Közélet

Feljelentést tesz az MSZP és az Együtt-PM a TV2 eladása miatt

Feljelentést tesz az MSZP és az Együtt-PM a TV2 eladása miatt

2014. január 20., hétfő
Feljelentést tesz az MSZP és az Együtt-PM a TV2 eladása miatt

Gazdasági csalás gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az MSZP és az Együtt-PM szövetség a TV2 értékesítésének körülményei miatt.

Szigetvári Viktor

, az Együtt-PM társelnöke hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: jó okuk van gyanítani, hogy a TV2 tényleges tulajdonosai nem azok - Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató -, akiket a tranzakció megkötésekor megneveztek, így a nyilvánosság által megismert jogügylet nem a valóságot mutatja, és fennáll a lehetősége, hogy "az ismeretlen elkövetők színlelt gazdasági tevékenységet végeznek". Hozzátette: információik szerint a Fideszhez köthető "oligarchiák" is részesei voltak az ügyletnek.

Braun Róbert

szocialista politikus azt mondta: egyértelmű kapcsolat van a TV2 értékesítésében részt vevő Weil, Gotshal & Manges ügyvédi iroda és

Nyerges Zsolt

üzletember között, akit Szigetvári Viktor fideszes oligarchának nevezett. Az iroda vezető partnere,

Siegler Konrád

képviselte az Infocenter.hu-t a cég tulajdonosi közgyűlésein, másrészt ő képviselte a vállalatot akkor is, amikor megkísérelte megvásárolni magyar RTL 31 százalékos részesedését - jelentette ki. Az MSZP-s képviselőjelölt azt mondta, hogy a TV2-t papíron megvásárló cégek annak a Szabadság téri épületnek a címén vannak bejegyezve, ahová a Weil, Gotshal & Manges ügyvédi iroda, és ott tartották korábban az Infocenter.hu közgyűlését is, ahol az akkori tulajdonosok mindegyikét - Nyerges Zsoltot is - Siegler Konrád képviselte. Braun Róbert megemlítette: az ügyvédi iroda 2011-ben és 2012-ben 1,3 milliárd forint megbízáshoz jutott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, ahol főtanácsadóként dolgozott

Nyerges Attila

, Nyerges Zsolt testvére. Kérdésre elmondta, nem kezdeményeztek vagyonosodási vizsgálatot

Simon Zsolt

és

Yvonne Dederick

ellen, mert megítélésük szerint az adóhatóságnál elég jó szakemberek ülnek ahhoz, hogy maguktól is gyanúsnak ítéljék, két magánszemély hogyan bonyolíthat le egy 20-30 milliárd forint értékű tranzakciót. Braun Róbert, aki korábban a Független Hírügynökség tulajdonosa volt, arról is kapott egy kérdést, hogy a megszűnt hírügynökség állítólag 50 millió forinttal tartozik volt munkatársainak. Úgy válaszolt: a Független Hírügynökség csődbe ment, és mivel kft.-ként működött, pénzügyi felelőssége az alaptőke erejéig korlátozódott. Szerinte az ötvenmilliós tartozás csak vélelem, a fennálló, jogos követeléseket a felszámolás során a cég vagyonából a végelszámoló teljesíti, ám ennek részleteiről nincsenek információi. Szigetvári Viktor arra a kérdésre, hogy kormányra jutva visszavonnák-e a paksi erőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást, úgy válaszolt: nem tudják, mit tartalmaz a "moszkvai paktum", így erről nem tud nyilatkozni, az viszont biztos, hogy az Orbán-kormány felhatalmazás nélkül kötötte meg az egyezséget. A parlament 2009-ben csak a bővítés előkészítésére adott felhatalmazást, de az erőmű bővítéséről szakmai és politikai konszenzus volt, azóta viszont átalakult az árampiac, és megtörtént a fukusimai tragédia, ami sok szakértőt is véleménye újragondolására késztetett - fejtette ki. Szerinte mindazonáltal egyelőre nem az atomenergiáról, hanem az Oroszországgal kötött megállapodás körülményeiről folyik a vita. Az ellenzéki szövetségen belül abban értenek egyet, hogy egy ilyen kérdésben társadalmi vitára és népszavazásra van szükség. Az erőmű meglévő blokkjainak üzemidő-hosszabbítását támogatják. Arra a felvetésre, hogy az Együtt-PM és az MSZP programja több ponton eltér a Demokratikus Koalícióétól, az Együtt-PM társelnöke elmondta:

Gyurcsány Ferenc

elfogadta, hogy a szövetség többsége nem akarja elvenni a határon túli magyar állampolgárok választói jogát és nem akarja felmondani a vatikáni szerződést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.