Sport

Kézilabda: végig magabiztosan vezetve ünnepelt a Pick Szeged + FOTÓK

Kézilabda: végig magabiztosan vezetve ünnepelt a Pick Szeged + FOTÓK

2013. december 7., szombat
Kézilabda: végig magabiztosan vezetve ünnepelt a Pick Szeged + FOTÓK
pick_gyor_mj 030

Az első percektől fogva fölényben játszott a Pick Szeged, Juan Carlos Pastor legénysége jószerével esélyt sem hagyott a SZESE Győrnek. Zubai Szabolcsék végül 35-25-ös győzelmet arattak a Rába-parti alakulat felett a férfi kézilabda NB I 15. fordulójában.

Álomszerűen kezdődött a mérkőzés a Pick számára, tíz perc alatt már öt találat volt a hazaiak előnye.

Zubai Szabolcs

vezetésével sorra alakították ki a ziccereket

Juan Carlos Pastor

fiai, míg a győriek nem tudtak mit kezdeni az

Alen Blazevic

remeklésének is köszönhetően sziklaszilárd szegedi védőfallal.

Magi Serra

mester már a 9. percben időt kért, és bár látszólag összekapták ennek hatására magukat a vendégek, az idő haladtával mégis csak nőtt a különbség az eredményben. A 21. percben

Németh Gábor

átlövésével még négy gólra feljött a SZESE, de ekkor volt utoljára ilyen kevés a differencia, a Pick a folytatásban fokozatosan őrölte fel ellenfelét.

Vadkerti Attila

,

Jonas Larholm

,

Vladimir Vranjes

találataira, illetve

Frantisek Sulc

duplájára egyetlen válasz sem érkezett a játékrész hajrájában, így a szünetben 20-11 állt az eredményjelzőn. A második félidőt két gyors góllal nyitották a vendégek

Szabó András

és

Halász Levente

révén, de aztán beindult a szegedi henger. A forduláskor beállt

Tatai Péter

, illetve előzőleg

Mikler Roland

is bombasztikus formában védett, míg az

Ilyés

, Zubai, Larholm, Sulc,

Ancsin

összetételű támadógépezetnek nem találta ellenszerét a győri védelem, ráadásul Magi Serra legénysége a támadások során is több technikai hibát vétett, így nem lehetett kérdés a mérkőzés kimenetele. Az utolsó szó jogán még az egyébként jó napot kifogó Gebhardt kozmetikázott büntetőből az eredményen, de csapat így sem tudta elkerülni a nagyarányú vereséget. Győzelmével a Pick Szeged továbbra is hibátlan mérleggel áll a bajnokságban, és bár az MKB Veszprém Orosháza elleni sikerével vezeti a táblázatot, Juan Carlos Pastor tanítványai az elhalasztott tatabányai fellépésükön nyerve átvehetik az első helyet nagy riválisuktól.

Férfi kézilabda NB I 15. forduló:

Pick Szeged – SZESE Győr 35-25 (20-11)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás.

Pick:

MIKLER - MINDEGIA 2, Kekezovity 1, ZUBAI 5, Ilyés 4, Balogh 2, Blazevic, Parrondo 1.

Csere:

TATAI (kapus), Vadkerti 2, Hegedűs 1, Larholm 6/3, Gidai, Sulc 4, Vranjes 2, ANCSIN 5.

Vezetőedző:

Juan Carlos Pastor

SZESE Győr:

LORGER - Németh 2, MOTA 4/1, Hernandez, Halász 2, GEBHARDT 7/2, Rosta.

Csere:

Somogyi (kapus), Szabó 3, Gubó 1, Terenyi 2, Kalmár 1, Rivnyák 1, Gál, Simon 2, Tóth.

Vezetőedző:

Magi Serra.

Hétméteres:

4/3, ill. 4/3.

Kiállítás:

4 perc, ill. 4 perc. Juan Carlos Pastor:

"Mindig azt kérjük a csapattól, hogy amikor esetleg 10-15 góllal vezetünk, akkor is nyújtsa a legjobbját mindenki, aki éppen a pályán van. Ezzel ma, úgy érzem, nem volt probléma, ez egy örvendetes dolog. A védekezésünkkel is meg voltam elégedve, ebből érkeztek az egyszerű góljaink az első félidőben, az a gond azonban továbbra is fennáll, hogy amikor megbontjuk a kezdő hetesünket, visszaesik a teljesítményünk."

