Közélet

Ezrek karácsonyoztak az Ágotával + FOTÓK

Ezrek karácsonyoztak az Ágotával + FOTÓK

2013. december 18., szerda
Ezrek karácsonyoztak az Ágotával + FOTÓK
agotkaracsony09_gs

Személyre szóló, értékes ajándékokkal is meglepték a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány harmadik közös karácsonyi ünnepségén a gyerekeket.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány harmadik alkalommal rendezett közösen karácsonyi ünnepséget, melyen mintegy kétezer család nélkül nevelkedő, gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal vett részt. „Az egyházmegye közel 3500 gyermekről és fiatalról gondoskodik öt megyében, és csemetéinknek nagyon fontos, hogy együtt megünnepeljük a karácsonyt” – fogalmazott

Kothencz János

a rendezvényen, és kifejezte reményét, hogy jövőre egy nagyobb helyen tudnak összegyűlni az ünnep előtt, mert a József Attila iskola tornacsarnokát kinőtték. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója emlékeztetett, hogy az egyházmegye közel 300 ezer hívője nagyon sok segítséget nyújt, és nemcsak a családból kiemelt gyermekeknek. „Egyházmegyénk felelősségvállalása nemcsak karácsonykor fontos, hanem az év minden napján. Ezért köszönetet kell mondanunk minden támogatónknak, akik nem felejtik el azt, hogy milyen azoknak az embereknek a sorsa, akiknek talán kevesebb jutott” – tette hozzá Kothencz János.

agotkaracsony25_gs

Soltész Miklós

, az Emberi Erőforrás Minisztériumának (EMMI) szociális és családügyért felelős államtitkára megköszönte a nevelőszülőknek áldozatos feladatvállalásukat, és azt kívánta, gyógyítsák be Krisztus szeretetével a lélek sebeit. Az EMMI közigazgatási államtitkára,

Lengyel Györgyi

két rövid történettel hívta fel a hallgatóság figyelmét az odaadó, valódi szeretetet fontosságára, majd

B. Nagy László

fideszes országgyűlési képviselő szólt a részvevőkhöz. Elmondta,

Navracsics Tibor

közigazgatási és igazságügyi miniszter biztosított egy keretet arra, hogy azoknak juttassanak anyagi támogatást, akik a legjobban rászorultak. A Csongrád megyei kormánymegbízott hozzátette, neki először az ÁGOTA Alapítvány jutott eszébe, hogy a támogatásnak jó helye lenne az általuk támogatott gyerekeknél.

Bohács Zsolt

fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a legjobb helyre kerülnek az ajándékok, majd méltatta az egyházmegye és az alapítvány áldozatos munkáját, mellyel nem csupán karácsonykor segítik az önhibájukon nehéz sorsú gyermekeket és családokat.

Bodó Imre

felidézte, amikor tíz évvel ezelőtt megismerkedett Kothencz Jánossal. A fideszes politikus hangsúlyozta, az ÁGOTA alapítója úgy vélte, akkor alkot maradandót és szépet, ha felvállalja mindazt, amit nehéz gyermekkorából magával hozott, s mindazt, ami a szívében és a lelkében van.

agotkaracsony18_gs

Érdekes lénynek nevezte az embert

Kiss-Rigó László

, akinek az egyik sokszor megtapasztalt tulajdonsága az éhség és a szomjúság. A megyés püspök rámutatott, a fizikai éhséget és szomjúságot lehet csillapítani, de van egy sokkal nagyobb probléma, a szeretetre való szomjúság. „Ezt nemcsak gyerekek és fiatalok érzik, hanem azok is, akik próbálják ezt elpalástolni. A kérges lelkű, komoly, kemény arcú felnőttek is szomjazzák a szeretetet” – fogalmazott. Hozzátette, ha valaki őszinte szívvel ad másoknak ajándékot, akkor még nagyobb lesz benne a szeretet. Az ajándékosztás előtti ünnepi műsor különlegessége az volt, hogy az ÁGOTA támogatott fiataljai egy színdarabbal ajándékozták meg a jelenlévőket, illetve a gyermekotthonok kis lakói versmondással, hegedűmuzsikával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.