Közélet

A kormány két év alatt 620 milliárdot fordított ifjúsági programokra

A kormány két év alatt 620 milliárdot fordított ifjúsági programokra

2014. január 31., péntek
A kormány két év alatt 620 milliárdot fordított ifjúsági programokra

Két év alatt mintegy 620 milliárd forintot fordított ifjúsági programokra a kormány - mondta Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

A kormány által 2012-ben és 2013-ban támogatott több mint harminc ifjúsági intézkedéscsomag része az otthonteremtési program 321 milliárddal, de a fiatalság közösségi tereinek, köztük a régi ifjúsági házak megújítására és a tanulás segítésére is több mint 10-10 milliárd jutott - fűzte hozzá

Kiss Norbert

. Három milliárdos támogatást kapott az átfogó ifjúsági szolgáltatói rendszer, ahová bármely fiatal fordulhat akár interneten, akár a jól elérhető irodahálózaton keresztül.

Szatmáry Kristóf

gazdaságszabályozásért felelős államtitkár kiemelte, hogy a fiatalok itthon tartásához szükséges többek között a lakhatás és a munkahely. Ennek érdekében a kormány munkahelyvédelmi akciótervet indított a 25 év alattiak foglalkoztatásának támogatására, ami hozzájárult 22 ezer pályakezdő belépéséhez a munka világába, és több mint 100 ezer fiatal munkahelyének megőrzéséhez. A programhoz több tízmilliárdos nagyságrendű hozzájárulást biztosított a kormány. Januártól a legalább egyéves hallgatói jogviszonnyal rendelkezők gyermekük egyéves koráig részesülhetnek gyedben, továbbá programok indultak a magyar fiatalok induló vállalkozásainak támogatására, nemcsak az országhatárokon belül, de a Kárpát-medencében is. A nyári diákmunkát évi másfél milliárddal támogatja a kormány - tette hozzá az államtitkár. Szatmáry Kristóf felhívta a figyelmet arra, hogy az eredmények európai viszonylatban is érzékelhetőek: Magyarországon az elmúlt időszakban 4 százalékkal csökkent a fiatalok munkanélküliségi rátája, jelenleg 24 százalék, miközben Európa több országában ennek a kétszeresét is megközelíti. Jelenleg 240 ezer 15 és 25 év közötti fiatal dolgozik - ismertette az államtitkár. A legfrissebb adatok is kedvezőek és visszaigazolják a kormány munkahely-teremtési programját - mondta kérdésre válaszolva Szatmáry Kristóf, aki megjegyezte azt is: a tartósan munkanélküliek számára az első lépést a közfoglalkoztatás jelentheti, azután következhet egy piaci munkahely.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.