Közélet

Több mint kétezer település vált teljesen adósságmentessé

Több mint kétezer település vált teljesen adósságmentessé

2013. december 14., szombat
Több mint kétezer település vált teljesen adósságmentessé

A kormány döntésének köszönhetően mostanra 2007 település vált teljesen adósságmentessé, a többi önkormányzat pedig 2014. február 28-áig szabadul meg terheitől. Erről Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára beszélt szombaton Mezőkövesden - közölte a helyi önkormányzat az MTI-vel.

Az államtitkár elmondta, a kormány részéről történelmi jelentőségű döntés volt az önkormányzatok adósságkonszolidációja. A háromlépcsős folyamat eredményeként 2014 elejére gyakorlatilag teljesen adósságmentessé válnak az önkormányzatok - olvasható a közleményben.

Tállai András

közölte, hogy 2010-ben az önkormányzati rendszer a csőd szélén állt, adósságállománya elérte az 1247 milliárd forintot, az önkormányzati rendszer átalakítása elkerülhetetlenné volt. A kormány 2011-ben 189 milliárd forintot fordított adósságátvállalásra, majd 2012-ben az 5000 lakosúnál kisebb települések adósságállományát teljes mértékben, míg az ennél nagyobb települések tartozásainak 40-70 százalékát vállalta át. Az önkormányzatok 2014. február 28-áig megszabadulnak a teljes adósságállománytól - idézték az államtitkár szavait. A közlemény szerint Tállai András kitért arra, hogy az állam a 2013. december 31-éig keletkezett adósságot a már konszolidált települések esetében is átvállalja. Ezen felül a 2013. december 5-e előtt keletkezett folyószámlahiteleket is átveszi. Az intézkedés harmadik ütemében hozzávetőleg 436 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Az önkormányzatoknak január 15-éig kell a Nemzetgazdasági Minisztérium számára adatokat szolgáltatniuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.