Sport

Úszás: Hosszú Katinka 55 éremnél jár a vk-n (FRISSÍTVE!)

Úszás: Hosszú Katinka 55 éremnél jár a vk-n (FRISSÍTVE!)

2013. november 14., csütörtök
Úszás: Hosszú Katinka 55 éremnél jár a vk-n (FRISSÍTVE!)
Hosszú Katinka

Hosszú Katinka négy érmet, egy ezüstöt és három bronzot nyert a csütörtöki zárónapon az úszók rövidpályás világkupájának nyolcadik, befejező állomásán a kínai fővárosban, az idei pénzdíjas sorozaton pedig összesen 55 medált szerzett. Az első helyen végzett a vk egyéni összetett pontversenyében, miáltal a 100 ezer dolláros fődíj is az övé lett.

A Vasas világ- és Európa-bajnoknője a 25 méteres medencébe kiírt viadal második napján - az esemény honlapja szerint - bronzzal (4:27.66 p) kezdte szereplését a 2008-as pekingi olimpiára épült Vizeskockában, ahol a 400 méter vegyes döntőjében a hajrát ezúttal kevésbé bírta, s ketten is elébe kerültek. Hét állomás megnyerése után ebben a vk-szezonban először fordult elő vele, hogy e számban nem ő diadalmaskodott. Annál örömtelibb lehetett számára a 100 m hát döntője, ahová ötödikként került be, s amelyben a hatodik helyen haladt sokáig, nagyszerű finissel azonban harmadikként (57.92 mp) ért célba. Harmadik döntőjében, 200 m pillangón, második lett (2:05.35), majd 100 m vegyesen a nap folyamán harmadik bronzérmét érdemelte ki (58.92); ez utóbbi volt az idei világkupa-sorozatban az 55. érme, a teljes szériát pedig 32 vk-elsőséggel zárta. Tavaly összességében 53 medált gyűjtött.

Hosszú

50 m pillangón ellenőrizhette, mennyi energiája maradt a döntők végére: az eredmény alapján kevés, mert itt a nyolcadik lett (27.03). "Bár ma már nem jött össze újabb aranyérem, nem úsztam világcsúcsot, azért sikerült megnyernem az összetettet – nekem ez így jó, boldog vagyok" - nyilatkozott a magyar szövetség facebook-oldalán Hosszú. "Másodszor tudtam összetettben első lenni, ez azért elég jó teljesítmény szerintem. Rengeteg számban indultam, egy kicsit elfáradtam a végére. Elsősorban vegyesúszónak mondanám magam, de a pillangó és különösen a hát is egyre jobban ízlik. A lényeg, hogy imádok úszni!" A 200 m mellen az olimpiai, világ- és Európa-bajnok

Gyurta Dániel

, aki fő számában szerdán magabiztosan győzött, a 100 m mell fináléjában is maga mögé utasította a teljes mezőnyt. Az Újpest versenyzője 57.34 másodperces teljesítménnyel lett első. Az ifjabbik

Gyurta, Gergely

a harmadik helyen zárt 1500 méter gyorson (14:45.53).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.