Közélet

Ellenzéki képviselőket büntethet az Országgyűlés

Ellenzéki képviselőket büntethet az Országgyűlés

2013. december 16., hétfő
Ellenzéki képviselőket büntethet az Országgyűlés

Az Országgyűlés mai ülésén három ellenzéki képviselőt is megbüntethet, emellett a keddi zárószavazás előtt idén utoljára módosíthatja a kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslatát.

A Ház két külön ülést tart ma és kedden. A képviselők a zárószavazás előtt még ma módosíthatják a jövő évi költségvetést, majd - az előzetes napirend alapján - kedden véglegesítik azt. Az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések szintén ma hangozhatnak el, a határozathozatalok azonban szinte kivétel nélkül a keddi, az idei utolsó ülésnapra csúsznak. A parlament a 2014-es büdzsé már említett esetleges zárószavazás előtti módosítása mellett három ellenzéki képviselő büntetéséről határozhat: a jobbbikos

Gaudi-Nagy Tamás

mellett a PM két független képviselője,

Szabó Rebeka

és

Scheiring Gábor

szembesülhet szankciókkal. A házelnök előbbi képviselőt egy bizottsági ülésen tett káromkodása miatt 166 ezer forinttal, míg utóbbiakat az ülésteremben előző héten elhelyezett, a kormányoldalt a NAV-botrány ügyében bíráló molinó miatt összesen 180 ezer forinttal javasolja büntetni. Gaudi-Nagy Tamás káromkodását a képviselő frakciója, a Jobbik is helytelenítette. Kedden összesen huszonegy indítvány elfogadásáról szavazhatnak a képviselők. A jövő évi költségvetés mellett végleges formát ölthet a kormány pénzintézeti csomagja és új büntetés-végrehajtási törvényjavaslata. Zárószavazás várható még a földtörvény részletszabályairól, de felállíthatják a szocialista rendszer vizsgálatára hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottságot és meghatározhatják a Városliget új fejlesztési tervét is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.