Sport

Jégkorong: hiába vezetett, hárommal kikapott a Volán Belgrádban

Jégkorong: hiába vezetett, hárommal kikapott a Volán Belgrádban

2013. december 8., vasárnap
Jégkorong: hiába vezetett, hárommal kikapott a Volán Belgrádban
tiszvolan_hkvitez_mj-023

Kétgólos vezetésről, kőkemény ellenfél ellen, némi bírói segédlettel maradt alul a Tisza Volán-Szegedi Vízmű jégkorongcsapata a HK Vitez otthonában szombat este.

Az egy hónappal korábbi, hazai találkozón

9-4-es győzelmet aratott

a szegedi egység a belgrádi Vitézek ellen, ám azóta két mérkőzésen maradt alul

Kalocsa László

együttese,

legutóbb a Partizan Beograd hengerelt

a szegedi műjégpályán 8-1-arányban. Ezúttal azonban jól kezdtek a mieink,

Pilcsik

emberelőnyből már a 6.- percben előnyhöz juttatta a Volánt, majd a második harmad elején ezt

Egyed

révén növelni is tudták a mieink szintén emberfórból. Gyakorlatilag középkezdés után szépítettek a házigazdák, majd a mérkőzés feléhez érve egyenlíteniük is sikerült, egy emberelőnyt kihasználva pedig a 32. percben már a szerbeknél volt az előny. Kőkemény lett az ellenfél, durvábbnál durvább megmozdulásokkal igyekeztek útját állni a magyar kísérleteknek, s ebben a játékvezetőkben is partnerre találtak a házigazdák. Noha a játék kiegyenlített volt, hasonló arányban lőtt mindkét csapat kapura, a Volán képtelen volt betalálni, nem úgy, mint a belgrádiak, akik pár másodperccel a második etap vége előtt már 4-2-re vezettek. A záró játékrész felénél két újabb találattal eldöntötte a találkozót a hazai gárda, a hajrában

Bontovics

kettős emberelőnyben lőtt találata csak a szerbektől kapott monokli kozmetikázására volt elég a 6-3-ra végződő találkozón.

Szerb I. osztályú jégkorong-bajnokság, 6. forduló:

HK Vitez - Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC 6-3 (0-1, 4-1, 2-1)

Belgrád. Vezette: Perduv, Dokic, Nebojsa.

HK Vitez:

Marlin (kapus), M. Nikolic (1), Tripunovic 1, ILIC 1 (1), BOG. JANKOVIC (2), Prokic 1 (1), BOJ. JANKOVIC 1 (1), Dokic (1), Nikola, Ljubovan, Sukovic 1, Bogdanovic, Milinkovic 1, Radovic, Dordevic, Andric, Grigorijevic, Vrastanovic, Srenic, Milivojevic.

Játékos-edző:

Bogdan Jankovic.

Tisza Volán:

Kormos, Pópity (kapusok), Maslac, Lippai, Ambrus, Ódry, Bosnyák, BONTOVICS 1 (1), VARGA D., Schellin, EGYED 1 (1), Pilcsik 1, Molnár Á., Szabó D., Rózsahegyi (1), Fodor, Kiss A., Barcsik.

Vezetőedző:

Kalocsa László.

Gól:

Pilcsik

(Bontovics, 05:20:

0-1

- emberelőnyből),

Egyed

(26:21:

0-2

- emberelőnyből),

Tripunovic

(Boj. Jankovic, 26:36:

1-2

- emberelőnyből),

Milinkovic

(Nikolic, 29:39:

2-2

),

Sukovic

(Dokic, 31:32:

3-2

- emberelőnyből),

Prokic

(39:08:

4-2

),

Boj. Jankovic

(Ilic, Bog. Jankovic, 48:08:

5-2

),

Ilic

(Prokic, Bog. Jankovic, 51:49:

6-2

- emberelőnyből),

Bontovics

(Rózsahegyi, Egyed, 56:35:

6-3

- kettős emberelőnyből).

Kiállítás:

22 perc, ill. 20 perc + 10 perc fegyelmi büntetés (Pilcsik). Kalocsa László:

"Kétgólos vezetésünknél az ellenfél átállt egy borzasztóan durva és sportszerűtlen játékstílusra, amiben sajnos a játékvezetők - most először a bajnokság során - partnerek voltak. Csapatomból sokan beijedtek és ennek hatására először elvesztettük az előnyünket, majd a mérkőzést is."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.