Közélet

Benkő: elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak a katonák 2013-ban

Benkő: elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak a katonák 2013-ban

2013. december 30., hétfő
Benkő: elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak a katonák 2013-ban
Benkő Tibor

A mindennapokban, katasztrófahelyzet kezelésekor és missziós tevékenységük során is elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak 2013-ban a Magyar Honvédség katonái - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök az MTI-nek adott év végi interjújában. A vezérezredes szólt arról is, hogy a missziók közül a balkáni térség prioritást jelent, de elképzelhető, hogy Cipruson is meg kell erősíteni a katonai jelenlétet.

A vezérezredes az évet értékelve azt mondta: elismerés illeti a katonákat azért, hogy helytálltak ebben a honvédség költségvetését is jelentős mértékben meghatározó nehéz gazdasági, pénzügyi helyzetben. Benkő Tibor a Magyar Honvédség teljesítményével is elégedett, hiszen ebben az évben 67 nemzetközi és számos hazai gyakorlaton és felkészítésen vettek részt a magyar katonák, és szakmai ismereteikről, tudásukról, teljesítményükről mindenhol a legnagyobb elismeréssel szóltak. A Magyar Honvédség legfontosabb kiképzési rendezvényei közül a vezérkari főnök nagy jelentőségűnek nevezte a Lendülő Kard 2013 elnevezésű csaknem kéthetes, mintegy 160 katona által végrehajtott lengyelországi légvédelmi éleslövészeti gyakorlatot, amelynek során valamennyi indított kis hatótávolságú Kub, illetve közeli hatótávolságú Mistral légvédelmi rakéta sikeresen megsemmisítette a kijelölt célokat, s eredményesen vizsgázott az ellenség-barát felismerőrendszer is. Az év legnagyobb hazai gyakorlatán, az Őszi Össztűz 2013 elnevezésű várpalotai éleslövészeten mintegy 1400 katona vett részt 200 technikai eszközzel.

Benkő Tibor

kiemelte a tűzszerész katonák tevékenységét, akikhez az év során mintegy 2600 bejelentés érkezett, illetve a honvédség azon egységeit is - például az ország légterének védelmét őrző katonákat -, akikről kevesebbet hallani, pedig az év minden napján folyamatos készültségben látják el feladataikat. A fegyveres légvédelmi készenléti szolgálatot biztosító Gripen vadászgépeknek az elmúlt két évben hétszer volt éles bevetésük. Emellett az ország keleti és nyugati felében is állandó készültségben állnak a honvédség kutató-mentő helikopterei. A vezérkari főnök elismeréssel szólt azokról a katonákról is, akik egész évben, s most az ünnepek alatt is mintegy kétszáz településen biztosítják az egészséges, arzénmentes ivóvizet. A Magyar Honvédség katonadiplomácia terén is sikeres évet zárt - jegyezte meg Benkő Tibor, kifejtve: Magyarországra látogatott a NATO főtitkár, és Budapesten tartotta kihelyezett ülését a NATO legfőbb katonai döntéshozó szerve, a Katonai Bizottság. Az is igazolódott, hogy bár a katasztrófahelyzetek megoldása elsődlegesen nem a katonai szervezetek feladata, de amikor szükséges - mint a március rendkívüli havazás vagy a júniusi dunai árvíz idején -, a katonákra lehet számítani - hangsúlyozta Benkő Tibor, aki szerint mindezek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ebben az évben összességében javult a katonák társadalmi megbecsültsége.

Benkő Tibor

A Magyar Honvédség mintegy 650 katonája jelenleg három földrészen, 12 országban teljesít szolgálatot külföldi missziókban. Benkő Tibor elmondta, azt szorgalmazza: minél több katona vállaljon különféle missziós területeken szolgálatot, hogy ők és ezáltal a Magyar Honvédség is új tapasztalattal, tudással gazdagodjanak. "Olyan világközösségben, szövetségi rendszerben élünk, amelyben felelősséget vállalunk egymásért" - mondta a vezérkari főnök, kiemelve: ez nem csak politika, hanem az emberi oldalát is látni kell. "Miért ne segítenénk bajba jutott embereken, miért néznénk tétlenül, hogy máshol éheznek, irtják egymást az emberek?" Szólt arról is, hogy Afganisztán több ezer kilométerre fekszik ugyan Magyarországtól, az ott gyökerező problémák - mint például a kábítószer-kereskedelem vagy a rossz körülmények miatt menekülni kényszerülő emberek áradata - már minket is érint. Nem szabad megengedni, hogy ezek a veszélyjelenségek elérjék Magyarországot - tette hozzá. Magyarország külföldi katonai szerepvállalását tekintve ezer fő az irányelv. "Volt, amikor ennél többen, máskor kevesebben voltunk" - mondta a vezérkari főnök, hozzátéve: a Magyar Honvédség mindig ott és annyi katonával van jelen, amennyi szükséges. Afganisztánban a műveleti feladatvállalás tekintetében megkezdték a csökkentéseket. Ebben az évben három jelentős feladatot fejezett be a Magyar Honvédség. Benkő Tibor azt mondta: Magyarország és a nemzetközi közösség is úgy ítéli meg: most már létszámában és felszerelésében is olyan szinten áll az afgán haderő, hogy ezeket a feladatokat önállóan is végre kell tudniuk hajtani. A helyi erők mentorálását, kiképzését folytatni kell, s az, hogy milyen mértékben, milyen távon, milyen létszámban lesz szükség a nemzetközi erők, s azon belül is a magyar katonák segítségére, attól függ, hogy az afgánok tovább tudnak-e menni a megkezdett úton. Magyarország érdekeltségi területe elsősorban a Balkán. Egyrészt sok magyar él a balkáni területen, s nem mindegy, milyen ott a biztonsági helyzet. Emellett nem olyan régen volt a délszláv válság, sokan emlékeznek "a szerb gép által Barcsnál elhagyott bombára". Amikor azt mondják, hogy a Balkánon rendeződött a helyzet, az nagyrészt az ott állomásozó több ezer katonának köszönhető. "Semmi garancia nincs arra, hogyha onnan kivonjuk a békefenntartó erőket, akkor barátságban élnek tovább" - mondta a vezérkari főnök. Emellett Cipruson is változások várhatók az 50 évnyi békefenntartói jelenlét után. Benkő Tibor elmondta: a török és görög oldal közötti ütközőzónák megváltoztatását, esetleg megszüntetését tervezi az ENSZ. Amennyiben ez megvalósul, a két nemzet közötti feszültség kontrollálásához több katonára lesz szükség. Így elképzelhető, hogy a Magyar Honvédség Cipruson is növeli majd a magyar katonák létszámát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.