Közélet

Fodor: a liberálisok önálló frakció állítására készülnek

Fodor: a liberálisok önálló frakció állítására készülnek

2014. január 21., kedd
Fodor: a liberálisok önálló frakció állítására készülnek

A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben - mondta a szervezet vezetője az MTI-nek adott interjújában. Fodor Gábor arról is beszélt, hogy semmilyen sértődöttség nincs bennük azért, mert a szeptemberi ellenzéki egyeztetéseken az MSZP és az Együtt-PM még elutasította a "kinyújtott kezünket". Véleménye szerint a múlt héten megkötött ellenzéki összefogás révén nem csak arra lesznek képesek, hogy közösen kampányoljanak, de arra is, hogy egy kedvező választási eredmény után - a meglévő különbségek ellenére - közösen kormányozzanak.

A politikus az ellenzéki megállapodást értékelve azt mondta: az MSZP és az Együtt-PM szeptemberben kötött egy megegyezést, ami jól láthatóan nem váltotta be a reményeket. Ezután megvolt bennük a bölcsesség, hogy ezt újratárgyalják - folytatta

Fodor Gábor

, aki szerint ezért a két párt dicséretet érdemel, ugyanis "mindenki számára az a legnehezebb, hogy kimondja, rosszul döntött". A szabad demokraták egykori elnöke természetesnek nevezte, hogy most januárban, a tárgyalások utolsó szakaszaiban megkeresték őket, miként azt is, hogy - a komoly szándékot látva - igent mondtak a felkérésre. Ezt a felkérést, eredményeiket tekintve, logikusnak nevezte. "Megmutattuk, hogy van erőnk" - jelentette ki, példaként említve, hogy a fóti időközi választáson úgy értek el 13 százalékot, hogy azon a baloldali pártok is saját jelöltet állítottak. Hozzátette: ráadásul az összefogáson belül korábban senki nem képviselte a liberális értékeket. Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy ha kimaradtak volna, akkor önállóan indítanak jelölteket, akik közül eddig több mint ötvenet meg is találtak. Véleménye szerint a széleskörű megállapodás nélkül több körzetben is nehéz helyzetbe kerültek volna a baloldali pártok indulói. A pártelnök azt mondta, szerinte nem csak ő, de a Liberálisoknak még két jelöltje is esélyes a bejutásra a közös listáról. A szakértők átszámolták az esélyeket, hogy együtt és külön-külön is arra jussanak, egy átlagos szereplés esetén a 61-62. helyen állók még bekerülnek a parlamentbe, az MLP-nek pedig három indulója van az első hatvanban. Arra a felvetésre, hogy

Gyurcsány Ferenc

listára kerülését az Együtt-PM ellenezte, azt felelte, tudomása szerint az ő jelöltségéhez mindenki pozitívan viszonyult, mert mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a baloldali pártok széles körű összefogása mellett ők képviselik a legegyértelműbben a liberális értékeket és képesek megszólítani azokat a liberális választókat, akik elveszítették "politikai hazájukat". "Illetlenség lenne számszerűsíteni", hogy melyik fél hány szavazót hozhat az összefogásnak, ráadásul ezek az adatok folyamatosan változnak - mondta. Az MLP saját kutatásai és az erre szakosodott cégek felmérései is alátámasztják, hogy miközben a pártelnök személyes népszerűsége viszonylag magas, most már a Magyar Liberális Párt népszerűsége is jól kimutatható - folytatta Fodor Gábor. Hangsúlyozta, hogy a parlamentbe kerülve a liberális párt önálló frakciót készül alakítani, és reméli, ehhez meglesz a politikai támogatás. Elképzeléseiket ismertetve azt mondta, a Liberálisok a szabadságszerető embereket akarják képviselni, a felnőtt, önálló, öntudatos polgárként gondolkodó embereket szeretnék szolgálni és nem azt a gondolkodást akarják támogatni, amelyik mindent az államtól vár. 2008-ban, amikor az SZDSZ kilépett a kormányból, voltak feszültségek a szabad demokraták és a szocialisták között, de a mostani helyzet más, mert akkor a kormányzásról szólt a vita, most pedig olyan ellenzéki pártok szövetkeznek, amelyek a kormányváltást tűzték ki célul - mondta Fodor Gábor. Hozzátette, mások belső ügyeibe, így például személyi döntéseibe, nem akarnak beleszólni. Arra is kitért, hogy a korábbi közös kormányzásból annak résztvevői sokat tanultak, például azt, hogy a közöset keressék, ne pedig azt, ami elválasztja őket. Fodor Gábor úgy fogalmazott: ha a stratégiai irányban továbbra is megmarad az egyetértés, akkor "bölcsesség, akarat és szándék kérdése", hogy egy esetleges kormányra kerülés után is képesek legyenek együtt dolgozni. Azokra a kritikákra, amelyek szerint újra összeállt az MSZP-SZDSZ koalíció, azt felelte, új pártjukat azért hozták létre, hogy vállalják azt a hagyományt, ami a liberális Fidesz és a liberális SZDSZ képviselt, de nem szeretnék megismételni ezeknek a pártoknak a korábbi hibáit. Kijelentette: esze ágában sincs elhatárolódni az egykori liberálisoktól, mindkettőt vállalják, de mindezt kritikával teszik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.