Gól: Karácsonyi Dániel ill. Rimóczi Norbert. A B csoportban a Rendőr TE veretlenül nyerte meg csoportját a Tisza Volán II., a Szilády RFC, a Tisza Volán I. és a Szentesi Farkasok együttese előtt.

B csoport:

Rendőr TE - Tisza Volán I. 4-2 Gól: Horváth Zalán (2), Kovács Péter (2) ill. Szűcs Szilárd, Ábrahám Bence. Szentesi Farkasok - Szilády RFC 0-9 Gól: Kern Martin (2), Drávai Dániel (3), Bujdodó Zétény (3), Hideg Máté. Tisza Volán II. - Rendőr TE 1-2 Gól: Mahler Gergő ill. Horváth Zalán, Kovács Péter. Tisza Volán I. - Szentesi Farkasok 8-0 Gól: Rabecz Botond (4), Kovách György (4). Szilády RFC - Tisza Volán II. 1-2 Gól: Drávai Dániel ill. Mahler Gerő, Szvétec Konrád. Rendőr TE - Szentesi Farkasok 7-0 Gól: Horváth Zalán (3), Borsi Botond (3), Varga Botond. Tisza Volán I. - Szilády RFC 0-4 Gól: Drávai Dániel (2), Kern Martin (2). Tisza Volán II.- Szentesi Farkasok 6-0 Gól: Mahler Gergő, Varga Zétény, Szvétec Konrád, Orosz Lörinc, Lippai Gergő, Fabula Tamás. Rendőr TE - Szilády RFC 6-0 Gól: Horváth Zalán (4), Varga Botond (2). Tisza Volán I. - Tisza Volán II. 2-4 Gól: Ábrahám Bence, Kovách György ill. Szvétec Konrád (2), Lippai Gergő, Fabula Tamás. A 9. helyért a két szentesi együttes küzdelméből a Juniorok kerültek ki győztesen. A 7. helyért óriási küzdelem alakult ki a két szegedi együttes, a DAFC és a Tisza Volán I. között, amelyet Horváth Zoltán edző tanítványai nyertek. Az 5. helyért vívott mérkőzésen a Hírős-Ép visszavágott a tegnapi vereségért és legyőzte a Szilády RFC együttesét. A bronzmérkőzésen a Tisza Volán alakulata szerezte meg a harmadik helyet. A döntőben megismétlődött a tavalyi párharc, a előző kiírás győztese, a KÉSZ Akadémia és a korábbi ezüstérmes Rendőr TE feszült egymásnak. A bajnokok pedig ezúttal a Rendőr TE fiataljai lettek, akik Horváth Zalán és

Kovács Péter

góljaival szerezték meg az aranyérmet.

Helyosztók:

9. helyért:

Szentes Junior - Szentesi Farkasok 4-1 Gól: Busi Barnabás (2), Papp Martin, Papp Pongrác ill. Molnár Barnabás.

7. helyért:

DAFC - Tisza Volán I. 3-2 Gól: Haska Áron (2), Uzonyi Máté ill. Szűcs Szilárd, Ábrahám Bence.

5. helyért:

Hírős-Ép - Szilády RFC 1-0 Gól: Rimóczi Norbert.

3. helyért:

Tisza Volán II. - Sándorfalva 2-0 Gól: Lippai Gergő (2).

Döntő:

Rendőr TE - KÉSZ Akadémia 2-0 Gól: Horváth Zalán, Kovács Péter.

A torna legjobb játékosa:

Murár András (KÉSZ Akadémia)

Legjobb kapus:

Bernát András (Tisza Volán II.)

Gólkirály:

Horváth Zalán (Rendőr TE)

Csapatok legjobbjai:

Melkuhn Máté (Szentes Junior), Varga Ádám (Szentesi Farkasok), Sajti Krisztina (Rendőr TE), Sarnyai Zalán ( DAFC), Kovách György (Tisza Volán I.), Orosz Lörinc (Tisza Volán II.), Hidegh Máté (Szilády RFC), Szakács Kálmán (Hírős-Ép), Karácsonyi Dániel (KÉSZ Akadémia), Savanya Ferenc (Sándorfalva)

A szervezők különdíjasai:

Ágoston Márk (DAFC) és Borsi Botond (Rendőr TE)

Simon Róbert és Horváth Zoltán vasárnapi napon szereplő tanítványai:

Sajti Krisztina, Borsi Botond, Varga Botond, Kovács Kornél, Kovács Péter, Horváth Zalán, Sarnyai Zalán, Szabó Benjámin, Ágoston Márk, Uzonyi Máté, Haska Áron. Horváth Zoltán:

"A harmadik alkalommal megrendezett Schlumberger Kupa ismét nagy izgalmakat hozott. Mind a két korosztályban kiváló és jól felkészített gyermekcsapatok mutatták meg tudásukat. A tavalyi és a tavalyelőtti esztendőben még Rosa Iliana Medina volt az esemény díjátadója, viszont személyi változások következtében a mostani esemény éremosztásán Ionut Dicu ügyvezető képviselte az általa irányított céget. Az eredményhirdetés során elhangzott, hogy az újbóli rendezés során csak egyetlen kérdése volt az ügyvezetőnek, mégpedig az, hogy mi egyebet tudna még adni a gyerekeknek a díjazáson kívül. Egyetértve az eredményhirdetés során elhangzottakkal, reménykedjünk benne, hogy sok olyan személyt találhatunk meg a magyar futball és főként az utánpótlás számára, mint Ionut Dicu. Az ifjabb Tóth Gyula által készített ötletes oklevelek mellett Ionut Dicu jóvoltából olyan méretes kupák kerültek átadásra a dobogón végzett csapatoknak, hogy félő volt, azt a csapatkapitányok nem bírják el. Minden csapatnak érdemes volt megvárni az eredményhirdetést, mert a szponzor jóvoltából minden csapatból díjazásra került egy-egy játékos, akit az edzője jelölt ki a tornán mutatott teljesítménye és edzésmunkája alapján."

Az újszegedi Vitamin Sarok ABC jóvoltából a Rendőr TE edzői csapatának néhány tagja - akik a két napon vállalták a nem éppen kedves játékvezetői feladatokat - a fáradtságos és szinte hibátlan bíráskodásukért egy-egy üveg bort vehettek át. A szegedi székhelyű Contitech Rubber Industrial Kft-nek köszönhetően pedig a két napon jelen lévő majd' kétszáz gyermek egy kis nassolnivalóval gazdagodott. A Rendőr TE és a Déli Aprók FC vezetése és edzői kollektívája köszönetét fejezi ki a sajtón keresztül a Schlumberger Logelco Inc.-nek és egyben vezetőjének

Ionut Dicunak

, az oklevelek elkészítése végett

ifj. Tóth Gyulának

, a gyerekeknek adott nasssolnivalóért a Contitech Rubber Industrial Kft-nek, valamint a bírók díjazására felajánlott egy-egy üveg bor okán az újszegedi Vitamin Sarok ABC-nek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.