Sport

Gyereksereg ragadott ütőt a műjégen + FOTÓK, VIDEÓ

Gyereksereg ragadott ütőt a műjégen + FOTÓK, VIDEÓ

2013. december 14., szombat
Gyereksereg ragadott ütőt a műjégen + FOTÓK, VIDEÓ
jegkorongnyiltnap_mj 026

Szombat délelőtt a fiatal korosztályoké volt a terep a Városi Műjégpályán, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. valamint a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC jégkorongcsapata közösen szervezett nyílt nappal várta a 14 éven aluli érdeklődőket egy kis mozgásra.

A program a felnőtt csapat bemutató edzésével kezdődött, majd a pályát kettéosztva egyszerre játszottak a Tisza Volán 8 éven aluli hokisai, illetve gyakorolhattak a túloldali térfélen az eseményre kilátogató fiatalok. Edzői segítséggel sajátíthatták el a jégkorong alapjait, korongvezetés, szlalomozás, illetve a későbbiekben kapura lövés következett. „Nem titkolt szándékunk, hogy az utánpótlásunkban sportoló gyermekek létszámát növeljük, jó volna legalább megdupláznunk ezt minden korosztályban. A mai nyílt nap ezt a célt hivatott szolgálni” – árulta el a SZEGEDma.hu-nak a rendezvény küldetéséről

Kalocsa László

, a Tisza Volán vezetőedzője. A kispadok mögött sétálva egy apuka éppen azt ecsetelte 12 éves fiának és osztálytársának, hogy a jégkorong minden bizonnyal jobb mulatság lesz, mint a számítógép előtt ülni. Mint megtudtuk tőle,

Marcell

és

Ákos

azért alapvetően sportos alkatok, a téli időszakban szoktak síelni, de emellett gyakran fociznak és street surfölnek is. Bár a korcsolya nem ismeretlen számukra, a korongkergetést most próbálták először. http://www.youtube.com/watch?v=XrFehZknMBI&feature=youtu.be Egy másik édesapa már azt mesélte portálunknak, 8 éves

Bálint Milán

fia rendszeresen teniszezik és úszik, szeretne a jövőben futballozni, ezúttal pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy a fiatalember közelebbről is megismerkedhessen a jéghokival. A tízéves

Andrist

édesanyja kísérte el a csarnokba, és mint a szülőtől megtudtuk, gyermeke eddig nem találta meg azt a sportot, illetve hobbit, amit igazán szívesen művelne, így jó ötletnek tartották, hogy a korcsolyázni már tudó fiú ütőt ragadjon egy próba erejéig. A kicsit később érkező

Dávid

és

Natasa

először még bizonytalanul kémlelte a már javában gyakorlatozó társakat, majd ők is belelendültek a játékos edzésbe. Eközben apukájuk portálunknak nyilatkozva elmondta, mindkét gyermek korcsolyázott már az óvodában, de ennek már több éve, így ideje volt kicsit felfrissíteni tudásukat. Mint megtudtuk, a kislány táncol, míg a bratyó kosárlabdázni szeret. Egy hete már csúsztak egyet a műjégpályán, akkor hallottak a nyílt napról. Arra a kérdésre, akár a későbbiekben rendszeresen is hokiznának-e a gyermekek, az apa úgy válaszolt, rajta nem múlik, a lurkók döntése, tetszik-e nekik a sportág.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.