Online közvetítésünk:

VÉGE 60' Larholm vágja be, 35-24! A túloldalon Tóthtal szemben egy fault, Gebhardt újra a büntetővel, ismét csinál egy cselt, amellyel át is veri Tatait. 35-25, ez a végeredmény is, magabiztos győzelmet aratott a Pick Szeged! 59' Terenyi vállalná el kiszorított szögből, de talán feleslegesen szabálytalankodnak vele, Gebhardt lőhet büntetőt. Egy csel után értékesíti is azt. 34-24. Szép játék a túloldalon, Larholm bejátszását követően rántják le Hegedűst, hétméteres. 58' Larholm játszik be a fiatal Hegedűshöz, aki védőjével a nyakán befordul és mattolja Lorgert. 34-23! 57' Ancsin falból veszi be a SZESE ketrecét, 33-22! Gubó Játszik be Terenyihez, aki kihasználja az adódó lehetőséget, 33-23. 56' Gubó bombáz átlövésből a hosszú felsőbe, 32-22. 55' Larholm Vranjeshez, a szerb védővel együtt vetődik és lő a győri kapuba. 32-21! 54' Tatai-parádé, ezúttal Szabó átlövését hatástalanítja magabiztosan a szegedi közönségkedvenc. Sulc lő mellé, majd megint Tatai nyeri Szabó elleni különcsatáját. 53' Kekezovity vállal kiszorított helyzetből, de nem jó, a győri lerohanást Kalmár értékesíti. 30-21. Pastor edző időt kér. Larholm készít elő, Ancsin bődületes gólt lő átlövésből. 31-21! 52' Ancsin passza után Kekezovity váltja gólra a fórt kiszorított szögből. 30-20! Simon labdavesztése után Larholm mehet kapuig, de Lorger fogja a ziccert. 51' A portugál kihagyja, de Simon vércseként csap le a kipattanóra és betalál belőle. 29-20. Szabót látják szabálytalannak a sporik, két percet kap. 50' Szabó talál be kitámasztásos lövésből 9 méterről. 29-19. Larholm játszana be Vranjeshez, de túl hosszú, a túloldalon Rostát akadályozzák a lövésben, büntetőt lőhet megint Mota. 49' Ancsin eredményes klasszikus átlövésből Sulc passza után! 29-18! 48' Sulc ziccerét fogja Lorger, de a győriek kapkodnak, labdát veszítenek, ismét támadhat a Pick. 47' Hatos fallal védekezik a Szeged, passzív a Győrnél, Simon lő, de jó a sánc. A másik kapunál Ancsin passzolja el magát. Ismét Simon kísérletezik, most futtából, Tatai fogja. 46' Sulc lábára pattan a labda, a gyors győri akciónál Simon szerez gólt cunderrel. 27-18. Sulc töri meg átlövésből a viszonylagos hazai gólcsendet, 28-18! 45' Ilyés a szélre Kekezovityhez, de a kísérlet Lorger fején blokkolódik. A túloldalon Motánál a lépéshiba. 44' Vranjes zár szabálytalanul, a vendégek akciójánál Rivnyák lő a kapuba emberrel együtt. 27-17. 43' Balogh vágja a falba átlövését, a megindulás után Terenyi teker el Tatai mellett, de véd a kapufa. Új labdát kér a bíró. 42' Gál passzol Rivnyáknak, de a győri a vonalra lép az átvétel közben, támadhat a Szeged. 41' Halásznál látnak lépéshibát, jöhet a Pick. Ilyés passzol kínaiban Vadkertihez, de a helyzet végül Lorger jóvoltából kimarad. 40' Terenyi kapja Simon hosszú passzát, majd a szélről belépve talál a hazai kapuba. 26-16. Larholmnak a lekészítés, majd átlövésből eredményes a svéd! 27-16! 39' Balogh átlövésből próbálkozik, de Lorger fogja. 38' Szabó bejátszása magas, az ellentámadás végén Ilyés eredményes átlövésből. 26-14! Magi Serra T betűt formál kezével, időt kérnek a vendégek. Halász törne be, de megfogják a kezét, Mota a büntetővel - az ellenkező irányba mozduló Tatai mellet a kapuba talál a légiós. 26-15. 37' Gál megy be kiszorított szögből, de Tatai magabiztosan véd. A túloldalon Balogh passzol Zubaihoz, aki a tehetetlen Lorger mellett értékesíti a ziccert. 25-14! 