Sport

Futsal: makói edző az NB I-ben

Futsal: makói edző az NB I-ben

2014. január 11., szombat
Futsal: makói edző az NB I-ben
bodiattila_mako

A közelmúltban lemondott a futsal első osztályban szereplő Kincsem Lovaspark Nagykáta csapatának vezetőedzője, helyére Bódi Attilát nevezte ki a Pest megyei klub vezetése, de a szakember marad a Makó FC nagypályás csapatánál is.

Az őszi idény gyenge szereplését követően lemondott a futsal első osztály utolsó helyén álló Kincsem Lovaspark Nagykáta csapatának vezetőedzője

Vörös István

, így a klub vezetésének új edző után kellett nézniük. Választásuk a korábban az Első Beton Szeged csapatánál, legutóbb pedig a román I. osztályban szereplő Sepsiszentgyörgy gárdájánál tevékenykedő

Bódi Attilára

esett. A szakember már meg is tartotta az első nagykátai foglalkozását, hiszen hétfőn nagyon nehéz összecsapás vár az együttesre, amely a bajnoki címvédő Rába ETO csapatát fogadja. Bódi Attila azonban nem válik meg a Makói FC megyei I. osztályú nagypályás csapatától sem, a hírek szerint heti három edzés az ő irányításával zajlik majd az Erdei Ferenc téren, míg távollétében pályaedzője,

Czirbus Gábor

helyettesíti majd. A Makó FC labdarúgói is elkezdték a felkészülést a tavaszi idényre. A csapat játékoskeretében lényeges változás nem várható, így azoknak a korábbi híreszteléseknek sincs alapja, amelyek szerint a két szerb légiós,

Aleksandar Jovetic

és

Veselin Guberinic

eligazol az együttestől. A két játékost - a többiekhez hasonlóan - nyárig szerződés köti a Makó FC-hez, így átigazolásukra egyébként is csak a makóiak hozzájárulásával kerülhetne sor. A Maros-partiak egyelőre húsz fős kerettel - Czirbus Gábor,

Frank Ádám

,

Szilvási János

,

Győri András

, Aleksandar Jovetic,

Kalász Zoltán

,

Bakos Tamás

,

Miodrag Guberinic

,

Sarnyai Róbert

, Veselin Guberinic,

Dejan Veselinov

,

Horváth Gábor

,

Pataki Viktor

,

Bány Tamás

,

Béres Róbert

,

Horváth Károly

,

Horváth Máté

,

Bress Balázs

,

Mátó Gergő

és

Tóth Timotheusz

- kezdték el az alapozást és alakul a csapat felkészülési mérkőzéseinek programja is. Az már biztos, hogy január 28-án 18 órai kezdettel a FK 1899 Szeged vendégei lesznek és indulnak a megyei igazgatóság által kiírt Téli Bajnokságon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.