Közélet

Fidesz: Magyarország sokkal jobban teljesít a foglalkoztatásban

Fidesz: Magyarország sokkal jobban teljesít a foglalkoztatásban

2014. január 3., péntek
Fidesz: Magyarország sokkal jobban teljesít a foglalkoztatásban

A Fidesz szóvivője szerint a kormány bebizonyította, hogy képes megteremteni a foglalkoztatás növeléséhez és a béremelésekhez szükséges gazdasági feltételeket.

Magyarország ma sokkal jobban teljesít a foglalkoztatásban és a munkanélküliség csökkentésében, mint a kormányváltás előtt - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatait Hoppál Péter Budapesten, sajtótájékoztatón. A KSH jelentése szerint tavaly szeptember-novemberben 4 millió 12 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 87 ezerrel, 2,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Emellett tovább csökkent a munkanélküliség.

Hoppál Péter

szavai szerint a négymilliót meghaladó létszámmal "átléptük a lélektani határt", és reményteli, hogy minden korosztályban nőtt a foglalkoztatás. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: a pozitív statisztikai adatok nem csak a téli közmunkaprogramnak köszönhetők, mert "a közfoglalkoztatás ugyanolyan mértékben része az adatok javulásának, mint ahogy egyébként a munka világának más területein javuló adatok is". Fontosnak nevezte továbbá, hogy a mindenkori kormány ne segélyt, hanem munkát kínáljon az embereknek. Idén az eddigieknél is több foglalkoztatást ösztönző, a vállalkozások növekedését elősegítő program indul - tette hozzá. Hoppál Péter kérdésre elmondta azt is, hogy megkezdték a rezsicsökkentésről szóló január 20. és február 15. közötti fórumokra szóló meghívók postázását azoknak, akik 2013 tavaszán aláírásukkal támogatták a rezsicsökkentést. A leveleket egy héten belül minden címzett megkapja. Megjegyezte, hogy a parlament elé terjesztendő következő rezsicsökkentésről várhatóan a két hét múlva esedékes Fidesz-frakcióülésen döntenek majd. Azzal kapcsolatban, hogy az Együtt-PM európai uniós vizsgálatot kezdeményez az M4-es autópálya építési költségei miatt, a kormánypárt szóvivője azt közölte: a jog adta lehetősége mindenkinek megvan vizsgálatot indítani, "csak az a furcsa, hogy az Együtt-PM-nek az elnöke az a Bajnai Gordon, akinek kormányfői működése idején egekbe szökött a magyarországi korrupció felderített ügyeinek száma". Hoppál Pétert arról is megkérdezték, hogy az Együtt-PM egy Kormányváltás 2014 feliratú molinót feszített ki a fővárosban. A szóvivő azt válaszolta: sem a hiszterizálás, sem a videohamisítás, sem a szobordöntögetés, sem a városképet csúfító molinók kihelyezése nem szolgálja az emberek érdekeit. Arra, hogy a Népszabadság szerint a bérek miatt sztrájkfeszültség van a szociális ágazatban, Hoppál Péter úgy reagált: idén a szociális szférában és a gyermekvédelem területén dolgozóknak is nő a bérük. "A szakszervezeteknek ott van érdekvédelmi feladata (...), ahol érdeksérelem éri a dolgozókat. Márpedig hol éri érdeksérelem? A baloldali programokban" - mondta a szóvivő, aki szerint ha felmerül a gyanú, hogy egyes szakszervezeti megnyilvánulások mögött politikai érdekek húzódnak, akkor sajnálkozását kell kifejeznie, hogy "több ezer szociális dolgozót pajzsként politikai érdekből felhasználnak".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.