36' Larholm lekészítése után Ilyés bombáz messziről a hosszú felsőbe! 24-14! 35' Szabó eredményes átlövésből, 23-14. 34' Szabálytalan zárás Rivnyák ellen, hosszan járatja a labdát a Pick, majd Ilyés átlövése még kijön a kapufáról, de Vadkerti beszedi és bevágja a kapuba. 23-13! 33' Balogh bejátszásával Zubai kerül ziccerbe és be is talál, 21-13! Halásznál a lépéshiba, Larholm pedig szép indulócsel után megveri védőjét és gólt szerez. 22-13! 32' Halász is eredményes, zárkózik a Győr. 20-13. 31' Folytatódik a meccs, támad a Győr, Terenyi dobja fejbe Tatait, majd labdaszerzés után Szabó mehet kapuig és betalál. 20-12. Vadkerti emelné át Lorgert, de nem jó. SZÜNET 30' 56 másodperccel a félidő vége előtt Pastor mester kér időt. Kombináció végén Sulc lő középről kapu fölé. Halász adja el a labdát, Vadkerti szerzi meg és passzol Vranjeshez, a szerb gólja zárja a félidőt. 20-11! 29' Gebhardt törne be a szélről, de a vonalra lépett, jöhet a Szeged. 28' Németh átlövése landol Mikler jóvoltából a kapufán, ezt követően türelmes labdajáratás végén Sulc veszi be a kaput. 19-11! 27' Mota közbelövését véti nyújtózva Mikler, majd Vranjes ellen szabálytalankodnak. Megint Larholmnál a labda, elsőre a kapusba dobja, de a kipattanónál már nem hibázik. 18-11! 26' Gál lőne messziről, de jó a sánc, majd Parrondo cunderét fogja Somogyi. 25' Mota labdáját ejti ki Tóth, majd a túloldalon Sulc vág be egy átlövést. 17-11! 24' Vadkerti kerül szembe a szélen Somogyival, kivár, majd átemeli a kapust. 16-11. 23' Rosta fordulna be egy Némethtől kapott labdával, de leviszik, a büntetőt Mota értékesíti. 14-10. Mindegia húzása után Ancsin kerül ziccerbe és betalál, de gyors ellenakcióval Mota is eredményes. 15-11. 22' Vranjes ütött fejre a sporik szerint, két percet kap. 21' Balogh ziccerét fogja az idő közben beállt Somogyi, majd Németh szerez egy klasszikus átlövős gólt. 13-9. Meg Sulc is, izzott a keze a levegőben! 14-9! 20' Halásznak ezúttal már bejön a figura (13-8), Ancsin fogta meg közben a kezét, jár a sárga. Sulcnál egy lépéshiba, majd Ancsin elrúgja a labdát, ezért két percet kap. Szélről Gebhardt emelné át Miklert, de a keresztléc megmenti a hazai hálóőrt. 19' Halász átlövését blokkolják, majd Sulc passzából Ancsin talál be egy gyönyörű csel után. 13-7! 18' Sulc a pályán, tapsol a hazai publikum, majd Zubait akasztják meg a győriek egy büntetőért cserébe. Ismét Larholm vállalja és a bal felsőbe bombáz. 12-7! 17' Gebhardt téveszt kiszorított helyzetből, majd a túloldalon labdát szerez, végig is megy vele és gólt lő. 11-7. 16' Mindegia testcsellel tör kapura és mattolja Lorgert! 11-6! 15' Gebhardt bizonyult megállíthatatlannak, kétszer is lepattan, de nem esik el, végül bemegy és gólt lő. 10-6. Zubai kap lökésért sárgát. 14' Gubónál a lépéshiba, gyors akcióval a Pick, végül Ilyés tör be (10-5), Gubót közben kiküldik két percre. 13' Balogh lő irdatlan kapufát, majd Németh indít és Gebhardt lő gólt. Jót tett az időkérés a SZESE-nek. 8-5. Ilyés játszik be Zubaihoz, aki Lorger mellett a kapuba pörget. 9-5! 12' Labdavesztés a Szegednél, Lorger indítja Gebhardtot, 8-4. 11' Németh suhintana fű alatt a rövid alsóra, de nem talál, majd Zubai zárásával Ilyés talál be átlövésből. 8-2! Németh ad ziccerbe Motához, a portugál nem hibázik. 8-3! 10' Gubónál a lépéshiba, Zubait földre viszik, hétméteres! Larholm veszi kezébe a labdát és trükközés nélkül a kapuba pattint. 7-2! 