Bodrogi Gyula történetei portrékat elevenítettek meg a Reökben + FOTÓK

Hofi Géza, Törőcsik Mari és még sokan mások Bodrogi Gyula szemüvegén keresztül. A Nemzet Színésze izgalmas és személyes történetekkel szórakoztatta a szegedi közönséget a Reök-palotában.

„A múlt évezredben születtem, nem csak a múlt évszázadban.” Vallott az eltelt időkről

Bodrogi Gyula

a Keleti Éva-kiállítás fotói között. S valóban, az érdeklődők nem csupán történeteket, sokkal inkább személyes sztorikat ismerhettek meg; a színész magánéletének rejtett zugaiba kalauzolta el a merengőket. Beszélgetőtársával,

Balog Józseffel

egy szovjet zongoraművész és a körülötte álló munkástömegek 1956-ban készült képe előtt ültek, az évszám kapcsán pedig feljött, hogy fiatal suhancként a színművész is részt vett a szabadságharcban, pontosabban annak még "lágy előszelében". Történt ugyanis, hogy a rossz magaviseletű Bodroginak – tizenhét fegyelmit kapott a főiskolán! - mintegy energialevezetésképp ajánlották, hogy vegyen részt a tüntetésen. „A mellettem álló valaki elkezdte kiabálni, hogy: >>le a vörös csillaggal

<<, a másik pedig azt skandálta: >

>kell a vörös csillag

<<. Én ott untam meg az egészet. Ha már ebben sem tudnak egyetérteni… haza is mentem.” Így történt, hogy ott is volt a tüntetésen, és nem is. Az 1956-os események mögöttük, de a szomszéd szobába átlátva velük szemben nagy szerelme és első felesége

Törőcsik Mari

portréja függött a falon, a helyiségben pedig

Örkény István

a dolgozószobájában 1971-ből. Bodrogi sosem játszott az egypercesek mesterétől, viszont a József Attila Színházban egyszer színre vitte egyik fordítását. De

Hofi Géza

is mindig mosolygós portréja is feltűnt az ismerősök sorából, akivel a Mikroszkóp Színpadon dolgoztak együtt. Egyszer – Bodrogi ajánlásával – egy protokoll vadászeseményen lépett fel a humorista, aki igen szabadan értelmezte a „műsorban azt mondasz, amit akarsz” szabadkezűséget. Miután kisegítette néhány vadászattal kapcsolatos tudnivalóval, Hofi kiállít a színpadra állt, s a szilveszteri műsorának cenzúrázott részeivel rukkolt elő. „A harmadik mondatnál rájöttem, hogy itt balhé lesz, mert akikről szólt a duma, mind ott ültek az első sorokban. De ő csak mondta. Olyan Hofi-műsor volt, ahol negyed óráig nem nevetett senki, de ő csak mondta és mondta. Lement a színpadról, majd lassan elkezdtek tapsolni.

Czinege Lajos

annyit mondott, hogy vigyem el hozzá az öltözőből, majd a szobájában otthagytam őket. Éjjel háromkor már együtt nótáztak, másnap Hofi a vadásztársaság tiszteletbeli tagja volt.”

A bölcsesség vagy van, vagy nincsen, ezzel születni kell, akárcsak a színészi képességgel– állított párhuzamot a szakma tanulhatósága és a tehetség között. Elismeri, bár a tehetség mozdíthatja leginkább előre a színész karrierjét, mit sem ér vele, ha nem csurran-cseppen mellé egy kis szerencse is. Neki is sok mindent meg kellett tanulnia, el kellett sajátítania a szakmában, ennek okán pedig fel is hozott egy történetet. Történt ugyanis, hogy A sors embere című drámát próbálták

Gellért Endre

rendező, és akkori főiskolai tanár útmutatásaival, aki fél napon keresztül egy mozdulatot, a lépcsőfokokon lépkedés másodpercre pontos, precíz idejét igyekezett a fejébe verni. Bodrogiban még ma is élénken élnek az iskolában tanultak, hogy mennyire döntő ereje lehet egy ilyen, már-már semmitmondó mozzanatnak, ugyanis ha akkor nem jegyzi meg az utasításokat, a színpadra betoppanó színész felbukkanása veszített volna drámaiságából. Persze ha valaki bakizik, azt a nézők egyből észreveszik, s már nem figyelnek a történésekre. Saját bevallása szerint a nézőtéren ugyan olyan, mint mindenki más a szomszédos székeken.