Közélet

63 milliárdnyi fejlesztési forrással számolhat Csongrád megye

63 milliárdnyi fejlesztési forrással számolhat Csongrád megye

2013. december 3., kedd
63 milliárdnyi fejlesztési forrással számolhat Csongrád megye
konferencia03_gs

Kevesebb operatív programra, átláthatóbb és egyszerűbb pályázatokra számíthatnak az érintettek a következő uniós költségvetési ciklusban. Az első kiírások jövő év júniusában jelenhetnek meg – hangzott el az operatív programokról tartott regionális konzultáción a megyeházán.

Egy állampolgárra vetítve 712 ezer forint fejlesztési forrás jut a következő uniós költségvetési időszakban – jelentette ki

Csepreghy Nándor

kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár az operatív programokról rendezett

regionális konzultáció előtti sajtótájékoztatón

. A források 60%-át vállalkozásfejlesztésre lehet majd fordítani, és jelentős változás, hogy a regionális fejlesztési ügynökségek a megyék tulajdonába kerülnek, így olyan intézményrendszer jön létre, amely lehetővé teszi, hogy a korábbinál több és sokkal jobb minőségű fejlesztés valósulhasson meg. A tervezés tekintetében maga az unió is jelentős késésben van, hiszen a 2014-2020-as ciklus tervezése kapcsán december közepén fogadják el azokat az alapvető jogszabályokat, ami után benyújthatóak lesznek a partnerségi megállapodások.

Greinstetter Balázs

, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkára a konzultáción elmondta, az Európai Bizottság felülvizsgálta a lassan mögöttünk álló ciklus, és a versenyképesség irányába elmozdulva alakította ki tizenegy tematikus célját. Változás, hogy 15 operatív program helyett 7+2 lesz, és egyszerűbbé is válik a rendszer. Az eljárásrend egyszerűsítésétől a hatékonyság növelését várják.

konferencia01_gs

A konzultáción elhangzott, Csongrád megyébe 25 milliárd forint érkezhet, ezen felül a két megyei jogú város, Szeged, illetve Hódmezővásárhely további 25 milliárdos fejlesztési forrással számolhat, melyből 19,25 milliárd forint a napfény városába érkezhet. A kistérségek ezen összegeken felül 13,2 milliárdot hívhatnak le a következő hét esztendőben.

Magyar Anna

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke emlékeztetett, magyar-román, illetve magyar-szerb határon átnyúló programok is futnak, előbbi négy magyar megyét érint és 28 milliárd forintos keretösszegű, míg utóbbiban két magyarországi megye vesz részt, mintegy 10 milliárd forint lehívható forrással.

Tervezhetőséget, átláthatóságot várnak a vállalkozások

A konzultáción az önkormányzati tulajdonú RITEK Zrt. munkatársa arról érdeklődött, hogy a kkv státusz alól mentesülhetnek-e bizonyos esetekben, hiszen enélkül nem tudnak bizonyos pályázatokon indulni önkormányzati és állami tulajdonú cégek. Azt kérte, ahol lehetséges, építsék be a kivételt a kiírásokba. A szaktárca munkatársa elmondta, amennyiben a brüsszeli előírások lehetővé teszik, nyitottak lesznek.

Nagy István

a támogatási intenzitás mértékéről, illetve a lehívható előlegek felől érdeklődött, ez utóbbi azonban még nem tudható, nincs kidolgozva a részletes program. A dél-alföldi régióban a támogatási intenzitások egy kormányrendelet értelmében viszont a vállalkozások részére nem változnak.

konferencia02_gs

Igaz Ágnes

, az önkormányzat városfejlesztési osztályának vezetője arról kérdezett, hogy a pályázatok előkészítésére lehet-e forrásokat igényelni. Rámutatott, bizonyos források igényléséhez például megvalósíthatósági tanulmányt kell készíttetni, s az önkormányzatoknak alig vannak forrásaik e célra. A konzultáción elhangzott, ismert, hogy a pályázatok előkészítése olykor jelentős tételekkel jár, a megyei önkormányzatokkal érdemes a gazdaságfejlesztési forrásoknál szorosabban együttműködni, s igyekeznek elfogadható megoldást találni a problémára. A regionális konzultáción a pályázatok benyújtásának formájáról is hangzott el javaslat, illetve azt is kérték, hogy hamarabb váljanak ismertté a pályázható források, egy termelő vállalat ugyanis 1-3 évre tervez előre beruházásait, így számukra az ad-hoc megjelenő kiírásokkal kapcsolatos döntések meghozatala problémás. A szoros pályázati határidőket több kritika is érte, hiszen bizonyos engedélyeztetési terveket nem lehet két hét alatt elkészíttetni. A szakemberek ígérték, próbálnak ezen változtatni, tervezik, hogy akár több évre előre is ismertté tegyék, hogy mikor milyen forrásokra számíthatnak az érintettek. Elmondták, a vállalkozásokat érintő első pályázatok megjelenése 2014 júniusában várható. Eddig közel kétszáz észrevétel érkezett a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak operatív programjaihoz. A javaslatokat december 15-éig várják

a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján

, továbbá a

Számít a szavam!

oldalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.