9' Magi Serra időt kér, jönnek a pomponlányok. Gebhardt tör be egyedül és szépen fejezi be. 6-2. Jöhetne a válasz, de Zubait látják szabálytalannak, támadhat a Győr. 8' Labdát veszít Gubó bejátszási kísérleténél a Győr, a megindulásból Mindegia fejez be egy egyéni akciót! 6-1! 7' Balról indított húzás után Balogh használja ki a ziccert. 4-1! Halász lő, Mikler fogja, majd Parrondo is megszerzi első gólját. 5-1! 6' Egyéni akcióból Németh mattolja Miklert, 3-1. A túloldalon Mota kap lapot. 5' Nyitott védekezéssel a Szeged, fennakad rajta a Győr. Passzív játék, Némethnek lőnie kell, megfogják, Ilyés sárgát kap. 4' Németh eladott labdája után megint jönnek a hazaiak, Blazevic lövését tolja kapufára Lorger. Megint szól a síp a SZESE ellen, megint támad a Pick, hosszú akció végén Mindegia passzol a háta mögött Zubaihoz, aki be is talál. 3-0! 3' Belemenést fújnak a Győrnél a sporik, Balogh tör be az ellentámadásból és gólt lő! 2-0! Hernandez besárgul. 2' Hatosfallal védekeznek a hazaiak, a Győr kínait próbál, de jó Mindegia labdaszerzése és a megindulásból Zubai eredményes! 1-0! Mikler fogja a túloldalon Halász lövését, majd Ilyés próbálkozik eredménytelenül a másik kapunál. 1' Elkezdődött a mérkőzés. a Pick vezetheti az első akciót. Hosszú labdajáratás után Balogh hagy ki egy átlövést. 18.02: Megszámlálhatatlan plüssfigura jelent meg a nézők kezében, de a harmonikus állapot nagyjából eddig tartott, a micik, sárkányok és egyéb szőrmés játékok céltudatosan haladva írnak le szép ívet a küzdőtér irányába, avagy repül a mackó, ki tudja, hol áll meg. Szokásos megmozdulása ez az ünnepi Pick-meccseknek, évek óta hagyomány itt az efféle jótékonykodás, és remélhetőleg még hosszú ideig meg is marad. 17.58: Óriási ováció közepette érkeznek a hazai gladiátorok, mindegyiküket két-két gyermek kíséri a pályára. Végül érkezik a Pick-Mikulás és szaloncukrot szór a nézőknek, illetve a Pick-bika segítségével a játékosokat is illendően megkínálja. 17.55: Feldübörgött a szurkolói dob, a játékosok már teljes harci díszben várják a bevonulást. 17.35: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok labdás bemelegítést végeznek a parkettán. A juniormeccsen 28-12-es hazai győzelem született, mintegy felvázolva a már most szép tömegben megjelent szurkolók ünnepi kívánságát a felnőttek összecsapása kimenetelére. Tiszta kék szerelést húzott a mai napon a Pick, feketében lépnek pályára a vendég győriek. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Remek formában játszik az idei bajnoki szezonban a Pick, Ancsin Gáborék mind a 14 eddigi meccsüket magabiztosan nyerték, pontosabban egyedül a nagy rivális MKB Veszprém tudta őket megszorongatni, de lévén, hogy a csúcsrangadón is a szegediek zsebelték be a két pontot, hibátlan egyelőre a csapat mérlege. Győrben már nem ilyen rózsás a helyzet, a Rába-partiak legutóbbi két mérkőzésüket elbukták a PLER ellen idegenben, illetve szerdán a Csurgó ellen hazai pályán. A SZESE eddigi szereplése összességében a hetedik helyhez elegendő az alapszakaszban, hét pont hátránnyal a hatodik pozíciót elfoglaló Gyöngyös mögött. A két gárda már egyszer összefutott az idényben, szeptember 22-én a Rába partján 31-19-es szegedi siker született. Bár a papírforma ezúttal is a Pick győzelmét jósolja, azért érdemes lesz odafigyelni a 16 fellépésén 67 találatot jegyző, ötszörös portugál válogatott Filipe Mota vezette győriekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.