Közélet

A Fidesz és a KDNP szövetségét méltatta Orbán Viktor

A Fidesz és a KDNP szövetségét méltatta Orbán Viktor

2013. december 14., szombat
A Fidesz és a KDNP szövetségét méltatta Orbán Viktor

A Fidesz és a KDNP közös, eredményes munkáját méltatta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke szombaton a kereszténydemokraták országos választmányának budapesti ülésén, ahol hitet tett a két párt szövetségének fenntartása mellett - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a tanácskozáson a KDNP választmánya felhatalmazta

Semjén Zsolt

pártelnököt, miniszterelnök-helyettest a választási szövetségi megállapodás megkötésére a Fidesszel. Semjén Zsolt beszédében hangsúlyozta, hogy a keresztény, nemzeti, polgári értékek elmélyítéséhez szükség van a következő négy év kormányzati munkájára is - idézte a KDNP-elnök szavait a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, hozzátéve, hogy a választmányi ülés résztvevőit köszöntötte

Veres András

katolikus és

Bogárdi Szabó István

református püspök is. A választmányi ülésről a KDNP közleményben azt írta, Semjén Zsolt pártelnök az ülésén azt hangsúlyozta, hogy a KDNP olyan keresztény-szociális párt Magyarországon, amely a tőkével szemben a munka értékét ismeri el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.