Írjon nekünk

Egyetem

Al Di Meola-tanítvány és olasz tangóharmonikás a tehetségekkel a Somogyiban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Concert-Design-photo1Minden fiatal zenész pályájának meghatározó pontja, mikor egy elismert művésszel együtt léphet fel. Az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi-alapítvány adventi koncertet szervez két támogatott tehetségének december 13-án és 16-án a Somogyi-könyvtárban, december 17-én pedig a mórahalmi Szent László templomban. Ezúttal a tehetségek már befutott művészekkel lépnek a közönség elé. Minden koncert ingyenesen látogatható!

December 13-án 17 órától Gabor Amadeus, az ismert latin dzsessz gitárművész-zeneszerző – aki többek között a világ egyik leghíresebb gitárosaként számon tartott Al Di Meola kurzusán is megfordult már – Ötvös Csilla okleveles gitárművész, gitártanár, kamaraművésszel, a Sófi-alapítvány támogatottjával lép fel a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában.

December 16-án 17 órától ugyanott a tehetségpontos Molnár Mária, az SZTE Zeneművészeti Karának énekművész hallgatója és Federico Conte olasz tangóharmonika-művész közös koncertjére kerül sor. Másnap, december 17-én 17 órától a mórahalmi Szent László templomban lép fel a két művész.

Concert Design-photo2

Az SZTE Tehetségpont és az SZTE Sófi-alapítvány nem csak ösztöndíjakkal támogatja tehetségeit, hanem a fiatal zenészhallgatóknak koncerteket is szervez. Az elmúlt öt év során a fiatalok felléphettek a budapesti Művészetek Palotájában, a szegedi Somogyi-könyvtárban, a Móra Ferenc Múzeumban és a Reök-palotában is. Ezeken a helyszíneken a fiatal tehetségek a nagyközönség előtt is megmutathatták kivételes képességeiket. Ebben az évben első alkalommal szervez a Sófi-alapítvány olyan különleges koncerteket, amelyeken a fiatalok ismert, sikeres előadóművészekkel együtt léphetnek fel a szegedi Somogyi-könyvtárban és a mórahalmi Szent László templomban.

További részletek az előadóművészekről és a koncertek pontos programja az SZTE Tehetségpont weboldalán, valamint a Somogyi-könyvtár honlapján itt és itt.

Kommentek

Egyetem

Trójai falóként hatol át a vér-agy gáton az SZTE-n fejlesztett nanomedicinás kapszula

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A kutatás több millió ember életére lehet pozitív hatással.

Tovább olvasom

Egyetem

Hálózatra kapcsolódó napelemes rendszert építettek ki az SZTE-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi intézmény Magyarországon nyolcadik éve a „legzöldebb” egyetem.

Tovább olvasom

Egyetem

Szép szegedi siker született az ügyészeknek kiírt tudományos pályázaton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Harmadik díjjal jutalmazták Balázs Barbara munkáját.

Tovább olvasom

Aktuál