Közélet

Diplomás kormányablak-ügyintézőket köszöntöttek Szegeden

Diplomás kormányablak-ügyintézőket köszöntöttek Szegeden

2013. december 13., péntek
Diplomás kormányablak-ügyintézőket köszöntöttek Szegeden

Mintegy kétezer ügykörben kell eljárniuk a kormányablak-ügyintézőknek, ez indokolta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai irányításával képzésen vegyenek részt. A megyeházán több mint kétszázan vehették át bizonyítványukat.

Összesen 256 Csongrád megyei kormánytisztviselő és köztisztviselő tett sikeres vizsgát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett két féléves képzést követően novemberben. A kormányablak ügyintéző szakirányú továbbképzési szakos diplomájuk megszerzéséhez öt modulból álló vizsgát kellett tenniük, s összesen 29 tantárgyból adtak számot tudásukról. Tanulmányaik során elméleti, valamint ügyfélszolgálati készségfejlesztő gyakorlati képzésen vettek részt a kormányablak-ügyintézők, akiknek a kormányablakok és az okmányirodák integrálását követően közel kétezer ügykörben kell majd eljárniuk. Az egyablakos ügyintézési rendszerben dolgozók magas szintű szakmai képzését ez indokolta, hiszen a kormány célja, hogy az ügyfelek minden hatósági ügyet egy helyen tudjanak intézni. A járási hivatalokban működő okmányirodák ezért kormányablakokká alakulnak át, és továbbiak is nyílni fognak. Megyénkben 17 helyszínen összesen 137 munkaállomáson, több mint 300 munkatárs várja majd az állampolgárokat. A megyeháza aulájában közel kétszázan kapták meg oklevelüket, akiket

B. Nagy László

kormánymegbízott és

Princzinger Péter

, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet vezetője köszöntött. A képzést még 2012-ben hirdette meg középfokú- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Előbbiek számára tanfolyamjellegű képzést hirdettek, őket

júniusban köszöntötték

a megyeházán. Akkor B. Nagy László úgy fogalmazott, azért fontos a speciális képzés, mert ezek a kollégák jelentik a kapcsot az állam, a jogszabályok és a lakosság között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.