Közélet

Fellobbant a remény gyertyájának lángja a Dugonics téren + FOTÓK

Fellobbant a remény gyertyájának lángja a Dugonics téren + FOTÓK

2013. december 8., vasárnap
Fellobbant a remény gyertyájának lángja a Dugonics téren + FOTÓK
advent2_gyertya_mj 024

Akkor tart tovább néhány napnál az ünnep, ha tudjuk, hogy Jézus Krisztus születését ünnepeljük, aki Isten szeretetét hozta el az embereknek – fogalmazott Juhász András református lelkész a Dugonics téren, ahol Szabó Gábor rektorral gyújtotta meg a második adventi gyertyát.

A hagyományokhoz híven Szeged adventi koszorúján az első gyertyát

Kiss-Rigó László

megyés püspök és

Botka László

polgármester (MSZP)

gyújtotta meg

, míg december 8-án a remény lila színű gyertyáját

Szabó Gábor

és

Juhász András

református lelkész. A Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta, kevés olyan vitakész csapat van, mint az egyetem emberei, akik összetartóak is egyben. „Szeretném mottóul ajánlani a szegediek figyelmébe, hogy vitatkozni lehet egész évben, de advent környékén érezzük azt, hogy összetartozunk” – fogalmazott. Juhász András református lelkész az ünnep valódi tartalmára hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hiszen azt tapasztalja, a karácsony sokaknak az ajándékozás ünnepévé vált, és nem Jézus Krisztusról és a szeretetről szól. A lelkész elmondta, jó, ha szívből meg tudják egymást ajándékozni az emberek, de mindez kevés. „Mikor tart tovább az ünnep néhány napnál? Akkor, hogyha tudjuk, hogy ez az ünnep Jézus Krisztus születésének ünnepe, az ember szeretetünnepén túl az Isten szeretetének ünnepe. Krisztus az Isten szeretetét elhozta nekünk embereknek egyen egyenként és a közösség szintjén, és ezért innen táplálkozik, ebből a tiszta és nem önző szeretetből a mi szívünkben is az érzés, s ez ebből megvalósuló tett, cselekvés” – mondta Juhász András.

advent2_gyertya_mj 005

A református lelkész úgy látja, a külsőségek és a sok fény mellett napjainkban elvész az ünnepre való lelki készülődés. Portálunknak kifejtette, egyre több embert lát egyre nagyobb táskákkal, és sokszor nem jut idő semmire, például arra sem, hogy saját gyermekükkel beszélgessenek a szülők arról, hogy mit is várnak az ünneptől. Hozzátette, szerencsére több felekezet, civil szervezet és még politikai pártok is készülnek a karácsonyra, ajándékokat gyűjtenek vagy készítenek rászorulóknak, amire nagy szükség van a református lelkész szerint. December 15-én 17 órakor az adventi koszorú harmadik, rózsaszín gyertyáját

Vajda Attila

olimpiai- és világbajnok kenus, valamint

Balogh Barnabás

baptista lelkipásztor gyújtja majd meg. A rendezvényen a Klúg Péter Iskola Gondolatjel Csoportja működik közre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.