Közélet

Az LMP igazságtalannak tartja az önkormányzatok adósságátvállalását

Az LMP igazságtalannak tartja az önkormányzatok adósságátvállalását

2013. december 21., szombat
Az LMP igazságtalannak tartja az önkormányzatok adósságátvállalását

Az LMP igazságtalannak tartja az önkormányzatok adósságának állami átvállalását, mert szerintük azzal azok a többségében fideszes vezetésű nagyvárosok jártak jól, ahol felelőtlenül, "nyakra-főre" vették fel a hiteleket.

Erről

Gerstmár Ferenc

, az LMP választmányi tagja, szakszóvivője beszélt szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, az állam 420 milliárd forint értékben vállalja át az önkormányzatok adósságát, vagyis ezt az összeget az ország egészének, adófizetőinek kell törlesztenie. Az LMP ezt a módszert igazságtalannak tartja és azt javasolja, hogy a korábban kis adóssággal rendelkező önkormányzatokat többletforrásokkal jutalmazzák - fejtette ki Gerstmár Ferenc, hozzátéve: az általuk tervezett zöld beruházási alap forrásainál is figyelembe vennék ezt a szempontot. Gerstmár Ferenc kitért arra is, hogy a kormány több forrást vesz el az önkormányzatoktól, mint feladatot, amivel kiüresíti és egyszerű végrehajtó szervvé változtatja azokat, holott az önkormányzatoknak fontos szerepe lenne a helyi döntéshozatalban. "Egy túlcentralizált groteszk állam képe rajzolódik ki" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.